Elkezdik embereken is tesztelni az agyba ültethető interfészt: gondolatokkal irányítanák a gépeket
Az Elon Musk-féle Neuralink mellett egy másik amerikai cég is élet jár a kutatásokban
Elkezdik embereken is tesztelni az agyba ültethető interfészt: gondolatokkal irányítanák a gépeket

Forrás: Youtube/Synchron Inc

2021. 07. 30.
Már hosszú évek óta intenzív kutatások zajlanak arra vonatkozóan, hogy kifejlesszenek olyan agy-számítógép interfészeket, amelyekkel többek között különböző idegrendszeri betegségeket tudnának orvosolni. A technológia persze ennél sokkal többre is képes, elsődlegesen azonban az egészségügy területén hasznosítanák. 

Elon Musk milliárdos vállalkozó rendszeresen felhívja arra a figyelmet, hogy a mesterséges intelligencia egyre nagyobb térnyerésével szükségessé vált az emberek úgynevezett felturbózása is, úgynevezett agy-számítógép interfészek beültetésével. A futurista üzletember úgy véli, hogy eljut majd a technológia arra a szintre, hogy tényleges beszéd nélkül tudjanak majd az emberek egymással kommunikálni, csak a gondolatátvitel segítségével. 

 

Jelenleg a kutatások még nem tartanak itt, de arra már vannak eredményes kísérletek, hogy hasonló interfészek segítségével például majmok képesek bizonyos játékokat irányítani

Jelenleg az Elon Musk által tulajdonolt Neuralink egy másik konkurenciája, a szintén amerikai Synchron kapott engedélyt az Élelmiszer- és Gyógyszerhatóságtól (FDA), hogy elkezdjék embereken is tesztelni a Stentrode nevű eszközüket. Ezzel az engedéllyel megelőzték a Neuralinket.

Ez a készülék kisebb mint egy gyufaszál, és agyműtét nélkül el lehet helyezni a páciensben picit hasonlóan a koszorúér-tágító technológiához, amit a szívnél szoktak használni. Ezt az eszközt a nyaknál elhelyezkedő véredényen keresztül juttatják fel és be az agyba, majd egy vezeték segítségével összeköttetnék egy mellkasba ültetett nagyobb egységgel. Ez kommunikálna például számítógépekkel. 

A tervek szerint az eszközt elsőként hat paralízisben szenvedő betegbe ültetik majd be és vizsgálják meg az eredményeket.

Korábban Ausztráliában végeztek már egy kísérletet, akkor négyből ketten képesek voltak számítógépeket irányítani pusztán a gondolataikkal. Az eredményekről egy tudományos folyóiratban számoltak be a cég szakemberei. A kereskedelmi forgalomba történő hozás előtt a cégnek egyértelműen bizonyítania kell az eszköz hatékonyságát és biztonságosságát. A cégvezető szerint a Synchron termékét 3-5 éven belül már meg lehet majd vásárolni.

(engadget.com)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!