Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából teljes terjedelmében elérhetővé tettük a témában korábban megjelent írásunkat.

Az 1956-os forradalom tiszavirág életűnek bizonyult. A Szovjetunió gyors katonai beavatkozása következtében bő két héttel a kitörése után véget is ért. Az elnyomással szembeni magyar szabadságharcot kegyetlen megtorlás követte: kivégzések, bebörtönzések. A brutális retorzió híre bejárta az egész világot. Az ENSZ vizsgálatot rendelt el a szovjet beavatkozás kapcsán, és felállított egy öttagű bizottságot. A testület egyik tagjává Povl Bang-Jensen dán diplomatát nevezték ki.

A vizsgálat megindítása

Povl Bang-Jensen a második világháború idején a washingtoni dán nagykövetség munkatársa volt, 1949-től pedig az ENSZ szolgálatában állt. Rendkívül nagy tudású, munkáját alaposan és pontosan végző emberként a magyar forradalommal kapcsolatosan szimpátiát érzett, és fontosnak tartotta annak valós tényeken alapuló feltárását.

Az 1957 elején kezdődő vizsgálat során összesen 111 magyar mene­kültet hallgattak meg tanúként. Többen azonban csak Bang-Jensen rábeszélése után voltak hajlandóak tanúvallomást tenni, mivel féltek attól, hogy a KGB a nyugati országokban is rájuk talál, illetve, hogy Magyarországon maradt rokonaik és barátaik veszélybe kerülhetnek miattuk. A vizsgálóbizottság elnöke, a szintén dán származású Alsing Andersen biztosította őket arról, hogy az ENSZ névtelenül fogja feljegyezni azok tanúvallomását, akik ezt igénylik. Az anonimitást 81-en kérvényezték.

Bang-Jensen a kihallgatások során számos szabálytalanságot tapasztalt. A tanúvallomások hivatalos fordításaiba hibák csúsztak be, és több olyan kulcsfontosságú részt kihagytak belőlük, melyek egyértelművé tették volna a Szovjetunió jogellenes magatartását a forradalom kapcsán. Másrészt Bang-Jensen azt tapasztalta, hogy az ENSZ egyik orosz alkalmazottja megkísérelte lefizetni egyik kollégáját, hogy a tanúvallomásokat hazavihesse. A dán diplomata szerint a szovjet vezetés megpróbálta befolyásolni a vizsgálat megállapításait, illetve megszerezni a tanúskodó magyarok névsorát.

Az igazságot keresve

A bizottság jelentése körüli szabálytalanságokat Bang-Jensen jelentette felettesének, William M. Jordan titkárnak. Azonban Jordan nem úgy reagált Bang-Jensen beszámolójára, ahogy az várta, hanem vita alakult ki közöttük. Jordan ugyanis nem volt érdekelt abban, hogy a Szovjetuniót éles bírálat alá helyezzék a történtek miatt, hanem reálpolitikai okokból békülékenyebb hangnemet kívánt alkalmazni velük szemben. Figyelmeztette Bang-Jensent, hogy ne tárja fel a szabálytalanságokat az ENSZ magasabb rangú tagjai előtt, mivel ezek a hibák nem jelentőségteljesek.

A dán diplomata nem hallgatott felettese szavára, hanem annak tudta nélkül megbeszélt egy találkozót a bizottság vezetőivel a ENSZ központjában. Bang-Jensen úgy gondolta, hogyha a nemzetközi szervezet nem jár elég pontosan utána ennek az ügynek, akkor ez alááshatja a jövőbeni vizsgálatok hitelességét is a nemzetközi közvélemény előtt.

A bizottság azonban nem volt hajlandó elfogadni Bang-Jensen érveit, aki a szemtanúk szerint megragadta az egyik jelenlévő hajtókáját, és rázni kezdte, hogy ezzel szerezzen nyomatékot állításainak.

A bizottság vezetői a történtek hatására megkérték Bang-Jensent, hogy ne vegyen többet részt az üléseken. A végleges jelentéstervezet elkészültekor Bang-Jensen egy példányt kért a maga számára, azonban Jordan azt állította, hogy minden példány használatban van, és nem tudnak neki adni. Így a dán diplomata Hammarskjöld főtitkárhoz fordult, és levelet írt neki, amiben közölte vele, hogy téves információk és elhallgatások jellemzik a magyar ügyről szóló jelentést. Véleménye szerint szabotázsakció állhat mögötte. A főtitkárnak még azt is felajánlotta, hogy lemond a tisztségéről, ha cserébe egy őszinte jelentést készítenek el.

