Közel-keleti válság: Irán „egy csapással” megsemmisítené Izraelt
Teherán halálos üzenetet küldött Washingtonnak
Közel-keleti válság: Irán „egy csapással” megsemmisítené Izraelt

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 05. 10.
Miközben a Biden-kormányzat mindent megtesz azért, hogy az Egyesült Államok visszatérhessen az Iránnal között atomegyezménybe, a teheráni rezsim vezetői pusztító terrortámadásokkal fenyegetnek.

Az Iráni Forradalmi Gárda – az országot gyakorlati szempontból meghatározó radikális testület – parancsnoka, Hosszein Szalami tábornok televíziós nyilatkozatában azt állította, hogy

„egyetlen csapással” képesek megsemmisíteni a „cionista rezsimet”, vagyis Izraelt, amely szerinte az elmúlt időben végzetesen meggyengült és repedések támadtak a „biztonsági védőhálóján”.

A parancsnok több közelmúltbeli eseményre hivatkozott, amelyek mögött állítólag Irán állt. Ezek között említette egy április közepén történt rejtélyes robbanást, ami egy izraeli rakétalétesítményben történt, valamint a dimonai atomerőmű irányába Szíriából kilőtt rakétát. Ez utóbbi mintegy 30 km-re csapódott be a nukleáris létesítménytől, és a 200 kg robbanótöltettel felszerelt S-200-as rakéta robbanásának és az aktiválódott riasztórendszer hangját az ország nagy részén hallani lehetett.

A tábornok emellett kibertámadásokra is utalt, valamint az izraeli tengeri szállítások elleni szabotázsakciókat is kilátásba helyezett.

Bár nem először fordul elő, hogy iráni vezetők propaganda nyilatkozatokat tesznek, olyan támadásokra hivatkozva, amelyek nem, vagy a teheráni rezsimtől függetlenül történtek meg, most nem tűnik minden fenyegetés alaptalannak. Az Ománi-öbölben több izraeli kereskedelmi hajót ért támadás az elmúlt hónapokban és

a dimonai incidens rámutatott arra, hogy az izraeli rakétapajzs nem képes teljes mértékben kiszűrni a fenyegetéseket.

A biztonsági kockázatokhoz hozzáadódik az ország politikai megosztottsága és a kormányalakítás körüli patthelyzet, valamint az elmúlt napokban újra indult palesztin zavargások és az amerikai vezetés nem titkolt szándéka arra, hogy feloldja a Teheránnal szembeni szankciókat. Az Iráni Forradalmi Gárda parancsnoka erre utalva mondta azt, hogy

a „jelenlegi nagyhatalmi felállás megtört a térségben és a térségen kívül is”, ezért akár egyetlen csapással végezni tudnának Izraellel.

Nem csak a zsidó államot érte ilyen súlyos fenyegetés az elmúlt napokban az iszlamista rezsim részéről: az iráni állami televízió bemutatott egy rövid videóklipet, amelyben a washingtoni Capitolium felrobbantását is bemutatják egy animált jelenetben. A Biden-kormányzat hivatalosan nem reagált a terrorfenyegetésre. Pat Toomey republikánus szenátor szerint az Iráni Forradalmi Gárda az ország tényleges vezető ereje, ezért az amerikai kormányzatnak

„nem a kapituláción és a szankciók feloldásán kellene gondolkodnia, hanem azt kellene biztosítania, hogy Irán ne legyen képes ilyen és ehhez hasonló támadásokra”.

A fenyegetések egybeesnek az Iránban rendszeresen megtartott anticionista „Al-Qudsz” napokkal, amelyeket nagyszabású utcai demonstrációkat tartanak. A hétvégén egy eseményen váratlan fordulat történt: egy aktivista az izraeli zászlót akarta elégetni, de ehelyett saját magát gyújtotta fel.

(Jpost / Hetek)
 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!