hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2005. 12. 23. (IX/51) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Amerika, 2005

A tavalyi választási győzelem után valószínűleg nem a 2005-öshöz hasonló évre számított George W. Bush, akinek ebben az évben számos krízissel kellett szembenéznie. A politikai küzdelmek közül talán a két legfontosabb a legfelsőbb bírósági jelölések körüli politikai manőverek, illetve a Plame-ügy voltak. A természet sem volt kegyes az Egyesült Államokhoz: idén minden idők legsúlyosabb természeti katasztrófái rázták meg az országot. 

Egy nehéz év éjszakája

A karácsony előtti utolsó hétvégén, több mint harminchárom órás tanácskozás után megszületett az egyezség az Európai Unió 2007–2013-as költségvetéséről. A kompromisszumot kitörő vastaps üdvözölte: ami részben annak is szólt, hogy a sokak szerint az EU "fekete évének" számító 2005-ös év mégsem zárult teljes kudarccal.

Választások

Az iraki események immár közel három éve dominálnak a külpolitikai hírekben a világ minden részén. Bár a mindennapos véres terrorcselekményekről érkező tudósítások nyomán úgy tűnik, a jelentős emberi és anyagi áldozatvállalás csekély eredményt hozott, az idei év mérlege mégis figyelemre méltó előrelépéseket mutat. A pesszimista elemzőket és a terroristákat is megszégyenítve az iraki polgárok idén háromszor is igennel szavaztak a demokráciára.

Területet, de miért?

Az idei év jelentős változásokat hozott Izraelben, és ezeknek az eseményeknek kétségtelenül Ariel Saron volt a kulcsszereplője. Politikája jelentős változáson ment keresztül: a kérlelhetetlen tábornokot 2005-ben leginkább a pragmatizmus jellemezte, és ő lett az első olyan izraeli vezető, aki a palesztin állam megvalósításának követelése miatt lemondott izraeliek által ellenőrzött területekről.

Kataklizmák szárazon és vízen

A 2005-ös év az ázsiai kontinens fekete éve volt: míg az év elejét a több mint 200 ezer áldozatot követelő cunami utáni felocsúdás és helyreállítás határozta meg, az év hátralévő része is számos válságot tartogatott. A baromfiállományban végzett tömeges pusztítás után a madárinfluenza az emberi populációban is elkezdett áldozatokat szedni, ám, mire a világ figyelme a veszélyre terelődött, Délkelet-Ázsia újabb tragédiák miatt került a címlapokra: októberben ismét merényletre került sor Bali szigetén, majd egy közel 80 ezer áldozatot követelő nagy erej? földrengés rázta meg a térséget, amely Afganisztán középső részétől egészen Banglades nyugati részéig érezhető volt.

Belföld

Uniós intés hazánknak

2005 januárjában azért ült össze Brüsszelben az Európai Unió pénzügyminisztereinek tanácsa, az ECOFIN, hogy megvitassák: mit tett Magyarország annak érdekében, hogy az államháztartási hiányt, az inflációt és az – egyébként több mint tizenegyezermilliárd forintra rúgó – államadósságot leszorítsa. A válasz: a megtett lépések nem elégségesek, ezért az ECOFIN a Magyarországgal szembeni deficiteljárás fenntartása mellett döntött. Gyakorlati szankció ugyanakkor nem volt – és nem is lehetett volna, mivel még nem vagyunk az eurózóna tagjai. 

Az ügynöktörvény halála

2005 során többen is próbálkoztak az ügynökkérdés rendezésével. A kormánypárt elszántságát mutatta, hogy januárban Burány Sándor MSZP-s politikus kijelentette: "lesz elég erőnk, és kellőképpen elszántak vagyunk ahhoz, hogy ne félmegoldás szülessen az ügynöktörvény kapcsán, hanem egyszer és mindenkorra lezárjuk ezt a kérdést". 