Bang-Jensen heteket várt Hammarskjöld válaszára, aki éppen akkor hívta fel, amikor ő már elhagyta irodáját, hogy megkezdje két hónapos szabadságát Dániában. Amikor végül a főtitkárnak sikerült utolérnie  a diplomatát, annyira rossz volt a telefonhívás során a kapcsolat minősége, hogy nem értették egymást, és megbeszélték, hogy inkább levél útján kommunikálnak.

A szabadság leteltével Bang-Jensen azzal szembesült, hogy Hammarskjöld utasítására eltávolították őt a magyar üggyel foglalkozó bizottságból. Bang-Jensen újból levelet írt a főtitkár számára, ám választ nem kapott rá.

Hiteltelenítve

1957 októberében egy magyar menekült azzal védekezett a Magyarországra történő visszatoloncolása ellen, hogy ő volt az egyik névtelen tanú, aki vallomást tett a forradalom eseményeivel kapcsolatban. Az ENSZ hatóságai hamar rádöbbentek, hogy nekik nincs másolatuk a tanúskodók nevét tartalmazó listáról – egyedül Bang-Jensen rendelkezik ezzel. Ő viszont megtagadta, hogy átadja ezt a dokumentumot, mert nem bízott már abban, hogy az ENSZ megőrizné a tanúskodók anonimitását. A lista átadására vonatkozó többszöri sikertelen kérés után végül Bang-Jensent felfüggesztették állásából.

Az esemény hírére több nemzetközi szervezet és magyar csoport levelet írt az ENSZ-nek, melyben aggodalmukat fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy a lista illetéktelen kezekbe kerülhet. Így aztán Ernest Grossnak, az üggyel kapcsolatos nyomozás elnökének javaslatára az ENSZ képviselői és Bang-Jensen közös megegyezés alapján egymás jelenlétében elégették a tanúk neveit tartalmazó listát.

Bang-Jensent felettese, Jordan korábban már megpróbálta hiteltelenné tenni azzal, hogy az ENSZ ügyvezető igazgatója, Andrew Cordier számára megfogalmazott levelében pszichés betegségekkel küzdő személyként állította be őt, akinek nem szabad hallgatni a szavára. Ezt tetézte most az, hogy Gross a jelentésé­ben úgy jellemezte Bang-Jensent, hogy paranoiás és orvosi segítségre szorul. Gross szerint elképzelhető, hogy Bang-Jensen a pszichés állapota miatt megváltoztatta a neveket tartalmazó listát, így az többé már nem volt megbízható – tehát  nem baj, hogy végül megsemmisült.

Bang-Jensen úgy vélte, hogy rágalomkampány zajlik ellene, és bírósági eljárást indított pozíciójának visszaszerzése érdekében. Annak ellenére, hogy a közvéleményben és a sajtóban egyre többször úgy tűnt fel, mint hős, aki egymaga szembeszáll a hatalmas Szovjetunióval, és leleplezi annak ármányait, a bíróság elutasította keresetét. Végül 1958. július 3-án a dán diplomatát hivatalosan is elbocsátották az ENSZ-ből.

Rejtélyes haláleset

Bang-Jensen ezután egy segélyszervezetnél helyezkedett el. Úgy tűnt, hogy ez az ügy véget ért. 1959. november végén azonban váratlanul nyoma veszett. Aznap reggel Long Island-i otthonát elhagyva az egyik közeli útkereszteződésnél látták utoljára. Három nappal később, november 25-én – pont aznap, amikor esedékes volt a magyar ügy tárgyalása az ENSZ közgyűlésben – megtalálták a holttestét a nem messze lévő Alley Pond Parkban. Bang-Jensen jobb halántékát lövés érte, kezében ott volt a fegyver is. A zsebében lévő búcsúlevél pedig arról tanúskodott, hogy öngyilkosságot követett el. Az FBI gyorsan lezárta a nyomozást, a holttestet a búcsúlevélben írtaknak megfelelően pár napon belül elégették, hamvait pedig visszaszállították Dániába.

Az öngyilkosságra utaló jelek ellenére sokakban felmerült az idegenkezűség lehetősége. A fegyver a jobb kezében volt, holott Bang-Jensen balkezes volt. A halottkém jelentése szerint csak néhány órával azelőtt halt meg, mielőtt megtalálták. Hol tölthette az elmúlt három napot? Továbbá még a halála előtt azt írta feleségének egy levélben, hogy semmiképpen nem követne el öngyilkosságot. Ha mégis előkerülne egy levél, ami ezt állítaná, az hamisítvány lenne.

Bármi is az igazság, az kétségtelen, hogy Bang-Jensen távozása sokak számára megkönnyebbülést jelentett. Nemcsak a Szovjetunióban, hanem az ENSZ munkatársai között is, amivel Bang-Jensen nagyon is tisztában volt.