A Hamász győzelemnek könyvelte el a tűzszünetet. Gyerekekkel együtt ünneplik a zsidó állam „meghátrálását”. Mint a lenti logón is látszik, céljuk Izrael és Jeruzsálem teljes meghódítása.(Fotó: AP / John Minchillo)
A Harakat al-Muqāwamah al-Islāmiyyah (Hamász), vagyis az Iszlám Ellenállási Mozgalom a nemzetközi Muzulmán Testvériség palesztin szárnyából nőtte ki magát önálló szunnita terrorszervezetté. 1987 decembere a hivatalos megalakulásuk ideje, tehát az első intifáda hevében született szervezetről van szó. Legfontosabb alapítójukat, Sejk Ahmed Jaszint 2004-ben iktatta ki Izrael több más Hamász-vezérrel együtt.
A szervezet különböző ágait helyi és határon túl élő, választott vezetők irányítják. A Hamász-vezetők katonai konfliktus idején rendszerint bujkálni szoktak, ezért különösen nehézkes Izrael számára, hogy célba vegye őket.
A Hamász Politikai Hivatalának vezetője Iszmail Hanije, aki 2014 és 2017 között még a Gázai övezetet vezette. Nyilvános politikai tevékenységét immáron elsősorban Katarból végzi, mivel az öbölállam számos iszlamista szervezetet támogat. Elődje, Khaled Mesal szintén Katarba menekült, és innen irányítja a Hamász külpolitikáját. Ő arról a filmbe illő esetről híresült el, amikor a jordániai fővárosban kanadai turistának álcázott Moszad-ügynökök megmérgezték 1997-ben. Az ammáni hatóságok siettek a segítségére, a jordán király azzal fenyegette Jeruzsálemet, hogy felmondja az 1994-es békeszerződést. Netanjahu végül csak Bill Clinton nyomására adta át az ellenanyagot Mesal orvosainak, aki így megmenekült.
Tökfejek, boszorkányok, szellemek és csontvázak: honnan ered a Halloween valójában?
Több ezer éves hagyományokból épül fel a pogány szelleműző ünnep »
Nagy Imre, mítoszok nélkül: a forradalom vagy a kommunizmus mártírja volt?
Sebes Gábor publicistával beszélgettünk »
Hamasz: hitük a terror
A palesztin terrorszervezet alapokmánya és az iszlám radikalizmus »