hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2006. 07. 21. (X/29) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Rakétaháború

Totális támadást indított az izraeli hadsereg a Hezbollah ellen Libanonban,azt követően, hogy a Hezbollah elrabolta két katonáját a dél-libanoni határ mellett. Az izraeli akció következtében, amelyben eddig több mint kétszázan vesztették életüket, megváltozhat az elmúlt években kialakult katonai és politikai status quo. Az akció sikere esetén ugyanis Libanon végre megszabadulhat a Hezbollahtól. A szervezet katonai és politikai befolyásának növekedését nemcsak a libanoni lakosság nem síita része, hanem az arab államok többsége is egyre nagyobb aggodalommal figyeli. Szaúd-Arábia, Jordánia és Egyiptom szerint az arab államok nem engedhetik meg, hogy a Szíria és Irán fedőszerveként működő Hezbollah egy nem kívánt konfliktusba rángassa bele az arab államokat.

Peking Afrikában is hódít

Az elmúlt hét hónapban kínai kereskedők mintegy harminctonnányi elefántcsontot vásároltak fel a zimbabwei Vadaspark-üzemeltető Hatóságtól. Ez a mennyiség az értékes anyagból összesen 2250 elefánt agyarának felel meg. Az óriási volumenű elefántcsont-felvásárlás tulajdonképpen csak egy szelete Kína meglehetősen dinamikus előrenyomulásának Afrika gazdaságában. Az olaj, az értékes ásványok és a különféle nyersanyagok utáni hajszában a kínaiak mindenki mást megelőznek a fekete kontinensen.

Kétmillió célpont

Vannak elemzők, akik szerint Izrael az 1973-as jom kippuri háború óta nem volt ilyen nehéz helyzetben. Még az öbölháborúban sem érte el ennyi rakéta az országot.– Nem látom ilyen súlyosnak a helyzetet. Az 1982-es libanoni háború például sokkal veszélyesebb volt katonai szempontból. Az öbölháború során a rakéták az egész országot fenyegették. Igaz, most jóval több rakéta érte el Izraelt, ezért a lakosság számára nehezebb a helyzet. Kétmillió ember él az ország északi részén és délen, a Gázai övezet mentén állandó fenyegetettségben.Úgy tűnik, váratlanul érte Izraelt a rakétahullám.– Tudtunk a fenyegetésről. Az izraeli titkosszolgálat jelezte, hogy több mint tízezer rakétát halmoztak fel Libanonban, és az elmúlt napokban kiderült, hogy nem túloztak. Tudtuk, de mit tehettünk volna? Ha korábban lépünk, kevesebb nemzetközi támogatást kapott volna a katonai akcióhoz Izrael, mint most.

Polgárháború fenyeget Libanonban

Matus János, a Zrínyi Miklós Egyetem biztonságpolitikai szakértője szerint Izrael most elsősorban nem Libanonnal, hanem a Hezbollahhal és a Hamasszal, közvetve pedig a Hezbollah mögött álló Szíriával és Iránnal áll konfliktusban, akiknek fő célja a kilencvenes évektől megindult lassú békefolyamat megállítása. Ez elsősorban az Izrael létjogosultságát rendszeresen megkérdőjelező iráni vezetés érdeke. A Hezbollah egyik gerillája. Célkeresztben Izrael Fotó: AP

A Hezbollah veszélyes játékai

A hírekben csak „szélsőséges síita szervezetnek” nevezett terrorista szervezetet, a Hezbollahot Izrael 1982-es libanoni bevonulását követően alapították az iráni rezsim aktív támogatásával. A csoport a 2005-ös választásokon képviselői révén bejutott a libanoni kormányba is.

A libanoni–izraeli konfliktus évtizedei

Az 1967-es arab–izraeli háború és a Palesztin Felszabadítási Szervezetre mért 1970-es jordániai csapás után, amely a Husszein király elleni merényletkísérletet követte, számos palesztin menekült Libanonba – köztük Jasszer Arafat és a PFSZ.

