hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2003. 07. 25. (VII/30) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Végzetes információ

Tragédiába torkollott a BBC és a brit kormány "háborúja". A hetek óta tartó heves vita akkor robbant ki, amikor a tévétársaság egyik tudósítója megbízható és hiteles forrásra hivatkozva azzal vádolta meg a kabinetet, hogy az iraki tömegpusztító fegyverekről szóló titkosszolgálati jelentést a hatásosság fokozása érdekében "kikozmetikázta". Az információt állítólagosan szolgáltató hírforrás, Dr. David Kelly professzor neve viszonylag hamar kiszivárgott, ám a tudós nem bírta az ettől kezdve ránehezedő nyomást és a folytonos zaklatásokat, így néhány nappal ezelőtt a rendőrség jelentése szerint öngyilkos lett. Ezzel mindkét fél kínos helyzetbe került: az amúgy is nehéz időket élő Tony Blair minden bizonnyal kormányzása eddigi legnagyobb válságával szembesül, a BBC-nek pedig most teljes erőbedobással azon kell munkálkodnia, hogy a hírnevén és hitelességén esett csorbát kiköszörülje.

Eiffel-tűz

Kedden kora este tűz ütött ki a párizsi Eiffel-torony harmadik emeletén. A helyszínre nagy erőkkel kivonuló tűzoltók – tíz percen belül több mint száz tűzoltó érkezett húsz tűzoltókocsival – háromezer embert menekítettek ki a toronyból mintegy negyven perc alatt.

Amerikába általunk

A német és az európai külpolitika túllépett az iraki háború nyomán kialakult feszültségeken és ismét partneri viszonyra törekszik az Egyesült Államokkal – derült ki Joschka Fischer német alkancellár és külügyminiszter, valamint Günter Verheugen az Európai Bizottság bővítési biztosa lapunk kérdéseire adott nyilatkozatából. A két neves európai politikus a héten Budapesten tárgyalt Kovács László külügyminiszterrel, és előadást tartottak a magyar külképviselet-vezetők e heti budapesti konferenciáján. Fischer szerint sem Amerika, sem Európa nem nélkülözheti a másikat, összekapcsolja őket például a közös fenyegetés: az iszlám terrorizmus. Verheugen pedig arra számít, hogy az új kelet-európai tagországok, akik jó kapcsolatokat ápolnak az Egyesült Államokkal, segíteni fognak ebben az együttműködésben.

