hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2013. 09. 27. (XVII/39) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Merkel és Németország a mai példakép

A CDU kampányközpontjában hívei ütemes „Angie, Angie” kiáltásokkal köszöntötték Angela Merkelt, akit mások bizalmasan csak „Mutti” becenéven emlegetnek. A kancellár asszonyt láthatóan mit sem zavarja a bizalmaskodó méltatás, úgy ünnepelt a választás éjszakáján, mint ahogyan azt a német válogatott mérkőzésein a lelátón megszokhattuk tőle. Minden oka megvan rá, hiszen a 17 tagú eurózónában a görög lavina elgördülése óta 12 kormány bukott bele a válságba vagy éppen a válságkezelésbe. Az 59 éves Merkel harmadik ciklusában azonban arra készülhet, hogy megdönti Margaret Thatcher rekordját mint Európa leghosszabb ideje hatalmon lévő női kormányfője.

Terror a plázában

Négynapos ostrom után sikerült kifüstölniük a kenyai hatóságoknak a Westgate bevásárlóközpont ellen támadást intéző terroristákat Nairobiban – állítja az afrikai ország elnöke. Beszámolók szerint a fegyveresek egyértelműen a nem muszlimokkal akartak végezni: áldozataikat azzal próbálták „szűrni”, hogy idézniük kellett a Koránból, vagy meg kellett mondaniuk Mohamed próféta anyjának a nevét.

Belföld

Választás 2014: alakul a csapat-összeállítás

Finiséhez közeledik a pártok jelöltállítási folyamata. Az már biztosnak látszik, hogy a korábbiaknál szerényebb számú „nagy párharc” várható, mert jóval kevesebb az érdekes személyiség a politikusi palettán. A Fidesz a választókerületi fejesekre próbálja építeni a sikerét, az MSZP igyekszik sok új, de alig ismert politikust bevinni a következő parlamentbe. Azt ígérik, nyugdíjba küldik „a szoci Jurassic Parkot”, ami persze nem teljesen igaz. Az Együtt 2014-PM szövetség jelöltjei tűnnek a leginkább tarkabarkának, hisz – az egykori „hahás” diákvezértől a volt SZDSZ-es választmányi elnökig – sokféle hátterű ember próbálkozik a színeikben.

A mélyhűtött kampány és a maffia lábai

A jobb- és a baloldal is egyfajta főpróbának tekintette a bajai időközi képviselőválasztást – a tapasztalatok pedig nem sok jót vetítenek előre az országos választási kampány hangulatára nézve. Ami az eredményt illeti: a sajátjai által is gyengének tartott fideszes jelölt verte a baloldali összefogás népszerű aspiránsát. Az ellenzék szerint ehhez azonban szükség volt az övön aluli kampányra és a szavazók törvényellenes szállítására.

Hittan helyett relaxáció?

A szeptember óta minden tanköteles gyermeknek előírt relaxáció és autogén tréning egyelőre csak protestáns körökben váltott ki hangosabb tiltakozást. Alkalmazását a hírek szerint az iskolák egy része a szakképzett tanerő hiányára hivatkozva szabotálja, míg másik részük kivár, hátha a választások után új szelek fújnak majd. Az egyházi iskoláknak van egy kiskapujuk: lelkiismereti és világnézeti összeférhetetlenségre hivatkozva saját tantervet akkreditáltathatnak maguknak. Az oktatási jogok biztosát egyelőre senki sem kereste.

Hátszeles rádiók

Tör fel a Katolikus Rádió és a Lánchíd Rádió, miközben a Class FM-nek versenytárs nélküli terepet biztosít a Médiatanács. Ugyanakkor az is bebizonyosodott, hogy a hallgatók nem ostobák.

Alkudozás a rendőrséggel

Súlyos árat fizet a rendőrség két kegyetlen alkalmazottja miatt: a gyanú szerint a kihallgatás során agyonvert Bara József tragédiája újfent a „brutális” jelzőt égeti a testületre, miközben sokmilliós kártérítést is fizethet.