Erőgépek a fővárosi flaszteren

Február végén több száz traktoros vonult fel Budapestre, és foglalta el a Kossuth és a Felvonulási teret. Az ország többi részén félpályás útlezárásokkal próbálták felhívni a figyelmet az agrárágazat sanyarú helyzetére. Az uniós csatlakozás után hazánk nagyon nehezen tudott (ha máig egyáltalán tudott) átállni arra a mezőgazdasági rendszerre, amit Európa nagy részén használnak. Azonkívül tavaly év végén a kormány ígéretet tett az uniós pénzek kifizetésére, amit a fent említett helyzet miatt nem tudott betartani. 

Megkezdődött a belga korszak

Sólyom Lászlót választották meg köztársasági elnöknek. Mádl Ferenc mandátumának végéhez közeledve egyre több ajánlás érkezett a honatyákhoz: kit is látna a civil szféra szívesen az államfői pozícióban. A Védegylet viszonylag korán, februárban nyújtotta be a 110 közéleti személy által szignált petícióját a képviselőknek. Bár a szervezet törekedett mind a két politikai erő számára elfogadható személyt találni, sokan úgy vélték: Sólyom László személyében jobboldali érzelm? jelöltet neveztek meg.

Fiúk a szőlőben

Bírósági per, vizsgálóbizottság – Orbán Viktor számára az idei év egyik sarokpontja minden bizonnyal Tokaj volt. Az Élet és Irodalom (ÉS) márciusban közölt riportja alaposan felpezsdítette az életet a Fidesz elnöke körül.

Csillaghullás

"Nekik már nem volt hideg" – Zuschlag János, az MSZP fiatal üdvöskéje e sokat idézett mondat miatt vált meg – önként – képviselői mandátumától még 2004 végén. Úgy tűnt, ezzel a párt védelme is meggyengült rajta, hiszen ez év elején egyre-másra kerültek nyilvánosságra kétes pártszervezési ügyei. Mint lapunkban annak idején megírtuk, Zuschlag szűkebb pátriájában, Kiskunhalason olyan módon igyekezett átvenni a hatalmat a helyi MSZP-ben, hogy több száz fiatalt léptetett be a pártba, többséget szerezve ezzel a demokratikus felépítés? szervezetben. A cél az idősebb szocialista generáció kiszorítása volt, a probléma pedig az, hogy a beszervezések – többek megalapozott véleménye szerint – gyakran fiktív módon történtek. Előfordult például, hogy egy elkötelezett Fidesz-szimpatizáns lett – legalábbis papíron – MSZP-tag…

Bemelegítenek

Decemberben több mint hat- millió forint értékben oszt ki étel- és ruhaadományokat a Hit Gyülekezete karitatív szervezete, a Hites Adakozók Hálózata. A rászorulóknak – Budapest több pontján – mintegy kétezer adag meleg ételt, valamint több mint két tonna burgonyát juttatnak el a szervezet munkatársai. Ezenkívül az aktivisták – a decemberi hónapban – mintegy öt tonnányi ruhaneműt osztanak szét a szegények között. Kovács Sándor koordinátor lapunknak elmondta: a szervezet a főváros mellett több vidéki nagyvárosban is tart étel- és ruhaosztást a rászoruló lakosoknak és a hajléktalanoknak.

Háborgó felekezetek, dühös hívek

December közepén több történelmi egyház is kifogásolta, hogy 2006-ban a kiegészítő támogatás összegének változása miatt 5-6 milliárddal kevesebbet kapnának az egyházi oktatási intézmények, ezért tüntetést szerveztek a Felvonulási térre. A demonstráció előtt több felekezeti iskola is levelet küldött a szülőknek, melyben arra kérték őket, hogy a mellékelt nyilatkozat kitöltésével jelezzék: támogatják-e gyermekük részvételét az eseményen. A megjelenés azonban nem volt kötelező, ezt egyértelműen jelezték is. Magyar Bálint oktatási miniszter már ezt a lépést is kifogásolta, és emlékeztetett: a törvény értelmében nem kényszeríthető sem a szülő, sem a gyermek politikai hovatartozásának megvallására, márpedig az ő olvasata szerint egy ilyen nyilatkozat nem más, mint ennek kikényszerítése.

