hetilap

Hetek hetilap vásárlás
250 éves fogkefe

2003. 07. 28.
Negyed évezredes tisztálkodási eszközt leltek a minap egy quedlinburgi barokk palota pincéjének legmélyén – tudatta az érdekes felfedezésekre éhező nagyközönséggel Oliver Schlegel régész. A patinás fogkefe a felfedezők számára meglepetés, mivel az eszközt az eddigi rendelkezésre álló ismeretek szerint csupán 1850-től használták az öreg kontinensen. Az arasznyi hosszúságú fogkefe – feltételezhetően a szélsőségesen elkötelezett állatvédők legnagyobb bánatára – hajdanán még sertéscsontból készült.

Akkor még a fogorvosok sem ajánlgathattak senki számára speciális, minőségi fogkrémeket, hiszen házi készítés? porokkal ápolgatták a "fogazatot", egészen a huszadik század elejéig. Persze a fogkefe luxusát egykoron csak főméltóságok birtokolhatták, éppúgy, mint a kínai császár, aki hét évvel Amerika felfedezése után részesülhetett ebben a kiváltságban. Az első igazi fogkefét 1498-ban ő használta: a fogkefe bambusz-, illetve csontnyelébe sertéssörtéket illesztettek. Európában ekkor hasonló igényeik kielégítésére az emberek libatollal piszkálták a fogaikat. Később az európaiak nagyon megkedvelték a fogkefét, ám a használat mikéntjétől a mai fogorvosok zöme a kardjába dőlne: mivel igen drága volt, a családtagok egy és ugyanazon fogkefét használták.

(Hetek–MTI)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!