Az óbudai Kobuci Kertben fél órával a kezdés előtt már fogyni kezd a forralt bor, a kisüsti, a kolbászos szendvics, egymás után telepednek le a kerti asztalok köré a vendégek, és hangol már a zenekar is, Lajkó Félix és barátai. A néha quartett, máskor duó hűségesen játszik együtt, a sztárságot átengedve Félixnek, a zenét azonban igazságosan megosztva egymás között: brácsa, nagybőgő, cimbalom és Félix hegedűje vagy citerája. „A negatív kritikákat mindig elolvasom, abból lehet tanulni – mondja, de nem áll szándékában szórakoztatni a közönséget. – „Jó zene kell, és kész. Szeretem csinálni, nem azért zenélek, mert van közönség, én is szórakozom közben, otthon is ezt csinálom.” 2004 óta nős, vagyis a felesége tudta, mire vállalkozik, de Félix szerint megszokta, hogy otthon is ez megy, hogy ő mindig „nyikorog a feje felett”, ahogy ő fogalmaz.
Az asszonynak is megvan a saját hobbija, lovakkal foglalkozik, de szeret utazni is, sokszor tesznek együtt eleget a külföldi meghívásoknak. „Polgári életet élek, mit tudok tenni, ha a világ furcsállja azt is, ha valaki megnősül, azt is, ha nem. A celebek is csak emberek” – neveti el a témát a nem mindennapi férj. A maga részéről így alakította ki az életét, ezzel a kettősséggel, ami ugyanakkor nem ellentétes egymással. Hogy mások nem így csinálják? Szerinte mások is így csinálják, legfeljebb nem akarják, hogy ezt tudják róluk, talán szégyellik is. „Hazamegyek, otthon szépen készülök a koncertekre, még az interjúkra is rá kell készülni. Azt nem tudnám megtenni, hogy állandóan egy nagyvárosban pörögjek. Eleve falun, tanyán nőttem fel. Más a nagyvárosokban a tempó, de a felfogás is. A celebséget én egyfajta munkának tartom, ami ahhoz kell, hogy az ember zenélhessen és legyen közönsége” – summázza a meglátását, és ha innen nézzük, tényleg, miért is ne élhetne a családjával polgári életet ettől? Ki is itt az őrült…?
A biztonság kedvéért azért maradnak a szülőfalujukban, az újvidéki Palicson, ahol a rokonaik is élnek, hogy a celebség ne jöhessen olyan könnyen házhoz. „Ha nem menne ilyen szinten ez a dolog, és nem jönne belőle pénz, valószínűleg akkor is zenélnék otthon. A terv azonban az volt, hogy jó volna megélni abból, amihez értek, amit szeretek csinálni, ezért kezdettől volt menedzserem, aki a fellépéseket intézte.” Jelenleg egy gyerekkori barátja látja el ezt a feladatot. „Mindenkinek megvan a maga munkája” – foglalja össze, de úgy látja, ez egy természetes folyamat. Az ember elkezd zenélni, aztán hívják ide-oda, és most itt tart…
2013. 09. 27. (XVII/39)
