hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2013. 07. 05. (XVII/27) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Pénzügyi vihar a Vatikánban

Néhány nap leforgása alatt jelentős emberveszteséget könyvelhetett el a Szentszék pénzügyi rendszere. A Vatikán bankjának (IOR) igazgatója és annak helyettese is lemondott azt követően, hogy az Apostoli Szék Vagyonkezelőségének (Apsa) tagjaként tevékenykedő Nunzio Scarano püspököt (képünkön) letartóztatták korrupció és csalás vádjával.

Horvátország beevezett az EU-ba

Horvátország 2013. július 1-jén csatlakozott az Európai Unióhoz. A horvátok mindig is Európához tartoztak, a balkáni identitást a mai napig tagadják. Az 1991 óta független ország ezzel új mérföldkőhöz érkezett: egyszerre kell megőriznie nehezen megszerzett nemzeti szuverenitását és képviselnie érdekeit az Európai Unióban. Déli szomszédunk területe és népessége körülbelül fele hazánkénak, viszont a szigetek nélkül közel 1730 km tengerparttal rendelkező ország kiemelt jelentősége nem vitatható el, amikor turizmusról, gasztronómiáról vagy színes kulturális hagyományokról beszélünk.

Újabb fordulatok a Snowden-ügyben

Egyre nő a feszültség az Egyesült Államok és az Európai Unió tagállamai között – újabb fejezettel bővül az „Edward Snowden-sztori”. A szivárogtató botrányhős elutasította Moszkva menedékajánlatát, pedig nem válogathatna, mert az Egyesült Államok bevonta az útlevelét, így lényegében illegálisan tartózkodik még mindig a Seremetyevó reptér tranzitvárójában. Az ügy által vert hullámok lehet, hogy az unió és Amerika egymás közötti kereskedelmi egyezményét is elnyelik, az újabb és újabb kiszivárgó hírek miatt ugyanis pattanásig feszült már a viszony.

Melegforradalom

Nagy médiafelhajtás közepette, globális vállalatok támogatásával tartottak diadalittas melegfelvonulásokat a hétvégén a világ több nagyvárosában. Az európai „sikerek” után ugyanis a melegek az Egyesült Államokban is nyeregben érezhetik magukat: a Legfelsőbb Bíróság a múlt héten két ügyben is nekik kedvezett. Amerikában egyébként az elmúlt években változás figyelhető meg a melegkérdésben: megdöbbentő módon egyre több fiatal evangéliumi keresztény is helyesli az azonos neműek házasságát.

Tömeglázadások muzulmán vezetők ellen

Az elmúlt két évben, az „arab tavasz” néven emlegetett felkeléssorozat nyomán sorra születtek az elemzések és szakkönyvek arról, hogyan sajátítja ki a politikai iszlamizmus az arab országokbeli diktatúrákkal szemben támadt lázadást a saját céljaira. Az olyan, közel száz éve létező mozgalmak, mint a Muzulmán Testvériség, amely a történelem során mindig ellenzékben volt, szervezettségét és széles népi támogatottságát kihasználva sikerrel „le tudta nyúlni” az arab forradalmakat. Kérdés, hogy a szíriai polgárháború és az egyiptomi események nyomán újra kell-e gondolni ezt a forgatókönyvet.

Belföld

Keleti nyitás - Magyarország és az idegenek

Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár valamivel több mint egy év alatt harmincnégy külföldi utat tett meg, ezek közül tizenöt alkalommal keleti országokban járt (összesen tizenegyben), ahol – egyelőre inkább kevesebb, mint több sikerrel – piacokat keresett a magyar termékek és szellemi tőke számára. Az alábbiakban sorra vesszük, hogy az egyes reménybeli partnerekkel milyen lehetőségekről tárgyalt a magyar fél, illetve hogy az adott ország – az Európai Unió, az Amnesty Inter-national és az USA Nemzetközi Vallásszabadság Bizottsága jelentései alapján – milyen emberi jogi hiányosságokkal bír.

Kétfrontos csatában Orbán

Láthatóan két legyet akart ütni egy csapásra Orbán Viktor az Európai Parlament Magyarországot kritizáló jelentésének végső vitáján. Egyrészt hazafelé játszott a magyar közönségnek, előkészítve a terepet annak, hogy a magyar ellenzék ne legyen képes az úgynevezett Taveres-jelentésből hiteles kormánykritikát építeni, illetve hogy a hazai baloldal az „idegen érdekek” kiszolgálójának tűnhessen. Másodsorban jól észre-vehetően nemzetközi babérokra is tört, az európai föderalisták egyik legjelen­tősebb kritikusának a pozícióját foglalta el.

