A LinkedIn is leállítja tevékenységét Kínában
A Facebook, a Google, a Twitter és a Youtube már évek óta nem elérhető a kínai interneten
A LinkedIn is leállítja tevékenységét Kínában

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2021. 10. 15.
Leállítja tevékenységét Kínában a Microsoft LinkedIn nevű, álláskereső és fejvadász közösségi hálózata - jelentette be a cég a weboldalán közzétett bejegyzésben. Az indoklás szerint a működési környezet egyre komolyabb kihívásokkal járt. A LinkedIn 2014 óta volt jelen a kínai interneten, ahol a vállalat közlése szerint több mint 54 millió követővel rendelkezett.

A South China Morning Post című hongkongi lap internetes kiadásában megjelent cikk szerint a vállalatot évek óta súlyos bírálatok érték amiatt, mert az oldal kínai verziójában cenzúrázta a politikailag érzékeny tartalmakat, illetve letiltott egyes, Pekingre nézve sértőnek ítélt fiókokat.

A múlt hónapban több olyan amerikai újságíró LinkedIn oldala vált elérhetetlenné a kínai felhasználók számára, akik a kínai vezetés számra érzékeny témákról írtak.

A LinkedIn 2014 óta volt jelen a kínai interneten, ahol a vállalat közlése szerint több mint 54 millió követővel rendelkezett. A portál egyike volt az utolsó, jelentősebb amerikai közösségi médiavállalatoknak, amelyeknek a működését még engedélyezték Kínában.

A Facebook, a Google, a Twitter és a Youtube például már évek óta nem elérhető a kínai interneten.

Mohak Shroff, a LinkedIn mérnöki részlegének rangidős alelnöke a vállalat csütörtöki közleményében úgy fogalmazott: "miközben sikeresen segítettünk a kínai felhasználóinknak állásokat és gazdasági lehetőségeket találni, megosztások és a tájékoztatás inkább közösségi jellegű területein nem tudtunk azonos szintű sikereket elérni". Rámutatott továbbá:

a működési környezet egyre nagyobb kihívásokkal jár, miközben a vállalat egyre jelentősebb megfelelési követelményekkel néz szembe Kínában.

Márciusban a LinkedIn felfüggesztette az új felhasználók regisztrációját a kínai oldalán arra hivatkozva, hogy igyekszik megfelelni a kínai törvényi előírásoknak. Ezt követően májusban a kínai kiberhatóság egy átfogó ellenőrzést követően több mint száz másik mobilalkalmazás között

a LinkedInt is megvádolta azzal, hogy illegális módon gyűjt és használ fel személyes adatokat.

A vállalat bejelentette, hogy egy olyan, egyedülállóan Kínára szabott szolgáltatást indít el még az idén, mely nem tartalmaz közösségi hírfolyamot, és nem teszi lehetővé bejegyzések vagy cikkek megosztását.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!