Beteltek

Bár az év közepén még sűr? viharfelhők gyülekeztek az Alkotmánybíróság egén, az év végi hajrában a parlamentnek sikerült hatéves lemaradását pótolnia: két hónap alatt négy taggal bővült a testület. A bravúr azért is kiemelkedő, mivel a megegyezés a honatyák legalább kétharmadának hozzájárulását igényelte. Szeptember elején kevesen hittek abban, hogy év végére teljessé válhat az Alkotmánybíróság (AB) létszáma. A pártoknak 1999 júniusa óta nem sikerült új alkotmánybírát választaniuk, a lejáró mandátumok miatt hirtelen négy új tagot kellett a "kalapból előhúzni". 

Hit és értékek

Kicsoda hasonló hozzá?

A helyszínt ismerjük, az időpontot nem. Vannak, akik az ünnep nevét sem tartják – a politikai korrektség fóbiájára hivatkozva – a nyilvánosság előtt kiejthetőnek, és megrakott bevásárlókosarakkal igyekeznek fenntartani a tartalmától megfosztott napok hangulatát. Közben a történelmi események helyszínén az utóbbi években pogromokat szerveznek azok ellen, akik számára az eredeti főszereplő többet jelent, mint a városban jelenleg uralkodó mohamedán többség akarata. Pedig a történelem legismertebb és legnagyobb hatású személyisége Betlehemben látta meg a napvilágot, hogy az örökkévalóságból útnak indulva békét és jóakaratot hozzon az emberek közé. 

Kicsoda hasonló hozzá?

Bár senki sem tudja, valójában mikor született, a történelem legismertebb és legnagyobb hatású személyiségének születésnapját ezekben a napokban ünnepelik az egész földön. Ilyenkor egy-két pillanatra talán még azoknak is eszébe jut ő, akik máskor nem szoktak gondolni rá.

Isten útja az emberig

A Messiás már a megtestesülése előtt, az örökkévalóságban létezett. Amikor aztán elindult, hogy az elveszett embert megkeresse, első lépésként kiüresítette magát, mert nem tekintette isteni mivoltát zsákmánynak, hanem lemondott róla azért, hogy emberi formát, tehát hús-vér testet vegyen fel magára. Ezt nevezzük megtestesülésnek.

Keresztényüldözés Palesztinában

A Timóteushoz írt II. levelében Pál apostol azt mondta, hogy akik isteni életet élnek Krisztusban, azokat üldözni fogják. Közel 2000 évvel később ezek a szavak még mindig igazságként hatnak a palesztinai keresztények számára a Szentföldön, ahol az üldöztetés életforma. A politikai bizonytalanság, a gazdasági nehézségek és az emberi jogok megsértése miatt keresztények tömegei vándoroltak el Ciszjordániából és az egész Közel-Keletről.

HÁTTÉR

Földközelivé vált a Fidesz

A 2006-os választások kimenetelét az fogja eldönteni, hogy milyen hangulat veszi körül a Fideszt – állítja Pokorni Zoltán, a párt alelnöke, aki annak örülne leginkább, ha nem az "érzések", hanem a tények alapján döntenének jövőre az emberek. Egyébként Pokorni szerint jó lesz nekünk a kétpártrendszer. Pokorni Zoltán: "A Fideszben nincs és nem is lesz soha antiszemita politikus." Fotó: Somorjai L. 

Évfordulók

"1956 többet ér az ország számára, mint hogy politikai vetélkedés áldozata legyen" – nyilatkozta a Heteknek Kiss Péter. A kancelláriaminiszter szerint a holokausztot évtizedekig nem lehetett politikamentesen szóba hozni. A hatvanadik évforduló óta azonban Magyarországon ez a kérdés sok vonatkozásban helyére került. A miniszter szerint megindult egy önvizsgálat, egyfajta kibeszélés, de ehhez az kellett, hogy az évforduló kapcsán a pártok egy új pozíciót foglaljanak el. Úgy véli: ma, aki a gyűlöletkeltésnek ezzel a formájával él, az mind perifériára szorul. Kiss Péter szerint \'56 kapcsán is valami hasonló lenne szerencsés. 

