hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Betiltott vigasztalás
Keresztényellenes joggyakorlat Nagy-Britanniában
Betiltott vigasztalás

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 04. 23.
Miközben az USA-ban teljesen általános, hogy hívők az egészségügyi dolgozóktól a politikusokig mindenhol munkahelyi imaalkalmakat tartanak a járvány miatt, az angolszász világ másik felén, Nagy-Britanniában ugyanezért elbocsáthatják a hitvalló keresztényeket.

Az elmúlt másfél évtizedben megszaporodott az olyan esetek száma az Egyesült Királyságban, amikor keresztény alkalmazottakat állítanak bíróság elé vagy bocsátanak el a hitük felvállalása miatt. Többek között azért, mert ragaszkodnak ahhoz, hogy a munkahelyükön keresztet viseljenek, illetve a hitükről másokkal beszéljenek vagy éppenséggel lelkiismereti okokból szabotálnak egyes munkaköri feladatokat, például abortuszban való közreműködést vagy meleg pároknak való szolgáltatásnyújtást. A keresztényellenes intézkedések során leggyakrabban a brit esélyegyenlőségi törvényre, a munkaügyi jogszabályokra, illetve az Emberi Jogok Európai Egyezményére szokás hivatkozni.

„Tíz éve élünk Angliában a párommal. Azért nem sikerült örökbe fogadnunk egy kisbabát, mert a gyámügyi felelős kitöltetett velünk egy kérdőívet, és az alkalmasságunk olyan kérdéseken múlott, hogy például mi a véleményünk az azonos nemű szülők gyerekvállalásáról vagy a gyermekek nemi identitásválasztásáról” – mondta el lapunknak egy kint óvónőként dolgozó hölgy, egyben keresztény aktivista, Anna Aston.

Hívők az egészségügyben

Felidézte egy angol körzeti orvos ismerősének az esetét is, aki az ottani gyülekezetükbe jár, s aki egy haldokló betegének beszélt az evangéliumról, amit az örömmel fogadott. Baj akkor lett belőle, amikor a kliens a jó hírt elmondta a hozzátartozóinak is, akik erre feljelentették az orvost, mondván, az túllépte a hatáskörét. A háziorvosnak ezután fel kellett függesztenie a praxisát, jóllehet, Angliában ritka nagy az orvoshiány. A férfi ezután Örményországba ment missziós útra, majd visszatért Angliába. Nemrégiben elkapta a koronavírust, és a lányával együtt kórházba került, lélegeztetőgépen is volt. A praxisát egyébként továbbra sem folytathatta.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!