hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Évfordulók
Kiss Péter és Bozóki András

2005. 12. 27.
"1956 többet ér az ország számára, mint hogy politikai vetélkedés áldozata legyen" – nyilatkozta a Heteknek Kiss Péter. A kancelláriaminiszter szerint a holokausztot évtizedekig nem lehetett politikamentesen szóba hozni. A hatvanadik évforduló óta azonban Magyarországon ez a kérdés sok vonatkozásban helyére került. A miniszter szerint megindult egy önvizsgálat, egyfajta kibeszélés, de ehhez az kellett, hogy az évforduló kapcsán a pártok egy új pozíciót foglaljanak el. Úgy véli: ma, aki a gyűlöletkeltésnek ezzel a formájával él, az mind perifériára szorul. Kiss Péter szerint \'56 kapcsán is valami hasonló lenne szerencsés. 

A lapunknak nyilatkozó kultuszminiszter az októberi forradalom ötvenedik évfordulójával kapcsolatosan elmondta: a baloldal nem erős a történelmi szimbolikához kapcsolódó események megszervezésében. A hivatalos programmal kapcsolatosan közölte: lesznek filmek, és egy új felfogásban készülő szobrot adnak majd át a Városligetnél. Bozóki András szerint a Fidesz jobban meg tudta ragadni a fiatalokat azzal, hogy a hatvannégy vármegyéről, a Trianon előtti Magyarországról romantikus ideálokat szőtt. 

"Nálunk azonban nem az a fő cél, hogy mindenképpen az utcán masíroztassuk a tömegeket" – jelentette ki a kulturális miniszter.

Bozóki szerint a demokratikus baloldalnak nem szabad a Kádár-korszakban keresnie az identitását. Mint az interjúban elmondta: olyan új politikát akarnak megjeleníteni, amely nem a fáradt profikra támaszkodik, hanem megjelennek benne a rendszerváltás utáni Magyarország új reflexiói.

interjúk:

Kiss Péterrel

Bozóki Andrással

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!