Narancssárga üvegplafon

Biztosan megnyert milliárdos közbeszerzések, újraosztott bankszektor, tuti pénzt fialó trafikok és mesés földbirtokok. Ezek kísérik a Fidesz társadalomátalakító programját, amivel félő, hogy a vállalkozói szellemet és a kreativitást ölik ki a magyarokból.

A félelem bére

Szeptember elsejétől lesz pedagógus-béremelés, és bevezetik az életpályamodellt is. Az MTI szerint az érintettek „tapssal fogadták és megelégedéssel nyugtázták” Balog Zoltán miniszter bejelentését. Ezzel szemben a Hetek által megkérdezett szak­emberek azt állítják: ha lesz is emelés, annak nagy részét ledolgoztatják az ezentúl ki nem fizetendő túlórák révén, ráadásul elbocsátásokra is számítani lehet. 

Az öreg térkép titka

Továbbra is talányos, hogy egy dunántúli településen miként kezdődhetett el egy majdnem másfél milliárdos beruházás úgy, hogy közben a papírok körül számtalan „paranormális” hiányra derült fény.

Egyetemistakutatás: Jobbik az élen

Továbbra is a Jobbik áll az első helyen a hazai egyetemisták és főiskolások pártpreferenciájában, a második helyen az LMP-t felváltotta a Fidesz–KDNP, a nagy befutó pedig a harmadik helyezett Együtt-PM. Maradt az erős demokráciaszkepszis, és olyan nagy a kivándorlási szándék, hogy ha így megy tovább, a leendő diplomások egyharmadát elveszíthetjük – derül ki az Aktív Fiatalok című kutatás második hullámából.

Hit és értékek

Luther, a német szellem harcosa

„Évtizedek óta együttműködöm keresztény vezetőkkel. Az a tapasztalatom, hogy a pünkösdi-karizmatikus pásztorok őszintén nyitottak a zsidósággal való párbeszédre. Egyre több katolikus lelkész és teológus is elfogadja, hogy a közös gyökereink összekötnek bennünket, függetlenül attól, hogy Jézust a zsidóság egyik legkiválóbb rabbijának tartjuk, vagy messiásnak. A legnehezebb azonban kapcsolatot találnom az evangélikus vezetőkkel. Úgy gondolom, hogy ez azért van, mert Luther Márton megrögzött és nyílt antiszemita volt, akinek az öröksége a mai napig mérgezi a zsidóság és a kereszténység viszonyát” - mondta a Hetek tudósítójának Slomo Riskin rabbi (képünkön), a jeruzsálemi székhelyű Zsidó-Keresztény Megértés és Együttműködés Központjának alapítója.

HÁTTÉR

Európa a melegekkel van

Az USA-ban meghozott, a melegházasság elfogadása terén korszakváltásként emlegetett legfelsőbb bírósági döntéssel egyidejűleg európai uniós szinten is egyre előrehaladottabb fázisba jut az LMBT- (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű) személyek jogegyenlőségéért folytatott harc. Emellett azonban háttérbe szorul a hagyományos családok támogatása, és válasz nélkül maradnak az európai demográfiai trendek által felvetett egyre égetőbb kérdések is.

Zacher Gábor toxikológus a nemzeti drogstratégiáról

Az a kormányzati célkitűzés, hogy Magyarországon 2020-ig teljesen visszaszorítsák a kábítószer-fogyasztást, nyilvánvalóan butaság, a politikusok már csak olyanok, hogy szeretnek idealisztikus szlogeneket hirdetni – mondta Zacher Gábor toxikológus annak kapcsán, hogy a kormány elfogadta a Nemzeti Drogellenes Stratégiát. A szakember az elkészült anyagot egyébként szakmailag vállalhatónak tartja – olyannyira, hogy a bejelentő sajtótájékoztatón is részt vett. A Btk. vonatkozó passzusainak büntetéspárti módosítását pedig nem tartja drámainak.

Szakmai sovinizmus?

Amikor a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet egyik vezetője a múlt hét végén az euobserver.com portálon elemezte, miként értékeli az Európa Tanács az emberi jogok és a jogállam magyarországi helyzetéről készült Tavares-jelentést, akkor még nem tudhatta, hogyan fog beszélni ugyanerről Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Mindenesetre az igazgatónő látnoknak bizonyult. Azt írta, mivel „Magyarország aggasztó jogi csúcsteljesítménye próbára teszi Európát”, az uniós politikusok „jelentős gondjává vált, miként kellene válaszolniuk arra, hogy Magyarország kitartóan nem hajlandó eleget tenni egyre több szakértő testület kritikus értékeléseinek és reformokat követelő felszólításainak”. Veronika Goldston mintha megsejtette volna, hogy a magyar kormány képviseletében Navracsics Tibor valóban aggálytalanul kijelenti majd, miszerint az elmúlt három évben hozott több mint hatszáz törvény nemhogy mennyiségében, de minőségében is komoly teljesítményt mutat.