Bojkottot Arafatnak

Szilvan Salom izraeli külügyminiszter e héten Brüsszelben felajánlotta az európai külügyminisztereknek, hogy ha az unió kész változtatni korábbi egyoldalú Izrael-ellenes politikáján, Izrael nem ellenzi Európa tevékeny részvételét a közel-keleti rendezésben. Ez jelentős változás az izraeli politikában, hiszen Jeruzsálem idáig határozottan ellenezte a brüsszeli beavatkozást. Salom meghívása a változás szándékát jelzi az európai politikában is. 2001 szeptembere óta ugyanis izraeli külügyminiszter nem kapott meghívást Brüsszelbe, még azokra az ülésekre sem, amelyeken a közel-keleti Útiterv, a "Road map" kérdéseit tárgyalták. Salom jelezte, hogy a közel-keleti és az európai békére ma talán Irán jelenti a legnagyobb stratégiai fenyegetést. Az izraeli politikus felhívta a külügyminisztereket: akadályozzák meg, hogy Irán atomprogramja befejezésére urániumot dúsíthasson, egyben arra kérte kollégáit: erősítsék meg Mahmud Abbasz palesztin kormányfő pozícióját azzal is, hogy közel-keleti utazásaik alkalmával nem találkoznak Jasszer Arafattal, aki az elmúlt évek során bizonyította, hogy képtelen megszabadulni a terrorizmustól és a korrupciótól. Az Egyesült Államok és az Európai Unió álláspontja az izraeli-palesztin konfliktus ügyében jelentősen különbözik. Washington csak abban az esetben támogatja a palesztin állam megalakítását, ha az békésen jön létre, és békében is él majd Izraellel. Eszerint a tűzszünet csak az első lépés. A palesztin állam megalakításának szükségszerű előfeltétele a terrorszervezetek feloszlatása, fegyvereik begyűjtése és infrastruktúrájuk felszámolása. Az Európai Unió elsődleges, elkerülhetetlen történelmi szükségszerűségnek tartott célja ezzel szemben a palesztin állam megalakítása. Európa szerint ez automatikusan szünteti meg a terrort, így a tűzszünet, a terrorcselekmények megakadályozása elegendő, s nincs szükség a terrorszervezetek felszámolására. Brüsszel – Washingtonnal szemben – különbséget tesz a Hamasz katonai és politikai szárnya között. Az előbbit ugyan terrorszervezetnek minősítette, ám Jeruzsálem és Washington határozott kérése ellenére a politikai szárny továbbra is legitimitást élvez. Ez teszi lehetővé, hogy az iszlám fundamentalista szervezet Európában legálisan pénzt gyűjtsön a terror folytatására. Salom megkísérelte elmagyarázni, hogy a Hamasz egységes iszlám irányítású terrorista szervezet, amelynek, bár egészségügyi és jóléti intézményeket is működtet, nincs politikai szárnya, és így nincsenek politikai vezetői. Izrael és az Egyesült Államok idáig hiába követelte Brüsszeltől, hogy a Hamaszt teljes egészében tegye tiltólistára, és pénzalapjait fagyassza be. Saron korábban hiába javasolta Tony Blair brit kormányfőnek, hogy az Európai Unió vegye át az idáig a Hamasz által gyakorolt egészségügyi és oktatási funkciókat. Az Egyesült Államok – a palesztin felőrlő terrorháború miatt – beszüntette a Palesztin Hatóság (PA) anyagi támogatását, és azt csak nemrégiben újította fel. Az Európai Unió a véres terrorháború idején is a PA legfontosabb anyagi támogatója maradt. A havi 10 milliós apanázs jelentős részét Arafat a terror és az Izrael-ellenes uszító kampány folytatásának finanszírozására használta fel. Washington, Jeruzsálem és a jobb érzés? európai képviselők sem tudták elérni Brüsszelnél, hogy Arafat terrorista rezsimjének anyagi támogatását felfüggessze. Ennek köszönhető, hogy az Izrael ellen vívott véres terrorhadjárat ilyen hosszú ideig tartott, és felszámolásának esélye ma is meglehetősen csekély. Az európai–izraeli viszony neuralgikus pontja Arafat személye. Az Izraelbe látogató uniós miniszterek túlnyomó többsége találkozott a palesztin vezetővel, gyakran még azon az áron is, hogy emiatt az izraeli vezetők bojkottálták őket. Európa ebben a kérdésben sem egységes. Az unió soros elnöke, Silvio Berlusconi az izraeli és amerikai álláspontot támogatja, és a jövőre csatlakozó kelet-európai államok is hajlanak ez utóbbi álláspont felé. Nyugat-Európa azonban határozottan kitart Jasszer Arafat, a "demokratikusan megválasztott" palesztin vezető mellett. Tony Blairt, José-Maria Aznart és társait nem rettenti el, hogy Arafatnak még 1994-ben szavaztak bizalmat, ám azóta sem rendeztek választásokat, hogy Arafat a jogrend teljes kiiktatásával, diktátorként igazgatja a palesztinokat, és "jó muzulmánként" elutasította a "hitetlen" Izraellel való békekötést. Az EU külügyminiszteri tanácsa Iránnal kapcsolatban kijelentette: a közép-keleti országnak nyújtandó gazdasági és politikai támogatást az emberi jogok biztosításától, a terrorizmussal való kapcsolat megszakításától és az atomfegyverprogramról való lemondástól teszi függővé. Salomnak a Jasszer Arafattal való szakításra vonatkozó ajánlatát a külügyminiszterek testülete azonban Arafat nevének említése nélkül utasította el. Ennek ellenére az izraeli külügyminiszter kísérlete mégis figyelemre méltó. Meggyőződése, hogy a Földközi-tenger északi partja felől melegebb szelek fújdogálnak. Nem beszélve arról, hogy a Kvartett béketervének csak akkor marad esélye, ha az EU változtat álláspontján, szakít Arafattal, és a palesztinoknak nyújtott pénzügyi támogatást a terror és az uszítás infrastruktúrájának totális felszámolásától teszi függővé.

