hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az ügynöktörvény halála
Személyiségi jogokat sértett volna

2005. 12. 27.
2005 során többen is próbálkoztak az ügynökkérdés rendezésével. A kormánypárt elszántságát mutatta, hogy januárban Burány Sándor MSZP-s politikus kijelentette: "lesz elég erőnk, és kellőképpen elszántak vagyunk ahhoz, hogy ne félmegoldás szülessen az ügynöktörvény kapcsán, hanem egyszer és mindenkorra lezárjuk ezt a kérdést". 



Fodor Gábor a parlamentben Fotó: S. L.

2004 végén még Gyurcsány Ferenc és Hiller István karolta fel újra az ügynöktörvény témáját. Az idei év elején Lengyelországban és Szlovákiában is megoldás született a kérdésre, érthető módon nálunk is fokozott érdeklődés kísérte az eseményeket. A februárban készült, majd a parlament elé került tervezetet Fodor Gábor szabaddemokrata képviselő nagy előrelépésnek nevezte. A kormánypártok szerint viszont szükség lett volna alkotmánymódosításra, erre azonban – a Fidesz tartózkodása miatt – nem került sor. A törvény pártolói így tartottak attól, hogy hiába a jó törvény, az Alkotmánybíróság "elmeszelheti" azt. 

Utolsó intézkedéseinek egyikeként Mádl Ferenc volt köztársasági elnök a törvény alkotmányossági kontrollját kérte az Alkotmánybíróságtól. Október elején az egykori állambiztonsági szolgálatok volt munkatársai nem kis megkönnyebbüléssel vehették tudomásul: a taláros testület az alaptörvénybe ütközőnek mondta ki az ügynöktörvény módosítását. 

November közepén két szabaddemokrata képviselő – Mécs Imre és Fodor Gábor – jelentette be, hogy heteken belül beterjesztik az általuk jegyzett törvénytervezetet, amely kiterjesztené az átvilágítást, például az egyházi elöljárókra és a szakszervezetekben vezető funkciót betöltő személyekre is. Mécs Imre elszánt a kérdés végső rendezésére: "nem hagyjuk az ügynökkérdést a felejtés mocsarába süllyedni" – nyilatkozta lapunknak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!