Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából teljes terjedelmében elérhetővé tettük a témában korábban megjelent írásunkat.

– Miért nem olyan egységes nemzeti ünnepünk 1956, mint amilyen mondjuk március 15-e?

– Március 15-ét már belepte a történelem pora, meghaltak a résztvevők, mi azonban még élünk néhányan, és sajnos az ország állapotát tükrözve, "szétszakadva" mondjuk a magunkét. Évről évre ellenérzést vált ki az emberekből a mondandónk, mert egymásra kontrázva, egymást meghazudtolva vagy túllicitálva replikázunk. Ezért egyértelmű a felelősségünk. Azzal, hogy miért nem kérnek tőlünk bocsánatot, ma már nem lehet operálni. Medgyessy Péter még miniszterelnök volt, mikor határozottan megkövetett minket a Kisfogház emlékhelyen, szavait mégsem fogadtuk gesztusként, hanem tulajdonképpen elutasítottuk. 

– Hogy tud két '56-os veterán esküdt ellensége lenni egymásnak, miközben ötven éve még vállt vállnak vetve küzdöttek a vörösök ellen?

– Tudja, a börtöncellában még nagyon is egyek voltunk, közel volt még a közös ellenség. Abban a pillanatban azonban, hogy kiszabadultunk, megosztottak bennünket. Már azzal is, hogy nem mindenkit engedtek ki, és aki bent maradt joggal gondolhatta, hogy a többiek elárulták. Aztán rengeteg manipuláció következett. Ha például egyikünket – talán ajándékkal, talán fenyegetéssel – rá tudták venni, hogy azt mondja, amit a rendszer hallani akar, akkor a többiek megrohanták, hogy miket beszél össze.

– Jól értem, hogy a hatalom mesterségesen gerjesztett feszültséget a veteránok között? 

– Egyre többen derítenek fényt erre közülünk, amióta a Történeti Hivatal aktái megnyíltak. Számtalan esetben kiderül, hogy parancsra manipuláltak minket, hogy egységünket megbontva ne jelenthessünk újra veszélyt a rendszerre, ne alakulhasson ki újabb ellenállás. Annyi példát tudnék mondani, hogy az egész újságja megtelne vele. Úgy használtak fel minket egymás ellen a titkosszolgálatok, mint a bábokat, és ennek nem egy esetben halálos következményei is voltak. Persze voltak kisebbfajta belső ellentétek is közöttünk, de ezeket pontosan átlátták az ügynökök, akik sokszor az egymás iránti féltékenységünkre dolgoztak rá. 

– És a rendszerváltás után?

– Nézze, napról napra temetünk. A Magyar Politikai Foglyok Szövetségének 1989-es megalakulásakor közel ötvenezer tagja volt, ma örülünk, ha négyezret ki tudunk mutatni. Már a legelején elkezdődött a megosztás, mindenféle szövetségek, szervezetek, nemzetőrségek alakultak belőlünk, akik lényegében ugyanazt akarták, csak kicsit másképp. Pillanatok alatt szétzilálták ezt a némiképp egységesnek tűnő szerveződést. Mit mondjak, ez eléggé lehervasztotta a harci kedvet.

– Kinek és mikor kellett volna rehabilitálni Önöket?

– Az első szabadon választott kormánynak, rögtön a rendszerváltás után, de nekik ennél sokkal nagyobb gondjaik is voltak. Horn Gyuláéknak viszont már erkölcsi kötelességük lett volna. Szeretném emlékeztetni, hogy éppen nekünk, akikre hivatkozva megfogalmazódott a kárpótlási törvény, semmit sem ért az egész. Nekem még mindig itt van a fiókomban a kárpótlási jegy, mert még a saját gyermekemnek sem vehettem belőle lakást. Sajnos az az érzésem, hogy ezt a kérdést a még élő \'56-osok már nem fogják tudni elintézni. 