Belföld

Se veled, se nélküled?

Az SZDSZ Ügyvivői Testülete egységes abban, hogy a párt egyértelműen álljon ki az adócsökkentési elképzelések és a már elfogadott, jövő évi személyi jövedelemadó-tábla mellett – jelentette a párt elnöke, Kuncze Gábor. Rajtuk ugyanis a választók számon kérik a választási ígéreteiket.

Egyenlők és egyenlőbbek

Magyarországon nincs tanszabadság. Ha ugyanis lenne, akkor nem volna lehetséges két, mondjuk nyolcéves, egy városban, esetleg egy utcában is lakó diák közötti különbségtétel az alapján, hogy az állammal szerződéses viszonyban álló tradicionális felekezet vagy az e körön kívül rekesztett valamely egyház iskolájának tanulója éppen. Különös, hogy miközben az Oktatási Minisztérium a közoktatási törvény módosításában szívhez szóló passzusokat fogalmaz meg mindenfajta nyílt vagy burkolt hátrányos megkülönböztetés tilalmáról, addig az állam bizonyos felekezetekkel évek óta diszkriminatív bánásmódot alkalmaz az oktatásügyben.

Felvétel indul

A héten hirdette ki az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda az idei felvételi ponthatárokat. A főiskolákra, egyetemekre jelentkező 160 ezer fiatal közül 105 ezren nyertek felvételt. A ponthatárok minden évben változnak, egyes szakokon belül is jelentős lehet a különbség. Pusztán ezekből azonban nem lehet sem az intézmény színvonalára, sem a diákok felkészültségére következtetni.

Öngyilkosok szezonja

Az elmúlt hetek hírügynökségi jelentéseit figyelve szembeötlő, hogy szinte minden napra jut egy öngyilkossági eset. Ezek közül a legtöbb a Dél-Alföldön, azon belül is talán Bács-Kiskun megyében fordul elő. Szakértők szerint az önpusztítás első számú oka a depresszió, pontosabban a fel nem ismert, és nem kezelt depresszió. Erre a felismerésre alapozva indítottak el három éve egy kísérleti megelőzési programot Kiskunhalason és térségében. A program eredményeiről, az öngyilkosságok visszaszorításának lehetőségeiről dr. Kalmár Sándorral, a kiskunhalasi Semmelweis Kórház pszichiátriai osztályának vezető főorvosával beszélgettünk.

Az időjárás fizikája

– Általában nyaranta és főleg kánikulában megúszhatatlan, hogy globális felmelegedésről szóló okfejtéseket hallgassunk. Mennyire megalapozottak ezek az állítások? – A felszíni hőmérsékletekre vonatkozó átlagok szempontjából az utóbbi 20-30 évben egy felmelegedési tendenciát próbáltak megállapítani, de ennek a tényként való kezelése még ma sem elfogadott a meteorológus társadalomban. Magyarán még mindig nem nyert bizonyítást, hogy egy felmelegedési folyamat elszenvedői vagyunk, illetve hogy ez mennyire fér bele a légkör természetes ingadozásába vagy milyen mértékben függ az emberi tényezőktől. Az is igaz viszont, hogy a mérések kezdete óta a legmelegebb tíz év 1990 utánra esett. A szakemberek körében sokkal jobban megoszlanak az ezzel kapcsolatos vélemények, mint a laikusok között, akiknek legalább 90 százaléka hisz a globális felmelegedésről szóló híradásokban.

