Előadásában azt mondta, hogy száz év óta most először van reális lehetőség egy konzervatív kormány felállítására Svédországban. Több mint tíz éve kísérem figyelemmel pártjuk tevékenységét: eddig az egyre jobb választási eredményeik ellenére sem volt reális esélyük kormányra kerülni, mert minden párt összezárt Önökkel szemben. Mi változott most meg?
– Az alapvető változás az, hogy a Kereszténydemokraták pártja teljesen megváltoztatta a hozzáállását velünk kapcsolatban. Egyszerűen olyan nagyra nőttünk, hogy már nem tudnak figyelmen kívül hagyni bennünket. Látják azt is, hogy milyen ára van annak, ha kirekesztenek bennünket. Ebben az esetben ugyanis egy nagyon széles koalíciót kell összerakniuk, amelyben a kommunistáktól a neoliberálisokig mindenki benne van. Egy ilyen torz koalíció pedig nem tetszik az embereknek.
Tehát nem Önök változtak meg?
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »