hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Sziréna, óvóhely, becsapódás
Exkluzív beszámoló egy Hezbollah-rakétatámadásról

2006. 07. 25.
A hír: A kisvárdai ifjúsági tánccsoport húsz tagja és négy felnőtt kísérőjük épségben hazaérkezett az izraeli Karmiel városból, ahova vendégként utaztak egy táncfesztiválra. A libanoni határ közelében fekvő kisvárost ért rakétatámadást a csoport egy légópincében vészelte át. Tel Aviv-i és budapesti diplomaták segítségével sikerült másnap egy Budapestre induló repülővel hazahozatni őket. És ami mögötte van:





A tánccsoport három tagja és tanárnőjük a kisvárdai tornacsarnokban Fotó: Benczi
Jolán

 

Milyen apropóból utaztak épp most Izraelbe?

Szilágyiné Magdolna tanárnő: – 1995 óta van szorosabb kapcsolatunk
Karmiel városkával. Most a mazsorettcsoportunkat hívták meg egy fesztiválra.
Szerda este érkeztünk meg, vacsora után, kilenc óra felé elkocogtunk úszni egyet
az ottani strandra. Vendéglátóink másnapra gazdag programot terveztek. Nagy volt
a választék: Holt-tenger, Jeruzsálem, Názáret. De a korai reggeli után valahogy
elkezdtek szűkülni a lehetőségek, hol erre, hol arra hivatkozva kiestek a
programok. Végül azt tanácsolták, hogy ne menjünk aznap sehova. Nem értettük,
miért, de semmi rosszra nem gondoltunk. Rajtunk kívül valószínűleg már egész
Izrael tudta, mi vette kezdetét két napja, és hogy a határ menti települések
háborús övezetté válhatnak. Az ebédet is otthon fogyasztottuk el, s kérték, hogy
ne menjünk a városba, maradjunk az alagsori nagy nappaliban, ahová
elszállásoltak. Az hűvös volt ugyan, de különös benyomást keltett vastag, széles
falaival, kicsi kerek ablakaival, hatalmas vasajtajával. Páran a kicsik közül a
teraszon gyakorolták a tánclépéseket, a botpörgetéseket vagy azt, ami nem ment
nekik. Köztük volt Macskin Zita is, aki Európa-bajnokságot is nyert. A házunk
fölötti kert kis fahídjáról két huszonéves fiú komolyan és szúrósan nézett
minket: a házat, a teraszt, a lányokat. Egy kis idő múlva azt látom, hogy már
ott állnak az ajtónál. Kicsit megijedtem: ott vagyunk húsz fiatal lánynyal – mit
figyel ez a két fiú? Megszólítottam őket angolul, de oroszul válaszoltak. Mivel
én is jól beszélem a nyelvet, elkezdtünk beszélgetni. Azt mondták, hogy ez a
hely, ahol el vagyunk szállásolva, Karmiel legbiztonságosabb légópincéje, és
szeretnének bejönni hozzánk a támadások idejére. Először azt hittem, rosszul
értem, amit mondanak. Értetlenségemet látva megkérdezték, hogy mi nem tudunk
semmiről? Elmondták, hogy a rádió egy ideje másról se beszél, mint hogy a várost
rövid időn belül rakétatámadás éri, és aki csak tud, menjen biztos óvóhelyre.
Hirtelen minden vér kiment belőlem, falfehér lettem, se lépni, se beszélni nem
tudtam. Miközben a két orosz fiú arról beszélt, hogy pár napja mi történt Izrael
és a Hezbollah között, és milyen rakéták zúdulhatnak erre a térségre, megszólalt
egy mély, morajláshoz hasonló sziréna félelmetes hangon. Ez a hang a szovjet
háborús filmekből volt ismerős, ahol is az ilyen szirénahangot repülők moraja és
a szétszóródó bombák okozta robbanások hangja kísérte. A szirénát hallva a két
orosz fiú elkezdte: riadó, riadó, befelé! Dermedt rémületem hisztériába csapott,
kiabálva próbáltam beterelni a gyerekeket az óvóhelyre, akik – ilyen élményük
nem lévén – nem értették, miért pánikolok. Az én kis táncos lányaim továbbra is
mutatták egymásnak a tánclépéseket. Ők a szirénahangokat mentőknek hallhatták,
és mosolyogva kérdezték: Magdi néni, miért jön ide a mentő? Falfehéren kiabáltam
nekik, fussatok már befelé, mindjárt felrobbantanak minket. Egy-két kislány
odabújt az ölembe, és sírva mondta: Magdi néni, menjünk haza. – Hova, kislányom?
– Budapestre. A kisebbek a bunker hátuljában, a nagyobbak középen, egymásba
karolva, szótlanul figyelték, mi történik.

És mi történt?

– Egyre többen jöttek le a bunkerbe, mivel még nyitva volt az ajtaja.
Városiak lehettek, itt akarták átvészelni a támadást. De ők jóval nyugodtabbak
voltak. Látszatra. Volt, amelyikük azt bizonygatta, hogy nincs is ilyen
hatótávolságú rakétája Libanonnak, és különben is, sokszor voltak már ilyen
riadók a környéken, de soha nem lőttek. Volt egy középkorú, katona külsejű
férfi, aki látta, hogy sok gyerek van velünk, és nyugtatott minket, hogy higgyük
el, nincs nagy baj, ez csak egy próba. De az arca nem ezt mutatta. Ez az ember
meg egy másik úgy tíz perc múlva elővettek valahonnan egy-egy pisztolyt, és az
ölükbe helyezték.

Mi hallatszott kintről?

– A sziréna egyfolytában szólt, belül kicsit tompább volt a hangja, mint
kívülről, de ott is félelmetes volt. Az egyik ott lévő arról beszélt, hogy ő is
hallotta, hogy most olyan rakétákkal fognak lőni a libanoniak, amelyek nemcsak
Karmielig, hanem Haifáig is elérnek. Ebben a pillanatban mintha valami
robbanásfélét hallottunk volna. Többen, a két orosz fiú is, remegő kézzel
elkezdtek SMS-eket írni.



Mentés a nyolc halálos áldozatot követelő haifai támadás után

Fotó: AP

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!