Hit és értékek

Jézus-film Mel Gibsontól

Ellentmondásos, antiszemita, sértő – látványos, inspiratív és pontos. Néhány jelző, melyekkel Mel Gibson saját gyártású, még be sem mutatott, máris vihart kavaró filmjét illették mostanában. A film, amelyet jövő tavasszal mutatnak be a mozikban, Jézus életének utolsó 12 óráját mutatja be. A nézőknek azonban fel kell készülniük, hogy nem mindennapi élményben részesülnek majd: a szereplők – a történelmi hitelesség kedvéért – csak arámi és latin nyelven beszélnek, angol feliratozás nélkül. Ennek ellenére az amerikai filmsztár nemcsak az ókortudósok figyelmére számít, filmjét a nagyközönségnek szánja, bár bizonyára soha nem fog versenyre kelni az 1978-as Lukács evangéliuma feldolgozás több milliárdos nézettségével, melyet több mint nyolcvan nyelvre fordítottak le. 

Jeruzsálem legyen világfőváros

Simon Peresz, volt izraeli miniszterelnök a héten ismét felvetette korábbi elképzelését, miszerint Jeruzsálemet nyilvánítsák "a világ fővárosává". Az erről szóló jelentést a Maariv cím? izraeli napilap írta meg, de Peresz egyik tanácsadója is megerősítette.

HÁTTÉR

A látható légió

Szeptembertől feláll az úgynevezett URH rendőri szolgálat, és harminc gépkocsival, valamint közel háromszáz fős állománnyal a város különböző pontjait fogják ellenőrizni – jelentette be minap Gergényi Péter. A dandártábornok azt is hozzátette: a látható rendőrség megvalósítása nem jelent pluszköltséget a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak, mert átcsoportosítással oldják meg az új állomány szerveződését. A tábornok közlése szerint a turisták által látogatott helyeket kell elsősorban megtisztítani a bűnözőktől.

Leterítették a két szörnyeteget

Megkapja a kétszer tizenötmillió dolláros jutalmat az az informátor, akinek bejelentésére alapozva az amerikai hadsereg kedden megölte Udajt és Kuszajt, Szaddám Huszein két rettegett fiát. Az áprilisban megbuktatott iraki rezsim amerikaiak által második és harmadik legfontosabb vezetőjének tartott Szaddám-fiak halála elősegítheti a gerillatámadások visszaszorulását, melyekben szinte naponta vesztik életüket amerikai katonák. A bagdadiak fegyverropogással ünnepelték a kegyetlen vezetők halálát, ami Irak háború utáni helyreállítását is felgyorsíthatja. A Szaddám fiait feladó informátort máris védőőrizet alá helyezték. 

Mégis lesz német dolce vita

Rendeződni látszik az a két hete tartó viszály, amellyel soros EU-elnökségét nyitotta Olaszország. Az "O, sole mio" akció keretében 183 szerencsés német utazhatott Riminibe, hogy meggyőződjön arról, az olaszok valójában nagyon kedvelik a német turistákat. A német Bild magazin tette közzé az ingyenes vendéglátásra szóló felhívást, amire harmincezren jelentkeztek. Úgy tűnik, mégsem annyira sértődékenyek a német polgárok.

Újabb ütések az oligarchákra

Az orosz állam újra ütést mér az oligarchákra. A sorozatot Guszinszkij és Berezovszkij kezdte, most a Jukosz és a Rosznyefty vezetőin a sor. Előző számunkban bemutatott óriáscégek kálváriája tovább folytatódik, gazdasági elemzők attól tartanak, az erőteljes állami fellépés következtében kivonulhatnak a tőkések Oroszországból. 