Véget érhet a világválság

A világgazdaság - Európa kivételével – határozottan pozitívabb képet mutat, mint egy évvel ezelőtt. Az Egyesült Államok növekedésnek indul, míg Kína is visszanyerheti lendületét. Vezető közgazdászok és szakértők óvatos optimizmussal azon az állásponton vannak, hogy véget érthetett az 2008-as világválság. Bár jelentős dilemma, hogy a populizmus és a nacionalizmus milyen hatással lesz a liberális piacgazdaság jövőjére, amit a jelek szerint azonban nem fog lecserélni a világ.

Intézőből vezérigazgató

Nádudvar, ez a csendes, eldugott hajdúsági település olyan, mint a többi környékbeli falu, mégis más. A hazai mezőgazdaság zászlóshajója, a KITE Zrt. (KITE Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt.) – a maga éves kétszázmilliárdos forgalmával – mássá teszi. Az agrárvállalkozás alapítója és létrehozója Szabó István, aki már a kilencvenedik életévét tapossa, ma is aktív. Az idős szakember kilenc évig a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának a tagja volt, öt éven át az MSZMP Politikai Bizottságában dolgozott, továbbá harminchárom évig a Központi Bizottságban „együtt ült” Kádár Jánossal. Közben azonban nem szakadt el Nádudvartól, közel négy évtizeden át vezette a helyi tsz-t, és ma is a KITE örökös elnöke.

Pest is nyögne 420 ezer menekülttől

A Győr város mellett fekvő Vámosszabadi faluban nyílt menekülttábor létrehozását jelentette be a nyílt szlovák határtól 200 méterre fekvő épületben Pintér Sándor belügyminiszter a fertődi kormányülésen június 19-én. Az 1650 lélekszámú falu lakóközössége a Kisalföld című megyei lapból vette hírét a terveknek.

Védett férfiak

Amikor múlt héten az amerikai legfelsőbb bíróság eltörölte a férfi-nő kapcsolatán alapuló házasságértelmezést, akkor nem csak az érintett párok örültek. A melegek és támogatóik sírtak a boldogságtól, a hirdetők pedig gyorsan kifejezték szolidaritásukat velük és az üggyel egyaránt. Régóta látható, hogy sok hirdető – hol gazdasági, hol pedig világnézeti okokból – szintén támogatja a melegmozgalmak céljait.

KÁVÉSZÜNET

Mintagazdaság épül a Karancsságban

„Hölgyeim és Uraim! Jó lehetőséget kaptak, éljenek vele, és mutassanak példát!” – próbált minél nagyobb nyomatékot adni szavainak a halmozottan hátrányos helyzetű Nógrádi kistérség, Karancsság polgármestere, Tóth Tihamér a Kubinyi-Prónay műemlék kastély kertjében megtartott ünnepélyes megnyitón június 28-án. A pályázati projektnyitó csúcspontja a képzési és foglalkoztatási szerződések aláírása volt. Ezekkel a szignókkal húsz család kenyérgondjai oldódtak meg – stílszerűen szólva – egy tollvonással.A munka mellett kötelezően megszerzendő Ezüstkalászos gazdaoklevél birtokában pedig remélhetőleg örökre.

Készítsd el a saját ékszered!

A Bering márka üstökösként tűnt fel a hazai órapiacon, és rövid idő alatt jelentős területet foglalt el a hazai óra- és ékszerboltokban. Az egyedülálló megjelenés, ár-érték arány és a kiváló minőség mindenkit meggyőzött arról, hogy fényes jövő áll a termék előtt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy Németországban (ami jelenleg Európa legjelen­tősebb órapiaca) az élen zárta a 2012-es évet az eladási statisztikákban. Tavaly év végén már voltak jelei, hogy talán más területekre is „odatéved” a dán óramárka. 2013-ban ez be is következett. A márkatulajdonos, Lars Skjonnerman így vall erről:

A 100. Tour a hegyimenőknek kedvez

Az idén nyáron zajló kerékpárverseny lesz a Tour de France századik kiírása. A rendszerint 23 napig tartó kerekezés közel 3500 kilométerén napi szakaszok összesített időeredménye alapján születik meg az abszolút győztes. A Tour egyike azon sportoknak, melyek a legnagyobb kitartást és fizikai erőnlétet igénylik, és egyben komoly pszichikai próbának teszik ki a versenyzőket. Szakértők a terhelést a Mount Everest háromszori megmászásával vagy egy háromhetes futómaratonnal teszik egyenértékűvé.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!