Felsőoktatás: A Világbank kottáját vette elő a Fidesz

A Felsőoktatási Kerekasztal elfogadta a legújabb törvénykoncepciót, melyben a szakpolitikusok számos ponton ellentmondásba kerültek az eddigi hivatalos retorikával, ugyanakkor a hallgatók és rektorok hatpontos követeléseiből csak a keretszámok eltörlése valósul meg. A forrás­csökkentés biztos, a reform sikere kevésbé.

Hit és értékek

A véráztatta Szíria

Mark Twain útinaplójában azt írta Szíriáról, hogy „ezer birodalom csontjai” hevernek ott, szerte a pusztában. Az elmúlt években a pusztulás és tragédiák hírei érkeztek a közel-keleti országból, de az amerikai író megjegyzése arra emlékeztet, hogy nem a mai rezsim az első, amelyet elsöpörhet a történelem hulláma a térségben. A világ legnagyobb régészeti lelőhelyei közül több is Szíriában található, az északi „holt városoktól” kezdve a legendás Aleppón és Damaszkuszon át a római kori Palmüráig. Ez a vidék népek, dinasztiák és birodalmak bölcsője, amelyek történelméről – részben a térségben zajló konfliktusok miatt - még a mai napig nem állt össze egységes kép. Grüll Tibor ókortörténész írásának első része.

A homoszexualitás kérdésének jogi dilemmái

„A különböző egyének homoszexuális gyakorlatával kapcsolatban hozott ítéletek hátterében az egész nyugati civilizáció történetének az állami törvényalkotása áll. Az effajta szexuális magatartás feletti ítélkezés a zsidó–keresztény erkölcsben és etikai követelményekben gyökeredzik. Azt állítani, hogy a homoszexuális szodómiának méltán van helye az alapvető jogok között, s mint ilyennek, az azt megillető védelemnek is, egy több ezer éves erkölcsi rend felbomlasztását jelenti.” (Warren Burger amerikai főbíró)

HÁTTÉR

Nettó zenész

Egy zenész, akinek a világranglista élén is vannak barátai, falun él a feleségével és a kislányával, beszél, ha muszáj, „mert a celebség munkát jelent”, játszik tavon csónakázva, erdő mélyén, a fővárosi Művészetek Palotájában, az A38-as hajón, óbudai kerti színpadon, New Yorkban, Szolnokon vagy akárhol – a lényeg, hogy játszik. „Nem agyalok azon, hogy mi lesz, mert a végén úgyis mindig oda jutok, hogy ha jól zenélek, minden jó lesz” – foglalja össze a credóját a Heteknek nyilatkozva. Hát csoda, hogy őrültnek tartják?

Budapest átvilágítva

Budapesten magasabb státuszú és jövedelmű emberek élnek, mint országosan, amelyhez erősebb politikai aktivitás is párosul. Az elidegenedett városlakókról szóló legendák kevéssé igazak, a budapestiek túlnyomó többségének száznál több ismerőse van, és csak 6 százalékuknak nincs barátja. Viszont az egyenlőtlenségek sok tekintetben leképezik az országos viszonyokat, a II. és a VIII. kerület közti életszínvonal-különbség Hollandiához és Albániához való hasonlítása nem légből kapott megközelítés.

Csecsemőt vegyenek!

Négy évtized alatt becslések szerint mintegy 10 ezer újszülött tűnt el Szerbiában. A szülők gyanúja szerint az iparszerűen működő gyermekkereskedelem mögött szervezett maffiahálózat áll(t), benne orvosokkal, ápolónőkkel és hivatalnokokkal. Voltak, akik DNS-vizsgálattal bizonyították igazukat, és az is előfordult, hogy a szülők magánnyomozásba fogtak, és felkutatták eltűnt gyermeküket. A Heteknek nyilatkozó egyik érintett házaspár meggyőződése, hogy a fiuk a mai napig él valahol a világban, de mivel a politika és a hatóságok nem törik magukat, hogy a rejtély megoldódjon, nem látnak esélyt arra, hogy valaha is találkozzanak vele.

