Képbe hozzuk! A Hetek előfizetői akciójában a 90 nyeremény mellett a fődíj most egy Toyota Aygo X személyautó. Részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.
Ez azért is fontos adalék, mert 2006 óta sem a Gázai övezetben, sem Ciszjordániában nem tartottak választásokat, s így a két csoport támogatottsága csak az utcán mérhető.
Mint ismeretes, a Gázát uraló Hamász és a Ciszjordániát vezető Palesztin Hatóság között komoly hatalmi rivalizálás folyik évek óta, hogy melyikük képes a palesztin érdeket képviselni a zsidó állammal szemben, és megőrizni befolyását saját területén, illetve azt kiterjeszteni.
Utóbbi a Hamász befolyásszerző kísérletei miatt annyira égető kérdés, hiszen a terrorszervezethez köthető ügynököket, aktivistákat, és nem utolsó sorban terroristákat időről időre titkos szervezkedésen érik Ciszjordánia lakossága körében - a Hamász térnyerését elősegítendő. Ez magyarázta azt is, miért kellett a Hamász és Izrael közti háború első heteiben razziákat tartania Izraelnek a területen a Hamász-erőkkel szemben: a terrorszervezet a másik területet is magának szeretné megszerezni, éppen ezért ott állomásoztatja a kiküldöttjeit.
Mint arról a Naphíre beszámolt, az egekbe szökött Ciszjordániában a Hamász népszerűsége azután, hogy a zsidó állammal való megállapodás nyomán eddig legalább 117, börtönben sínylődő palesztin túszt sikerült visszaszereznie a terrorcsoportnak Izraeltől. Akkora volt emiatt az öröm, hogy a palesztin rabok kiszabadulását három éjszakán át ünnepelték a Palesztin Hatóság felségterületén élő palesztinok.
Ciszjordánia nem hivatalos fővárosában, Rámalláhban a Hamász-zászlóba burkolt, támogatóik vállán cipelt szabadult foglyok arról beszéltek, hogy imádkoznak "Istenhez, hogy adjon erőt az ellenállásnak" - utalva ezzel a Hamászra és a többi gázai fegyveres csoportra.
"Azt mondják, hogy a Hamász terroristákból áll, de a Hamász mi mindannyian vagyunk" - skandálta a tömeg.
A lap azt írja, hogy megfigyelők várakozásai szerint az elmúlt hetek eseményei - így a palesztin foglyok kiszabadulása - hatására Ciszjordániában a Hamász-zászló alatt vonuló tömegek tovább duzzadhatnak majd. A palesztin rabok ügye ugyanis mindig is egy egységképző eleme volt a helyi lakosságnak - függetlenül attól, ki melyik szervezet pátján áll vagy állt.
Most azonban ezt kihasználva, a Hamász egyre nagyobb népszerűségre tesz szert a térségben. Az ugyanis - átfogóan tekintve a képet - a Hamász sikere a palesztin átlagember szemében. Kérdéses azonban, hogy ez elég lehet-e egy hatalomátvételhez a térségben a Hamász számára, vagy sem?
(AFP / Naphíre / Hetek)