A csatlakozás célegyenesében

A HEBC, azaz a Magyar EU Bővítési Üzleti Tanács idei jelentéséből kiderül, hasznos volna, ha a magyar ember kreatívabb, innovatívabb és a "vállalkozás szellemét életre keltő" lenne. Az "új európai polgár" ugyanis – ahogy Brüsszelben is fogalmaznak – képes saját foglalkoztatási sorsának irányítására. A negyvenhat multinacionális vállalatot tömörítő HEBC tagjai felhívják a figyelmet: Magyarország a csatlakozás célegyesébe érkezett, gyorsítanunk kell a tempón. 

Feszültség az adó körül

Nagy visszhangot, csalódást váltott ki a kormány múlt heti döntése. Minden jel szerint elmarad a jövő évi személyi jövedelemadó, a társasági, az iparűzési adó csökkentése, és számos termék esetében emelkedik az áfatartalom. A szigorítások koalíciós feszültségeket is gerjesztettek. Kuncze Gábor, SZDSZ-pártelnök megkérdőjelezte a koalíció értelmét, ha nem érvényesül az amúgy tavaly törvénybe iktatott szja-csökkentés.

Öt év múlva magyar euró

Nem fogadta osztatlan elismerés a miniszterelnök minapi bejelentését, miszerint 2008. január 1-jével csatlakozunk az euróövezethez, és euróval fizetünk forint helyett. A céldátumig ugyanis több, a lakosságot is kellemetlenül érintő intézkedésre kell számítani. Ennek jegyében emelkedik több termék esetében az áfa, marad el az adócsökkentés stb. Nemzetközi szervezetek nem rejtik véka alá a véleményüket: kétséges, mennyire sikerül teljesíteni az euróövezethez való csatlakozás feltételeit. Felhívják a figyelmet, hogy az euró 2008-as bevezetése kihívás, komoly erőfeszítéseket követel meg.

Erősödik a Mol, mélyrepülésben az OTP és a Matáv

Mérsékelt csökkenést mutattak a világ vezető részvénypiacai a héten. Az eurózónában Welteke, az Európai Központi Bank Monetáris Tanácsának a tagja azon nyilatkozata rombolta a kedélyeket, miszerint nem lát okot a kamatok további csökkentésére. A Nokia igen gyenge gyorsjelentése miatt nemcsak a cég részvényei estek 15 százalékot, de a hasonló profilú cégek is megszenvedték a csalódást okozó hírt, lefelé nyomva az indexeket. A Dow Jones azzal tudta az esést elkerülni, hogy néhány jó eredménnyel kirukkoló alkotója – Coca-Cola, Caterpillar, bankszektor – jelentős emelkedést mutatott. 

Teller Ede remekelt

Elnöki Szabadság-érdemrendet kapott Teller Ede. A magyar származású fizikus egyike annak a tizenegy embernek, akiket George Bush amerikai elnök a legmagasabb amerikai polgári kitüntetésre kiválasztott – jelentette be hétfőn a Fehér Ház. Az átadási ünnepséget július 23-án rendezték meg a washingtoni Fehér Házban. A Szabadság-érdemrendet Harry Truman elnök alapította 1945-ben a második világháborúban teljesített civil szolgálat elismerésére, majd John F. Kennedy elnök 1963-ban megerősítette a hagyományt, s a kitüntetést a kiemelkedő hivatásbeli teljesítmények jutalmazására is kiterjesztette. A világhír? tudós Václav Havel volt cseh köztársasági elnökkel és Charlton Heston színésszel, a Ben Hur, a Majmok bolygója, a Tízparancsolat és más legendás filmek főszereplőjével együtt veszi át a díjat. 

KÁVÉSZÜNET

Ronaldinhóval kárpótolták a Barca híveit

A Barcához igazolt Ronaldinho. A katalánok mellett a Real Madrid, majd később a Manchester United folytatott küzdelmet az eddig a Paris Saint-Germaint-t erősítő brazil leigazolásáért. Joan Laporta, a gránátvörös-kékek elnöke így a kútba esett Beckham-ügylet után kárpótolhatja a szurkolókat.

