Lángba borította a fél görögkatolikus templomot egy vandál Gödöllőn
A fiatal férfi többmilliós károkat okozott, mielőtt elmenekült a helyszínről
Lángba borította a fél görögkatolikus templomot egy vandál Gödöllőn

Forrás: Youtube/Gödöllői Szent Kereszt templom

2021. 03. 17.
Fiatal vandál tört be hétfő este a gödöllői Szent Kereszt görögkatolikus templomba rongálás és gyújtogatás céljából. Az incidenst az épületnél felszerelt kamerák rögzítették. A templom papja, Sivadó János szerint a tettest egyértelműen kereszténygyűlölet vezérelte, hiszen a Krisztus ikont is célba vette.

A vasárnap.hu portál beszámolója szerint egy fiatal, kis fejszével felszerelt férfi kicsivel hétfő este nyolc után átmászott a kerítésen, majd megpróbálta betörni a templom bejáratát, amit többszöri nekifutásra sikerült is berúgnia.  

Miután bejutott, gyúlékony anyagot locsolt a padokra, majd felgyújtotta azokat, és nem sokkal később, mikor már a fél templom lángokban állt, az oltárnál felállított Jézus-ikont is felrúgta. Festékes dobozt is dobált a helyszínen, igyekezve maximálni a vandál pusztítást.

Egy közelben lakó hívő azonnal tárcsázta a rendőrséget és egy járókelő a templom papját is, aki gyermekeivel a helyszínre sietett és igyekezett eloltani a lángokat, sikeresen. A lakó vallomása szerint a telefonbeszélgetés még tartott, amikor a támadó elmenekült.

Az épületben komoly, két és félmillió forintot meghaladó károk keletkeztek. Egyelőre ismeretlen tettes ellen nyomoz a rendőrség. 

Motivációja a pap szerint egyértelműen a kereszténygyűlölet volt:

"A felvételen jól látszott, ahogyan lerúgta a Krisztust ábrázoló ikont – az mindenképp a mély haragjából fakadt. Olyan dühvel hajtotta végre a támadást, ami arról tanúskodik, hogy keresztényellenes tett volt."

- jelentette ki Sivadó János.

(vasárnap.hu/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!