Trópusi hőség Európában

Trópusi hőségtől szenved Európa több országa. A hőségrekord megdőlhet az amúgy esős-hűvös éghajlatú Nagy-Britanniában is, ahol már most melegebb van, mint a Kanári-szigeteken. A londoni metróban helyenként 40 fokot mértek. Franciaország mintegy negyedét sújtja kánikula. Németországban várhatóan az idei július lesz az évszázad egyik legforróbb júliusa. Belgium egyik legnagyobb folyója, a Meuse a hőségben annyira leapadt, hogy a belga–holland határ egyik szakaszán gyalogszerrel át lehet gázolni rajta. Hollandiában a hőhullám következtében ketten meghaltak, és több százan lettek rosszul. (MTI)

Újabb cunami Indonéziában

Nagy erejű földrengés rázta meg Jáva délnyugati partjai mentén az Indiai-óceánt. A lökések után 2-3 méteres hullámok lepték el a sziget partjait. A cunami következtében egyes források szerint több mint ötszázan vesztették életüket, és négyszáznál is több a sérült. Az eltűntek száma meghaladja a százat, több, mint 54 ezer embert kellett kitelepíteni. A Nemzetközi Cunami Információs Központ szökőár-figyelmeztetést adott ki 45 perccel azután, hogy Dzsakartától délre észlelte a 7,7-es erősségű földrengést. Az indonéz hatóságok azonban nem továbbították a figyelmeztetést a térségbe.

Engedélyezték a holland pedofil pártot

Egy holland bíróság döntése szerint a pedofilek által májusban alapított pártot nem lehet betiltani, mivel ugyanolyan joga van a létezéshez, mint bármely más pártnak, ezenkívül pedig a demokratikus szabadságjogok rájuk is vonatkoznak. A Testvéri Szeretet, Szabadság és Különbözőség Pártja (PNVD) fő kampánytémái közé tartozik a törvényes kor 16 évről 12 évre történő csökkentése, és a gyermekpornográfia, valamint az állatokkal való szexuális kapcsolat legalizálása. A pedofilek ellen kampányoló Solace nevű csoport a párt betiltásáért indított harcot, mondván, hogy a párt sérti a gyermekek jogait, nézetei pedig veszélyeztetik egy demokratikus állam társadalmi normáit és értékeit. A holland bíróság szerint azonban „a szólásszabadság, a gyülekezési szabadság stb. tekintendők a demokratikus jogállam alapjainak, és a PNVD-nek is joga van ezekhez”. A gyermekek jogaiért kampányoló No Kidding nevű csoport szerint azonban a szólásszabadság nem abszolútum, és felszólította a holland kormányt a cselekvésre. (Reuters)

Belföld

Fekete hétvégék szezonja

A „fekete hétvége” nem ért véget vasárnap éjfélkor – még a hét elején is a megszokottnál több halálos balesetről számolhattak be a híradások. A szombaton és vasárnap autóba ülő honfitársaink figyelmetlensége 19 ember életét követelte, több mint 80-an csak kisebb-nagyobb sérülés árán úszták meg élve a hétvégi kalandot. A tűzoltókat két nap alatt nem kevesebb, mint 570 esetben riasztották balesethez – ez a szám mintegy 30 százalékkal magasabb a megszokottnál.

Feszültségoldás

Hiller István miniszter hétfőn mutatta be az Oktatási és Kulturális Minisztérium Egyházi Kapcsolatok Titkárságának vezetőjét. Az új tisztviselő, Csepregi András az Evangélikus Hittudományi Egyetem Nyíregyházi Hittanárképző Tagozatának docense ugyanolyan jogokkal fog rendelkezni, mint a szakállamtitkárok. Az általa vezetett titkárság közvetlenül a minisztertől fog függeni és maga is kezdeményezhet, illetve le is folytathat találkozót az egyházakkal.

Konszenzus nélküli meseország

A magyar választási rendszer sajátosságaiból fakadóan alig vagyunk túl az idei országgyűlési választásokon, s máris készülhetünk az október 1-jére kiírt önkormányzati választásokra. A pártok ugyan siettek leszögezni, hogy az őszi esemény még messze van, kampányukat csak augusztusban indítják, de nem nehéz belátni, hogy a politikai elit figyelmét – direkt kampány nélkül is – az önkormányzati választások kötik le.

Drazsé, a politikusok korbácsa

Letartóztatták Szombathely első számú bulvárguruját, Draskovits Lászlót. A nehézsúlyú újságírót akkor fülelték le a rendőrök, amikor kenőpénzt vett át egy olimpiai kalapácsvetőtől, Pars Krisztiántól. Az ügyének hátterében meghúzódó politikai és hatalmi harcok azonban még csak most kezdenek láthatóvá válni.

Ügynöki módszerek

Egy lapnak már nyilatkoztam az ügynökmúltammal kapcsolatban, többet nem kívánok a témával foglalkozni – vette elejét lapunk megkeresésére mindenféle kérdezősködésnek Rummel József. A hódmezővásárhelyi szocialista polgármesterjelölt kampányfőnökéről csak ezen a héten derült ki, hogy az előző rendszerben III/III-as ügynök volt, bár a neve szerepelt egy már hónapok óta ismert ügynöklistán.

