Izrael megsemmisített több száz iráni drónt, Teherán válaszul a kurdok fővárosát rakétázta
Izrael megsemmisített több száz iráni drónt, Teherán válaszul a kurdok fővárosát rakétázta

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 03. 15.
Egy február közepi, mindeddig eltitkolt, Izraelnek tulajdonított támadással megsemmisítettek több száz drónt Iránban - jelentette a Háárec című újság honlapja kedden.

A hat drónnal végrehajtott légitámadás súlyos veszteséget okozott Irán drónarzenáljának,

megsemmisített több száz, különböző méretű, távirányítással működő, pilóta nélküli repülőt a nyugat-iráni Kermánsáh városa mellett. 

Teherán Izraelt vádolja a támadással, de Jeruzsálem nem ismerte el felelősségét. Ennek a hétnek az elejéig egyik ország sem említette meg a történteket, először vasárnap számolt be róla a libanoni al-Mayadeen tévétársaság, amely kapcsolatban áll a síita, libanoni Hezbollah terrorszervezettel és az azt irányító Iránnal is.

Irán szombat este rakétatámadást intézett Irak kurdisztáni fővárosa, Irbil ellen. Az Al-Mayadeen szerint ez válasz volt az Irán ellen intézett február közepi akcióra. Teherán vállalta a felelősséget az Irbil elleni szombati akcióért, amelyben állítása szerint egy izraeli katonai bázist céloztak ott, de a kurdisztáni kormány szerint egy polgári létesítményt találtak el.

Irán az elmúlt években széles körben alkalmazott fegyverrel felszerelt drónokat a Közel-Keleten végrehajtott támadásokban. Az Iráni Forradalmi Gárda drónokat adott át a jemeni lázadó húsziknak, valamint az iraki és szíriai síita milíciáknak, és a Hezbollahnak is van drónarzenálja.

Az elmúlt hetekben Izrael lelőtte a Hezbollah egyik drónját Észak-Izraelben, Galilea felett, míg egy másiknak sikerült behatolnia, majd távoznia Izraellégteréből. Az izraeli hadsereg a közelmúltban bejelentette, hogy tavaly iráni drónokat semmisítettek meg F-35-ös vadászgépekkel, amely a világon az első ilyen "elfogás" volt - emlékeztetett a Háárec.

(Hetek / MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!