Barrichello hatodik győzelme

Rubens Barrichello szereti Silverstone-t. A ferraris pilóta Forma–1-es karrierje előtt nagy részben Nagy-Britanniában versenyzett, így mindennél jobban ismeri a pályát. Ezt be is bizonyította, mikor vasárnap délután megszerezte élete hatodik Forma–1-es győzelmét a brit pályán. A második helyen a Williams pilótája, Juan-Pablo Montoya ért célba, míg harmadikként Kimi Räikkönent intették le a célban. 

Remekel a Kemény-legénység

Japán után idén Spanyolország adott otthont az úszó- és vízilabda-világbajnokságnak. Amíg két éve Fukuokában három érmet szereztek sportolóink, addig idén magasabbra került a léc, négy-öt érmet is remélnek a szakvezetők.

Ugató rendőr

Ugatással csalta elő rejtekhelyéről egy tennessee-i rendőr a gyanúsítottat, aki annyira megijedt, hogy végül megadta magát. A seriffhelyettes Henry Ritter elmondása szerint a huszonegy éves Nicholas Hoodot azért intette le autójával, mert össze volt törve a hátsó lámpája, de a férfi kiugrott az autóból és beszaladt a közeli bozótosba.

DUMA PLÁZA

Azért vagyunk itt a földön, hogy jót tegyünk másokkal. Hogy a többiek mit keresnek itt, nem tudom. W. H. Auden

Tizenkilenc évig némán

A tizenkilenc évig tartó némaság egyszer csak hirtelen megtört – Terry Wallis száját először csak egy-két szó, majd lassan mondattöredékek áradata hagyta el. Wallis, aki 1984-ben, egy autóbaleset következtében esett kómába, a múlt hónapban tért ismét magához orvosai megdöbbenésére és családja örömére. "Először annyit mondott: »mama«, majd azt, hogy »Pepsi« és »tej«. Most már azonban bármiről tudna beszélni" – mesélte el gondozója. Angilee Wallis csodának nevezte fia visszatérését a kómából: "El sem tudnám mondani, mit gondoltam legelőször, csak ájultan estem össze" – nyilatkozta.

Elparázsolt kastély

Balesethez vezetett a világhír? varázslótanonc, Harry Potter története: egy spanyol lány saját otthonát gyújtotta fel, amikor utánozni próbálta kedvenc filmhősét. A 21 éves lány azzal okozta a tüzet, hogy vízből, olajból, alkoholból és fogkrémből igyekezett "varázsszert" főzni a konyhai tűzhelyen. A Harry Potter-rajongót a tűzoltók időben kimenekítették a házból, csak könnyebb sérüléseket szenvedett. A jelentések nem térnek ki arra, mit akart elvarázsolni a botcsinálta varázsló. (MTI)

250 éves fogkefe

Negyed évezredes tisztálkodási eszközt leltek a minap egy quedlinburgi barokk palota pincéjének legmélyén – tudatta az érdekes felfedezésekre éhező nagyközönséggel Oliver Schlegel régész. A patinás fogkefe a felfedezők számára meglepetés, mivel az eszközt az eddigi rendelkezésre álló ismeretek szerint csupán 1850-től használták az öreg kontinensen. Az arasznyi hosszúságú fogkefe – feltételezhetően a szélsőségesen elkötelezett állatvédők legnagyobb bánatára – hajdanán még sertéscsontból készült.

Ipari forradalom

A Mazda RX–8 vásárlói minden bizonnyal olyan műszaki érdeklődés? emberek lesznek, akik vásárláskor érzelmi alapú döntéseket is hoznak, de nem kívánnak több tízmilliót költeni autójukra. Az RX–8 intelligens motortechnikájával, egyéni formavilágával igyekszik is megfelelni ezeknek az elvárásoknak.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!