Gazdakesergő

A rendszerváltás óta az ötödik kormány kezdi meg a munkáját, de még mindig bizonytalan a mezőgazdaságból élők sorsa, jövője. A társadalomban egy meglehetősen elégedetlen, a traktorjaikkal a Kossuth téren tüntető, acsarkodó, hőbörgő, mégis jómódban élő, milliárdos agrártámogatásokhoz jutó paraszti réteg képe alakult ki az elmúlt évtizedben. A tisztánlátás miatt azonban érdemes szóba elegyedni az árpatáblába hajtó kombájnok tulajdonosaival is.

Vakon bízunk az unióban

Az Európai Unión belül a magyarok bíznak a leginkább az Európai Parlamentben (71 százalék), az Európai Bizottság és az Európai Tanács bizalmi indexe pedig nálunk a második legmagasabb a huszonöt tagállam közül – derült ki az Eurobarometer uniós közvélemény-kutató intézet legfrissebb, 2006 tavaszi fölméréséből. Általában az EU-ban a magyar megkérdezettek 70 százalékának van bizodalma. Mindeközben hazánkban az embereknek mindössze 55 százaléka elégedett az életével, szemben az uniós átlag 80 százalékkal.

Göncz Kinga Izraelről

Izraelnek joga van megvédenie magát, de ennek úgy kell történnie, hogy el lehessen kerülni a konfliktus eszkalációját – foglalta össze Göncz Kinga magyar külügyminiszter az Európai Unióval egybecsengő magyar álláspontot az EU-tagállamok külügyminisztereinek brüsszeli tanácskozása után. A diplomáciai vezetők határozata értelmében a válság előidézésben felelőssége van a Hezbollahnak, de Izrael aránytalanul válaszolt. Az arányos reagálás mértékére a brüsszeli megbeszélésen nem született megoldás.

Idegenellenes magyarok

Minden harmadik magyar azt vallja, hogy ne engedjenek be az országba egyetlen menedékkérőt sem – derül ki a Tárki kutatásából. A nem létező „piréz” etnikum tagjait a lakosság kétharmada utasítaná ki. A megkérdezettek csupán nyolc százaléka tekinthető idegenbarátnak. Az idegenellenesség mostani mértéke 2003 májusa óta nem változott lényegesen. A határon túli magyarokat viszont tíz megkérdezettből kilenc befogadná. Az átlagosnál idegenellenesebbek a leginkább baloldali érzelműek, a Nyugat-Dunántúlon élők és a legfeljebb nyolc osztályt végzettek.

Hit és értékek

Szellememberek és piramisok

Két héttel ezelőtt írt cikkünk (Gigászokkora. Hetek, 2006. július 7.) egy ír szerző, Patrick Heron nemrég megjelent könyve alapján a Bibliában nefilimként említett félig ember, félig természetfeletti származású lények eredetére és tevékenységére vonatkozó elméleteket foglalta össze. A cikk megjelenése után több olvasónk is kérdésekkel fordult szerkesztőségünkhöz (lásd a keretes összeállításban), ezért úgy gondoltuk, hogy legegyszerűbb, ha ezeket továbbítjuk a könyv szerzőjének. Patrick Heron Dublinból telefonon válaszolt a Hetek kérdéseire.

Szellememberek és piramisok

Két héttel ezelőtt írt cikkünk (Gigászokkora. Hetek, 2006. július 7.) egy ír szerző, Patrick Heron nemrég megjelent könyve alapján a Bibliában nefilimként említett félig ember, félig természetfeletti származású lények eredetére és tevékenységére vonatkozó elméleteket foglalta össze. A cikk megjelenése után több olvasónk is kérdésekkel fordult szerkesztőségünkhöz (lásd a keretes összeállításban), ezért úgy gondoltuk, hogy legegyszerűbb, ha ezeket továbbítjuk a könyv szerzőjének. Patrick Heron Dublinból telefonon válaszolt a Hetek kérdéseire.

HÁTTÉR

Zöld lámpa a zöldenergiának

Fenntartható a fejlett világ, benne Európa gazdasági növekedése? Csökkenthető-e a kontinens energiaimporttól való függősége? A fejlődéssel együtt valóban romba döntjük környezetünket? Milyen módon lehet kezelni a mezőgazdasági túltermelést? Mind-mind olyan kérdés, amelyek a következő évtizedekben a jelenleginél is komolyabban érinthetnek bennünket. A felsorolt témákban azonban van még egy közös vonás: a megújuló energiák hasznosítása mindegyik esetben segíthet leküzdeni a felmerülő problémákat. Vajon hogy áll Magyarország ezen a téren?