– Ön szerint hogyan örökítik tovább 1956 szellemiségét a történeti kutatások és az oktatási intézmények?

– Kezdjük azzal, hogy aktákból nem lehet megírni \'56 történetét. Azt hiszem nem kell nagyon ragozni, hogy amikor engem kihallgattak és vallattak, illetve az ügyészség vagy a bíróság előtt álltam, akkor amennyire csak lehetett, igyekeztem sok mindent úgymond elfelejteni vagy letagadni. Magyarán hazudni kellett. Logikus, hogy aki ezekből a vallomásokból dolgozik, az félretájékoztatja a nyilvánosságot. Mondok egy nagyon kézzelfogható példát. Eddig 353 elítéltről tudom dokumentumokkal bizonyítani, hogy felakasztották őket, de a történeti hivatalok ebből csak körülbelül 240-et fogadnak el, és vagy száz kivégzettről próbálták nekem megmagyarázni a papírjaik alapján, hogy azok nem méltók az emlékezésre. Le is vetették velem az emléktábláról a nevüket, amikor a Kisfogház emlékhelyet megépítettük. Mindebből az következik, hogy a tankönyvek olyan szinten lebutítva foglalkoznak a forradalommal, hogy annak a kevés túlélőnek, akik még bírják egészségileg, első számú feladata lenne iskoláról iskolára járva beszélni az igazságról. Én idén most megyek a huszonhetedik helyre a fiatalokhoz.

ÁVH: NEM VÉSZ EL...