Jó, ha néhányan tükörbe néznek

"A holokausztot évtizedekig nem lehetett politikamentesen szóba hozni. A hatvanadik évforduló után ez a kérdés sok vonatkozásban helyére került. ‘56 kapcsán is valami hasonló lenne szerencsés" – nyilatkozta lapunknak Kiss Péter. Az évet értékelve a miniszter megjegyezte: szívesen kihagyná a köztársaságielnök-választással kapcsolatos fiaskót, de sikertörténetnek tartja a 100 lépés programot. 

Nagyon nagy karácsony

Közel 850 milliárd forintot költöttünk, és fejenként napi öt órát töltöttünk különböző hipermarketekben és bevásárlóközpontokban december folyamán. 

Légi támadás

Bár a hétvégén pecsét került a Budapest Airport Rt. privatizációs szerződésére, a pályázat második helyezettje, a Hochtief konzorcium pert indított igazáért. Ezenkívül egy évek óta húzódó másik per is árnyékot vet az ügyletre, a ferihegyi szakszervezetek pedig sztrájkkal fenyegetnek. 

Öt perc súlytalanság

Megkezdődött a kereskedelmi űrhajózás korszaka. A Virgin Galactic a tervek szerint három év múlva bárkit föld körüli pályára állít kétszázezer dollár fejében. A magánűrbázis összesen mintegy 225 millió dolláros beruházás, mely az adófizetők pénzén épül majd.

Álomgyár eladva

Úgy tűnik, vége az álomnak. Tizenegy évvel azután, hogy megalapították stúdiójukat, Steven Spielberg, David Gaffen és Jeffrey Katzenberg megegyeztek: eladják a DreamWorks SKG-t. A vevő a Viacom, a vételár – egyes jelentések szerint – 1,6 milliárd dollár.

Bono és a Gates házaspár az év emberei

A Time magazin az idén is kihirdette az év embere cím birtokosát: Bono, a U2 frontembere, illetve Bill Gates és felesége, Melinda Gates részesültek az elismerésben. A trió kiemelkedő karitatív erőfeszítéseiért részesült a Time díjában. A csapatban Bono képviseli a frontvonalat, ő keresi fel világszerte a nagy erej? vállalatokat, politikusokat. Igazgatótanácsok előtt tart beszédet, tárgyal miniszterekkel, lobbizik és zsarol – igen hatékonyan. Gates a végrehajtó, aki eljuttatja a pénzt, a segítséget oda, ahol szerintük a legnagyobb szükség van rá.

150 milliós bírság a T-Comnak

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a héten megállapította, hogy a Magyar Telekom Rt. (T-Com) a versenyfelügyeleti eljárásban vizsgált reklámjaival a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított, s ezért vele szemben 150 millió forint bírságot szabott ki. A T-Com 2005. június 9-én vezette be Favorit és Favorit Plusz elnevezés? díjcsomagjait. A reklámkampány egyik legmarkánsabb, fogyasztóknak szóló üzenete az volt, hogy a díjcsomagok ingyenes telefonálási lehetőséget biztosítanak, miközben megállapítást nyert, hogy az "ingyenes" telefonálás lehetőségéhez a fogyasztó nem ellenszolgáltatás nélkül jut. A reklámok másik üzenete az volt, hogy a díjcsomagok napi 18 óra ingyen beszélgetést tartalmaznak, ez azonban csak a beszélgetések 60. percéig, összesen havi 100 óra erejéig volt érvényes a gyakorlatban.

KÁVÉSZÜNET

Lopásvédelem felsőfokon

A tolvajok mindig jól mulatnak a tökéletes biztonságot ígérő autóvédelmi rendszereken. Tímár László, egy magyar találmány atyja most azt ígéri: módszerével ajkukra fagy a mosoly. 