Gáz van

Papp László

Nagyüzemi fabiznisz Székelyföldön

Bár az erdőirtást törvény szabályozza, az elmúlt évek szabadrablása után még mindig nem szűntek meg a falopások Románia-szerte. Az állami erdők közel egyharmadát illegálisan vágták ki eddig, a károk anyagiakban nem kifejezhetők. A kitermelés most is óriási ütemben folyik, pedig egy nemrég keletkezett törvényjavaslat szerint az erdőket vissza kell szolgáltatni a magántulajdonosoknak. A szakemberek szerint ma az utolsó „szervezett lopás” folyik az állami erdészet kivitelezésében. A „fabiznisz” óriási hasznot hajt, ezért sok mindenki akar belőle részesedni, a politikusoktól kezdve az arab „famaffiáig” szinte mindenki, kivéve a hegyi falvak lakóit, akiknek az erdők hiánya miatt lezúduló sárlavina marad csak.

Sziréna, óvóhely, becsapódás

A hír: A kisvárdai ifjúsági tánccsoport húsz tagja és négy felnőtt kísérőjük épségben hazaérkezett az izraeli Karmiel városból, ahova vendégként utaztak egy táncfesztiválra. A libanoni határ közelében fekvő kisvárost ért rakétatámadást a csoport egy légópincében vészelte át. Tel Aviv-i és budapesti diplomaták segítségével sikerült másnap egy Budapestre induló repülővel hazahozatni őket. És ami mögötte van:

Csapás a gazdaságra

A Hamasz és a Hezbollah terrorszervezetek által gerjesztett közel-keleti fegyveres konfliktusban mindhárom részt vevő félnek, Izraelnek, Libanonnak és a palesztinoknak egyaránt súlyos gazdasági veszteségekkel kell szembenézniük, az emberveszteségekről nem is szólva. A háborús helyzet miatt az egekbe kúszó olajár pedig az egész világgazdaságot sokkolja.

Nem csak kacsa

A madárinfluenza miatti káruk többszöröse annak, mint amekkora állami kárpótlást kaptak – állítják a Bács-Kiskun és a Csongrád megyei baromfitartók. Kártérítési követelésüknek nagyobb nyomatékot adva kedden Budapesten tüntettek. Demonstrációjukat a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége szervezte.

Régió mindhalálig

Több tízmilliárd forint kárt okozott Magyarországnak a Fidesz azzal, hogy nem támogatta az önkormányzati reformot, vagyis a régiók kialakítását – mondta Varju László, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerdán. Varju László szerint ezekkel az átalakításokkal nemcsak egy olcsóbb, hanem egy hatékonyabban működő közigazgatást lehetett volna létrehozni. A szocialista politikus úgy vélte, ennek ellenére meg kell találni azokat a lehetőségeket, amellyel a települések együttműködése, a kistérségek, a régiók működése tovább erősíthető, hogy képesek legyenek az uniós források fogadására és feladataik ellátására.

Tovább nő a világgazdaság

A Nyolcak szerint a világgazdasági növekedés erőteljes marad annak ellenére, hogy az olajárak még inkább felszöktek Izrael és a libanoni Hezbollah konfliktusa nyomán. A hét vezető ipari demokrácia és Oroszország vezetői hétfőn véget ért szentpétervári csúcstalálkozójáról kiadott nyilatkozat szerint a „növekedés erőteljes marad, és szélesebb alapokra helyeződik”. Az olajárak a hét végén túlszárnyalták a hordónkénti 78 dollárt, miután Izrael offenzívát indított Libanonban az iszlám szélsőséges Hezbollah felszámolására, amely elrabolta két katonáját és rakétákkal lőtte északi részét.

Tajvan – baj van?

Öt év óta a legnagyobb fegyvereladási megállapodás született meg az Egyesült Államok és Tajvan között – értesült a China Times című tajvani lap. Meg nem erősített források szerint az üzlet több mint három milliárd dollárt ér. A 66 darab F-16-os harci gépből álló légiflotta eladása a sziget védelmi képességének erősítését segíti elő a kínai fenyegetéssel szemben. Az 1949-ben függetlenné vált szigetország védelmi minisztériuma nem kommentálta a hírt.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!