hetilap

Hetek hetilap vásárlás

Külföld

Stockholm ma olyan, mint Kabul

„Bármennyire szeretnének kiszorítani bennünket, már túl nagyok lettünk ehhez. A Brexit után pedig még tovább nőtt a támogatottságunk” – állítja a 42 éves Mattias Karlsson, a nemzeti konzervatív Svéd Demokraták frakcióvezetője és külügyi igazgatója.

Harc Obama örökségéért

A káoszba fulladt iowai előválasztás és az impeachment egyetlen nyertesének a magát mérsékelt liberálisnak tartó ifjonc, Pete Buttigieg tűnik. ez természetesen igen képlékeny eredmény; vannak még nagyágyúk a demokrata oldalon, akik felvonulnának trumppal szemben.

A kultúráért és identitásért folytatott harc emelhet föl egy pártot

Az iszlámról és az integráció hiányosságairól író Thilo Sarrazint azzal vádolták, hogy bevándorlás­ellenes és Európa-szkeptikus nézeteivel „súlyos károkat” okozott a Német Szociáldemokrata Pártnak (SPD) és megsértette annak alapértékeit. A párt egykori berlini szenátorát a párton belül húzódó törésvonalakról és a németországi aktuálpolitikai helyzetről kérdeztük. (2020.02.14.)

Irányt válthat Németország?

Sokkhatásként érte a német belpolitikát, hogy a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke, AnnegretKramp-Karrenbauer (AKK) hétfőn váratlanul bejelentette tisztségéből való távozását, ami azt jelenti, hogy kancellárjelöltként sem kíván indulni 2021-ben.

Belföld

Harry Potter vagy Wass Albert?

Az új Nemzeti alaptanterv körül kibontakozó vitát leginkább a fenti címmel tudjuk érzékeltetni.  A szakmainak tűnő álláspontok mögött világosan látszódnak azok az ideológiai szempontok, amelyek a törésvonalakat létrehozták, leginkább az irodalmi kánon és történelemfelfogás kapcsán. Ezek a viták nem is lennének haszontalanok vagy értelmetlenek, de ha eljutnak a végső leegyszerűsítésig, akkor címkézés formájában megjelenő politikai fegyverré válnak, aminek a hatása viszont nem a tisztázás, hanem a ködösítés lesz.

Hazug kattintásvadászok

Meghalt az ismert celeb, Finnországban jöhet a négy napos munkahét, Magyarországon is ölt a koronavírus – naponta találkozhatunk ilyen és hasonló álhírekkel a közösségi médiában. A Fakenews gyárak nem lassulnak – de mit tehetünk ellenük egyszerű felhasználóként?

Kerüli őket az iskola

Ha egy roma tinédzser kimarad az iskolából, csekély az esélye annak, hogy valaha visszatérjen oda. Sajnos a roma fiatalok körében megnőtt a korai iskolaelhagyók aránya, s egyúttal – a közmunkának köszönhetően – nőtt a foglalkoztatottak aránya is.

Hit és értékek

Az elveszett frigyláda nyomában

Nevezték már „Isten atomreaktorának” és hasonlították egy hatalmas áramfejlesztőhöz is. Volt már kalandfilmek főszereplője, és valószínűleg a legismertebb tárgy, amely a zsidó valláshoz kötődik. Annak ellenére, hogy több mint két és félezer éve nyoma veszett, a frigyláda és a hozzá kapcsolódó rejtélyes erő még ma is emberek millióinak lobbantja lángra a képzeletét.

HÁTTÉR

Korán-propaganda a Harvardon

A Harvard jogi könyvtárában új kiállítás nyílt, amely az egyetem szerint a történelem legerőteljesebb gondolatait tartalmazza az igazságosságról. Ebben még nem is lenne semmi különös, az viszont már sokkal inkább meghökkentő, hogy a három legprominensebb felirat egyike egy hosszú Korán-idézet lett.

Zsebünkben az új kőolaj

A következő évtizedekben az 5G nélkül aligha képzelhető el gazdasági fejlődés, az új technológiát „termelő” országok geopolitikai hatalma pedig jelentősen megnő. Az 5G-s hálózatok azonban komoly veszélyt hordoznak magukban a privát szféránkra és a nemzetbiztonságra nézve is.

Miért dobta a folyóba a Pachamama-szobrokat?

Novemberben a Vatikánban a pápa személyesen áldotta meg az amazonasi őslakosok földanyaszobrait. A kultikus Pachamama-figurákat egy osztrák katolikus aktivista a római Tevere folyóba dobta tiltakozásul. Most a Heteknek azt is elmondja, miért tett így.

KÁVÉSZÜNET

A parazita

Tarolt a 92. Oscar-gálán a dél-koreai rendező, PongDzsunho filmje.

Az igazi jóban, rosszban

A napokban a közösségi médiát elárasztották a házasság intézményét ünneplő házaspárok fotói. Hazánkban eközben a házasságkötések száma közel 40 éves csúcsot látszik megdönteni. Kérdés, hogy mi szükséges ahhoz, hogy ezek valóban tartósak is maradjanak? Szerencse, kitartás, esetleg puszta racionalitás – hol van a sikeres házasság és a boldog élet receptje? (2020.02.14.) 

Kit üssön el az önvezető autó?

Az emberiség története során eddig sosem volt arra példa, hogy egy gép felügyelet nélkül hozzon erkölcsi döntést. napjainkban azonban bármikor átléphetjük ezt a határt, rutinszerű utazásaink során megtörténhetnek ilyen dolgok.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!