Blogok a szeren

A blog olyan napló, melyet tulajdonosa az interneten, tehát bárki számára hozzáférhetően vezet magáról, illetve az őt körülvevő vagy érdeklő dolgokról. Az online naplókat sokan – különösen háború vagy katasztrófa sújtotta területen élő szerzők esetében – a legmegbízhatóbb független hírforrásnak tartják, ám némely szakember szerint a blogok 90 százaléka semmiféle fontos információt nem tartalmaz, legföljebb az öndicséret terjedelmes megnyilvánulásainak ad helyet.

Bohócdoktorok

"Gyerekek, lesz ma szuri? Nahát, azzal a kis tűvel? A bohócdoktornak ekkora van!" – húzza elő a méteres injekciós tűt a hóna alól a piros orrú nevettető. 

Ben Hur

Figyelem: most jönnek a sokat emlegetett hosszú téli esték! Amikor elmélyedhetünk egy korábban csak fellapozott jó könyvben, vagy leülhetünk családunkkal filmet nézni: együtt, előre megfontolt szándékkal. Talán épp a Ben Hur kerül elő, amit majd\' mindenki látott már, de néhány időtálló részlete miatt újra képes beszélgetést ösztönözni. 

Karácsonyi stressz

Tudósok egy csoportja azt állítja, tudják, miért "dől ki" olyan sok család a karácsonyi vacsora miatt: a jelenség ugyanis az elfogyasztott ételeknek tudható be. A hagyományos karácsonyi ételek a vércukorszint ingadozását idézhetik elő. Ennek kiküszöbölésére egy televíziós műsorban táplálkozás-szakértők egy csoportja vizsgálat alá vetette a hagyományos karácsonyi ebéd fogásait.

Rosenberg Dani sztárokkal

Rangos magyar előadók közreműködésével mutatták be a héten Pajor Tamás Önök érték című CD-jének egyik sikerszerzeményét, a Rosenberg Dani című dal új feldolgozását. A felvételen – a szerző mellett – Koncz Zsuzsa, Bódy László Cipő, Bródy János, Demjén Ferenc és Somló Tamás énekelnek. A tervek szerint a csupán ezt az egy dalt tartalmazó, a holokausztot egyedi módon megragadó CD-t eljuttatják az ország általános és középiskoláiba – mintegy a tananyag részeként.

Dobó Katicáék tündöklése

Ha egri lennék, rögvest gyártani kezdeném a szórólapokat, az óriásplakátokat és a különféle mütyüröket. Városom bejáratához színes, informatív táblákat tennék ezzel a felirattal: itt játszódik Magyarország kedvenc története. Vagyis, ha egri lennék, megpróbálnék hasznot húzni a Nagy Könyv végeredményéből, abból a tényből, hogy a szavazók szerint Gárdonyi Géza Egri csillagok cím? alapműve ma a number one Magyarországon. Ha MTV-s lennék, már kevesebb okom lenne a felhőtlen örömre. Elszomorítana az a tudat, hogy a döntőt a magyar lakosságnak csak mintegy két százaléka kísérte figyelemmel, helyette a Nagy Sorozatot (Barátok közt) vagy a Nagy Kopaszt (Kojaket) nézték.

Visszajátszás – 2005

2005. május: a Liverpool csapata magasba emeli a BL-serleget Fotó: Reuters

Térképek, nevek és sorsok

2006-ban magyarul is megjelenik Randolph Braham történészprofesszor nagyszabású új műve, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája. A vészkorszak legismertebb kutatójának többkötetes munkája referenciamunkaként kíván szolgálni tanároknak, diákoknak és mindazoknak, akik a magyarországi zsidóságot általában, de különösen az annak helyi közösségeit sújtó katasztrófát szeretnék megismerni. A munka egyszersmind emlékművet kíván állítani azon zsidó közösségeknek, amelyeket a náci korszak idején megsemmisítettek.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!