Az ügyben augusztus 27-én lezárult a bírósági eljárási szakasz, ám az ítéletet az esküdtszék kedden, a negyedik nap tanácskozás után még mindig nem tudta meghozni. Az eljárás egy 2023-ban elkövetett súlyos bűncselekmény miatt indult, Lindsay Clancy 2023. január 27-én a vád szerint előre megfontolt szándékkal, a védelem szerint pedig súlyos szülés utáni depresszió és egyéb mentális problémák miatti hirtelen felindulásból megölte mindhárom gyermekét. A legidősebb, Cora ötéves, a középső, Dawson három, a legfiatalabb, Callan pedig mindössze 18 hónapos volt, amikor anyjuk egy edzéshez használt gumiszalaggal a házuk pincéjében megfojtotta őket, majd ezt követően felvágta az ereit, és kiugrott az első emeletről, aminek következtében deréktól lefelé megbénult.
Az esküdtszéknek azért is igen nehéz dolga van, mert a nő mellett – aki ugyan nem tagadja a gyermekei megölésének tényét, arra viszont hivatkozik, hogy a mentális állapota miatt, illetve a hangok miatt, amelyeket hallott, kényszert érzett arra, hogy cselekedjen – több száz, rózsaszínbe öltözött nő tüntetett a massachusettsi Plymouth fellebbviteli bíróságának épülete előtt. Ezek a tüntetők szolidaritásukat fejezték ki Clancy mellett, aki szerintük a gyógyszeripar, az egészségügy és a körülmények áldozata, nem pedig hidegvérű gyilkos, aki végül is úgy döntött, hogy mindhárom gyerekével végez, mielőtt saját magát is megpróbálja megölni.
A szolidaritási tüntetéseket szervező Renee Kimball, aki a Facebookon hirdette meg az eseményeket, amire aztán több mint 400 résztvevő jött el, a sajtóban elmondta, hogy „mindannyian úgy gondoljuk, bármelyikünk lehetne a helyében, aki mentális problémákkal küzdött – szorongással vagy szülés utáni depresszióval. Egyszerűen tudjuk, hogy bármelyikünk ülhetne abban a székben, és nem kellene megvárni, hogy tragédiába torkolljon a dolog.”
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »