Botrány: Kína nem engedi be a vírus eredetét kutató nemzetközi szakértőket
Már az Egészségügyi Világszervezet is a csalódását fejezte ki
Botrány: Kína nem engedi be a vírus eredetét kutató nemzetközi szakértőket

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 01. 06.
Már a WHO is nyíltan kommunikálja csalódottságát amiatt, hogy Kína még mindig nem engedte be az országba az Egészségügyi Világszervezet szakértőit, akik a vírus eredetét hivatottak vizsgálni. 

Ahhoz, hogy munkánkat folytatni tudjuk, az Ön támogatására is szükségünk van. Most futó akciónkban a nyomtatott és online hetilap előfizetés mellé ajándék Hetek maszkot adunk. Részletek és a teljes nyeremény lista itt: www.hetek.hu/elofizetes

A kínai külügyminisztérium szerdán közölte, hogy még folyik az egyeztetés az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) a koronavírus-járvány eredetének felkutatása céljából Kínába látogató szakértői csoport beutazásáról, miután előző nap a WHO főigazgatója úgy nyilatkozott, hogy Kína még nem adta meg a beutazási engedélyt a szakértőknek.

Tíz nemzetközi szakértő vizsgálná a Covid-19 eredetét

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója kedden mély csalódottságát fejezte ki, amiért Kína még nem véglegesítette a szakértői csoport Kínba érkezéséhez szükséges engedélyeket. Közölte: a nemzetközi tudósok küldöttségének két tagja már úton van, míg a többiek nem tudnak az utolsó pillanatban útra kelni. Michael Ryan, a WHO vészhelyzeti igazgatójának tájékoztatása szerint vízumkérdésről van szó.

A WHO korábbi közlése szerint január elejére kitűzött misszióban részt vevő tíz nemzetközi szakértő egyebek mellett a közép-kínai Vuhanba utazna, ahonnan 2019. december 31-én jelentették hivatalosan az első "ismeretlen eredetű tüdőgyulladásos megbetegedéseket".

A küldetés célja, hogy azonosítsák a vírus eredeti hordozóját, valamint azokat a lehetséges módokat, ahogyan a koronavírus állatról emberre terjedhetett.

A WHO főigazgatója ugyanakkor hangsúlyozta, a szakértők nem azt próbálják meg majd bizonyítani, hogy a vírus esetleg egy vuhani víruslaborból szabadult-e ki, mivel ennek a lehetőségét a legtöbb szakember, tudós már korábban elvetette. 

Korábban a Hetek interjút készített a WHO főigazgató-helyettesével, aki megerősítette, hogy még mindig csak feltételezések vannak a vírus eredetére vonatkozóan. 

Nem csak a vízummal vannak gondok...

Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő a szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: "Kína keményen dolgozik a járvány elleni védekezésen, miközben igyekszik felgyorsítani az előkészületeket, ezzel pedig a WHO is tisztában van". A szóvivő szerint a szakértők utazását "nem csupán vízumproblémák" akadályozzák. Aláhúzta mindazonáltal, hogy a felek kapcsolatban állnak a dátum kitűzésének és a látogatás előkészítésének érdekében, hozzátéve: "soha nem merült fel probléma a Kína és a WHO közötti együttműködésben".

A kínai szervek működését több országból is komoly bírálatok érték. Ausztráliában a külügyminiszter és az ellenzék vezetője is kijelentette, elfogadhatatlan, hogy az ország nem engedi be területére a nemzetközi kutatócsoportot. 

(Hetek/MTI/Guardian)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!