hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ki nevet a végén?
Hogyan változott a világvezetők megítélése a világjárvány alatt?
Ki nevet a végén?

Hogyan változott a világvezetők megítélése a világjárvány alatt?(Fotó: AP / Philippe Wojazer)

2020. 04. 29.
Általánosan elismert ténnyé vált a kijelentés, hogy a világ már nem lesz ugyanaz a koronavírus-járvány után. A gazdaság és az egészségügy mellett a politikai vezetők is komoly próba előtt állnak. Eddig igen eltérően változott a világvezetők népszerűsége a járvány kitörése óta.

Donald Trump elnökké választása – és az elmúlt években több, jobboldali-konzervatív vezető hatalomra kerülése – óta belátható, nem mindig lehet hinni a különböző népszerűségi mutatóknak, közvélemény-kutatásoknak, melyek nemegyszer politikai befolyás torzító hatása alatt állnak. Más kapaszkodónk azonban egyelőre nincs, úgyhogy érdemes több forrásból tájékozódni és kellő szkepticizmussal kezelni az adatokat.

Fotó: AP / Lee Jin-man
Dél-Koreában maszkban számolják a szavazatokat – a hatékony fellépés történelmi eredményt hozott.
(Fotó: AP / Lee Jin-man)

Az amerikai elnök népszerűsége megválasztása után lassú ereszkedésbe kezdett, mely mélypontját 2017 végén érte el. Ezután emelkedésbe csapott át, főleg amint gazdaságélénkítő döntései elkezdtek beérni, melyek rég nem látott foglalkoztatási rátát, exportot és növekedést eredményeztek. 2018 végére az emelkedés lelassult, és azóta kisebb-nagyobb változásokkal 45 százalék körül mozog. Érdekes módon ezen a koronavírus-járvány kitörése sem változtatott sokat. Március 11-e után (mikor a WHO világjárványként hirdette ki a COVID-19 vírus terjedését) körülbelül 3 százalékkal nőtt az elnök támogatottsága.

Azt viszont többen is jelezték, hogy az elmúlt évtizedek jelentős eseményei (Pearl Harbor megtámadása 1941-ben, az iráni túszválság 1979-ben, az ikertornyok leomlása és Irak inváziója) után az amerikai elnökök népszerűsége hirtelen az egekbe szökött, majd körülbelül 2 hónap alatt visszasüllyedt az eredeti szintre, vagy még az alá is. Ehhez képest Trump megítélése megosztottabbnak tűnik, de korai még messzemenő következtetéseket levonni. Ami jelenleg még sok fejfájást okoz az amerikaiaknak, hogy sikerül-e konszolidálni a helyzetet a választásokig, és a megszokott menetrend szerint elkezdheti-e munkáját 2021 elején a következő elnök, aki a jelenlegi állás szerint Trump vagy Joe Biden lesz.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!