AZ ÁVH LEGKORÁBBI INTÉZMÉNYE, TULAJDONKÉPPEN AZ ELSŐ EGYSÉGES ÁLLAMBIZTONSÁGI SZERVEZET, 1945-BEN JÖTT LÉTRE A BUDAPESTI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG KERETÉBEN POLITIKAI RENDÉSZETI OSZTÁLY NÉVEN. VEZETŐJE PÉTER GÁBOR LETT, AKI A HÁBORÚS BŰNÖSÖK FELKUTATÁSÁT, ELŐÁLLÍTÁSÁT KAPTA FELADATUL. EZT A SZERVEZETET EGY ÉVVEL KÉSŐBB A MAGYAR ÁLLAMRENDŐRSÉG ÁLLAMVÉDELMI OSZTÁLYA (ÁVO) NÉVEN A BELÜGYMINISZTER KÖZVETLEN FELÜGYELETE ALÁ HELYEZTÉK. AZ ÁVO-N 13 ALOSZTÁLY LÁTTA EL A HÍRSZERZÉSSEL, ELHÁRÍTÁSSAL, A POLITIKAI PÁRTOK, EGYHÁZAK, TÁRSADALMI EGYESÜLETEK, A MAGYAR EMIGRÁCIÓ FIGYELÉSÉVEL KAPCSOLATOS FELADATOKAT. KÁDÁR JÁNOS BELÜGYMINISZTERRÉ TÖRTÉNT KINEVEZÉSÉT KÖVETŐEN, 1948. SZEPTEMBER 10-I HATÁLLYAL A SZERV ÁLLAMVÉDELMI HATÓSÁG (ÁVH) NÉVEN, KISZÉLESÍTETT HATÁSKÖRREL MÉG A BM ALÁRENDELTSÉGÉBE KERÜLT, ÁM NEMSOKÁRA ATTÓL IS FÜGGETLENÍTETT, KÖZVETLENÜL A MINISZTERTANÁCSNAK FELELŐS, A KATONAI ELHÁRÍTÁST ÉS A HATÁRŐRSÉGET IS MAGÁBA OLVASZTÓ TOTÁLIS ELLENŐRZŐ SZERVVÉ VÁLT. KITERJEDT ÜGYNÖKHÁLÓZATÁVAL AZ ORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉT LEFEDTE. KÖZVETLEN IRÁNYÍTÁSÁT ÉS FELÜGYELETÉT GYAKORLATILAG RÁKOSI MÁTYÁS, ILLETVE A PÁRTVEZETÉS LEGSZŰKEBB KÖRÉHEZ TARTOZÓK LÁTTÁK EL. 1953. JÚLIUS 17-I ÜLÉSÉN A MINISZTERTANÁCS HATÁROZATBAN ÍRTA ELŐ AZ ÁVH ÉS A BM ÖSSZEVONÁSÁT, A DÖNTÉS AZONBAN NEM KERÜLT NYILVÁNOSSÁGRA, AMI KÉSŐBB SZÁMOS ZAVART OKOZOTT AZ ÁLLAMAPPARÁTUSON BELÜL, HISZEN AZ ÁLLAMVÉDELMI RENDFOKOZATOK MINDVÉGIG HASZNÁLATBAN MARADTAK, ÉS AZ ÁLLAMVÉDELMI OSZTÁLYOK TOVÁBBRA IS ÖNÁLLÓ EGYSÉGKÉNT MŰKÖDTEK A BM-EN BELÜL. ÍGY TÖRTÉNHETETT, HOGY NAGY IMRE 1956. OKTÓBER 28-I RÁDIÓBESZÉDÉBEN ANNAK AZ ÁLLAMVÉDELMI HATÓSÁGNAK A FELOSZLATÁSÁRA TETT ÍGÉRETET, AMELY HÁROM ÉVVEL KORÁBBAN, JOGILAG ÉPPEN AZ Ő MINISZTERELNÖKSÉGE IDEJÉN SZŰNT MEG MŰKÖDNI.  AZ ÁVH HELYÉT FOKOZATOSAN AZ ORFK POLITIKAI NYOMOZÓ FŐOSZTÁLY VETTE ÁT, MELY MAGÁBA FOGLALTA A KÉMELHÁRÍTÁST, A HÍRSZERZÉST, A BELSŐ REAKCIÓ ELLEN HARCOLÓ OSZTÁLYT, AZ IPARI ÉS KÖZLEKEDÉSI SZABOTÁZSELHÁRÍTÓ OSZTÁLYT IS. A BELSŐ ELHÁRÍTÁS AZ IFJÚSÁG KÖRÉBEN ÉS A TUDOMÁNYOS ÉLETBEN AZ ILLEGÁLIS SZERVEZKEDŐK FELTÉRKÉPEZÉSÉVEL FOGLALKOZOTT, ÉS HÁLÓZATI ÚTON A "HORTHYSTA ELLENFORRADALMI ELEMEKET" KUTATTA. 1956. DECEMBER 1-JÉN ÁLTALÁNOS, VALAMENNYI ÁLLAMVÉDELMI BEOSZTOTTRA KITERJEDŐ ELBOCSÁTÁST RENDELTEK EL. A BEOSZTOTTAK FELÜLVIZSGÁLATÁRA TÍZ BIZOTTSÁGOT HOZTAK LÉTRE, MELYEK CSAKNEM A TELJES KORÁBBI ÁVH-S ÁLLOMÁNYT IGAZOLTÁK. A POLITIKAI NYOMOZÓ FŐOSZTÁLY VEZETŐ POSZTJAIRA IS A RÉGI ÁVÓSOK KERÜLTEK. 1957. MÁJUS 6-ÁN A BELÜGYMINISZTER ELSŐ HELYETTESÉNEK FELÜGYELETE ALÁ HELYEZTÉK AZ ADDIG AZ ORSZÁGOS RENDŐRKAPITÁNYSÁGHOZ RENDELT POLITIKAI NYOMOZÓ FŐOSZTÁLYT, MELY ÍGY LETT A "BELÜGYMINISZTÉRIUM II." JELŰ FŐOSZTÁLYA.     (FORRÁS: BARÁTH MAGDOLNA: AZ ÁVH – HISTÓRIA 2004/1, KAJÁRI ERZSÉBET: AZ ÁVH FELSZÁMOLÁSA – HISTÓRIA 2002/07)