Jó házasságból születik a jó bor

Egy szép őszi nap kora reggelén felkerekedünk, hogy a Somogyi-dombság védett lankáin egy igazi boglári szüret kellős közepébe csöppenjünk. Még az időjárás is kegyes hozzánk: ahogy közeledünk, a kelő nap sugarai a kissé még ködfátyolba burkolódzó Balaton víztükrén játékosan meg-megcsillannak. Boglárra érkezve a kisvároshoz tartozó Szőlőskislak felé vesszük az irányt, ahol már vár bennünket Légli Géza szőlőtermelő.

Továbbra is öntik a pénzt

Bár az egész világ beárazta, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed mégsem kezdte el a speciális kötvényvásárlási programjának visszafogását. Így továbbra is havonta 85 milliárd dollár - közel 19 ezer milliárd forint - értékben vásárol a pénzpiacon értékpapírokat, amivel fenntartja a pénzügyi rendszerben a dollár „mozgását”, azaz hatalmas likviditást teremt a bankrendszerben.

KÁVÉSZÜNET

Kalandvágyból hazajönni

Naponta halljuk, hogy a modern kori európai népvándorlás sodrában barátok, régi osztálytársak, ismerősök csomagolnak össze, és települnek külföldre egy jobb élet reményében. Cikkünkben olyan sikeres fiatalokat szólaltattunk meg, akik hosszas külföldi tartózkodás után hazatelepültek Magyarországra, mert tudásukat itthon szerették volna kamatoztatni, mert hiányzott nekik a kertjük fájáról hulló dió, a barátaik vagy egyszerűen csak Magyarország.

Világjáró diákok

A Nyugatra tartó magyarok között vannak olyan fiatalok is, akik patinás egyetemek padsorait koptatják. Oxfordi vagy cambridge-i diáknak lenni ma is nagy szónak számít itthon. A két nagy angol egyetemen több éve tanuló magyar diákokat kérdeztünk a tapasztalataikról.

Az okoskártya szemmel tart

A kormány tervei szerint hamarosan minden személyazonossági okmányt egyetlen kártya vált fel. A cél a használatban lévő igazolványok számának és költségének csökkentése, minőségi szolgáltatások létrejötte. Ugyanakkor több internetes oldal állítása szerint ezek a kártyák egy úgynevezett, nyomkövetésre is alkalmas RFID-chipet tartalmaznak, amelyeket a későbbiekben oktatási intézmények és a BKV beléptető rendszerei is képesek lennének leolvasni.

Most van az a „holnap”

– Le kéne fogyni. Na, majd holnap.– Nem ezt mondtad tegnap is?– Az a holnap sosem jön el.– Elérkezett a te holnapod! Hidd el, nem lesz könnyebb „na majd január 1-től”. Ha most állsz neki, januárra már jó formában lehetsz.

Korunk arca a kortárs képzőművészet tükrében

A Vásárhelyi Őszi Tárlatról szóló visszatérő toposz, hogy ennél régebbi országos kiállítás nincsen a kortárs hazai képzőművészeti szcénában. Az évről évre megrendezésre kerülő kiállítás egyediségét töretlen hagyománya, folyamatossága, magas szakmai színvonala, illetve az adja, hogy valamennyi képzőművészeti ág képviselteti magát az 1954 óta minden év október első vasárnapján nyíló tárlaton. Sehol máshol nincs rá példa az országban – de Európában is csupán néhány helyen, mint a Velencei Biennále –, hogy immár hat évtizede folyamatosan meg tudják szervezni a kortárs alkotók seregszemléjét.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!