Terry 1979-ben
Terry Wallis 1984 júliusában egyik barátjával indult útnak autóval. A kocsi letért az útról és egy patakba zuhant. Wallist és barátját másnap találták meg egy híd alatt. Barátja meghalt, ő pedig kómába esett. Wallis lánya, Amber nem sokkal a baleset előtt jött a világra. Közel két évtizeden keresztül képtelenek voltak egymással kommunikálni. A kislány közben fiatal hölggyé cseperedett, és édesapja újra meg akar tanulni járni – őérte. "Nagyon nehéz volt együtt élni ezzel a katasztrófával. Nehéz volt elfogadni, hogy a férfi, aki a férjem, nem lehet velünk. Az egész családnak nagyon hiányzott" – mondta el Sandy, Wallis felesége.
A csend június 12-én tört meg, amikor Wallis újra megszólalt. A beszédkészsége napról napra javult. Terry apja, Jerry Wallis elmondása szerint fia most már megállás nélkül beszél, azonban úgy tűnik, mintha megállt volna számára az idő. Terry még mindig azt hiszi, hogy Ronald Reagan az Egyesült Államok elnöke. Szeretett volna a már sok évvel ezelőtt elhunyt nagymamájával is beszélni, sőt még a telefonszámára is emlékezett – pedig ezt a családban már mindenki elfelejtette.
Az elmúlt két évtized nagy részét a rehabilitációs központban töltötte, de családja olykor hazavitte hétvégére vagy ünnepnapokra. Orvosai szerint ezért emlékszik dolgokra. "Talán működésben tartottuk az agyát" – tette hozzá felesége. (AP – Meleg Viktória)