Július 7-én, szerda hajnalban ötven, feltehetőleg többségében kolumbiai zsoldos behatolt Jovenel Moïse, Haiti elnökének rezidenciájára és tizenkét lövéssel végzett az államfővel. Az ország válságba süllyedt, habár a karibi állam hanyatlása nem most kezdődött.

A 200 főt is meghaladja a Nyugat-Európán keresztülsöprő vízáradat áldozatainak száma, többségük német állampolgár, s számuk napról napra csak emelkedik. Az érintett országokban eltűntnek nyilvánítottak több száz embert, és több tízezer főt kellett kitelepíteni a veszélyeztetett térségekből. Néhol komplett településeket ragadott magával az áradat.

Miközben Európában rég nem látott árvíz pusztít, Kubában az 1959-es kommunista hatalomátvétel óta nem látott tüntetések kezdődtek a regnáló kormány és politikai rendszer ellen. Az elégedetlenség kiváltó oka elsősorban az amúgy sem túl magas életszínvonal elmúlt időszakban tapasztalható drasztikus csökkenése: amellett, hogy az alapvető élelmiszerekért és gyógyszerekért is sokszor órákat kell sorban állni, komoly feszültségeket szül az üzemanyaghiány és az ebből fakadó áramkimaradások is.

Az amerikai csapatok döntő többségét már hazahívták Afganisztánból, az ázsiai országon azonban egyre inkább káosz lesz úrrá. A tálibok nagyszabású offenzívával egyre több területet foglalnak el, miközben diplomáciai fronton sem tétlenkednek, hogy a környező országok aggodalmát eloszlassák.

Július elsején ünnepelte fennállásának centenáriumát a KKP. A kínai kommunistáknak valóban van mit ünnepelniük: a világtörténelem egyik legsikeresebb pártjának bizonyultak, pozícióik pedig erősebbek, mint valaha. Ennek azonban hatalmas ára volt.

„Ahol apácák vannak, én otthon vagyok” – írta könyvében Joe Biden. Most már javában küzd olyan apácák ellen, akik saját segélyszervezetükben ellenállnak az abortuszlobbinak. A méhen belüli élet kapcsán egyre élesebb az ellentét az elnök és az amerikai katolikusok között.

Egy muszlim professzornak napokban megjelenő, „muszlim Nagy-Britanniáról” szóló tanulmánya feltárja az országban található no-go zónákat, bemutat olyan ottani muzulmán családokat, amelyek jelenleg is talibán-szerű szabályok szerint élnek; nőket, akik nem hagyhatják el férjük engedélye nélkül otthonaikat, és gyermekeket, akiket azért támadtak meg fényes nappal, mert fehérek.

A fogyasztói társadalom visszásságainak kezelése és a racionálisabb hulladék­felhasználás régi igény a nyugati társadalmakban. Az Európai Unió azonban a zöld ügyek leple alatt fokozatosan építi le a magántulajdon eszméjét, és helyére olyan ideológiák magvait hinti el, amelyek alapjaiban forgatják fel Európa társadalmait.

Az utóbbi években a genderideológiák mellett a kritikai fajelmélet is diadalútjára indult az amerikai közintézményekben és iskolákban. Megoldások helyett azonban tovább mélyíti a társadalmi különbségeket, sőt a családon belül, szülők és gyermekek közt is megosztást igyekszik létrehozni.

Az Egyesült Királyság öt éve, 2016. június 23-án a népszavazásban véleményt nyilvánítók 51,89%-os többségével úgy döntött, hogy bő négy évtized után elhagyja az Európai Uniót. Akkoriban két év tárgyalási folyamat volt kilátásban, végleg azonban csak idén január legvégén vonták le a brit zászlót az EU brüsszeli és strasbourgi épületei elől.

Mark Rutte, Hollandia miniszterelnöke a magyar gyermekvédelmi törvény kapcsán kijelentette: „Magyarországnak nincs többé helye az EU-ban.” Még az is lehet, hogy ez igaz, de nem úgy, ahogy ő gondolja. Mivel szerinte „Magyarországot térdre kell kényszeríteni” LMBTQ-ügyekben.

A hetekben egy több mint 250 ezer aláírást tartalmazó petíció híre lengte be a világsajtót. A felháborodott francia állampolgárok azzal vádolják a párizsi kormányzatot, hogy engedményeket tesz az iszlamizmusnak és ezzel az ország jövőjét kockáztatja.

Az uniós kötelezettségszegési eljárás a jelek szerint nem lengyel–magyar kiváltság, nemrég a németeket is elérte. Az ügyben a német Alkotmánybíróság és az Európai Bizottság feszült egymásnak, és úgy tűnik, nem annyira a konkrét tartalom a kérdés, hanem az, hogy mi élvez elsőbbséget: a tagállamok alkotmánya vagy az Európai Unió érdekei.

Új elnököt választott Irán a múlt héten, akinek a személyével kapcsolatban komoly aggályok fogalmazódtak meg a világsajtóban. A hivatalba lépő Ebrahim Raiszi korábban a Halál Bizottság tagjaként szerepet játszott tízezrek kivégzésében, s Mohamed próféta vér szerinti sarjaként tartják számon hivatalosan.

Aaron Klein, Netanjahu egyik főtanácsadója szerint a volt miniszterelnök „a múlt század egyik legkövetkezetesebb világvezetője”. Bő évtizedes hivatali ideje alatt – a folyamatos összetett biztonsági fenyegetések és diplomáciai kettős mérce ellenére – Izraelt stabilitás és prosperitás jellemezte, stratégiai elképzelését mégsem tudta maradéktalanul megvalósítani.