Zahran Mamdani polgármesterré választása New Yorkban csupán a jéghegy csúcsa. Sokakat sokkolt, hogy annak a városnak, amely a történelem legsúlyosabb iszlamista terrortámadását szenvedte el, muszlim vezetője lett, ám valójában egy „lassú víz partot mos” elvén működő fokozatos térnyerés mérföldköve ez, amellyel az iszlám megvetette magát amerikai földön.
Évről évre újból felmerül, kinek mit is jelent a halloween. Tartani kellene tőle, vagy túlzás a protestáns keresztényekre jellemző óvatosság? A szellemi és történelmi háttér vizsgálatán túl viszont egy sokkal aggasztóbb korjelenségre bukkanunk, amihez sajnos (de cseppen sem meglepő módon) igencsak sok köze van a halál játékos ünneplésének.
Lapszámunk az év egyik legsötétebb napján, október 31-én kerül a tisztelt Olvasó kezébe, amely a pogány gondolkodásban a spirituális és a fizikai világ találkozásának legfőbb napja (a boszorkányszombatként is ismert, május 1-re virradó Walpurgis-éj mellett). Druidák, varázslók, sámánok, boszorkányok közkedvelt napja volt és mai napig is az, „hála” a tömegkultúrának.
Ben Shapiro legújabb könyve izgalmas és újszerű módon tárja elénk a jó és a rossz ősi küzdelmét, amely a történelemben, a kultúránkban és mindannyiunkban dúl. Két, egymással kibékíthetetlen ellentétben álló értékrend, világfelfogás, életvitel. Az egyik oldalon állnak az oroszlánok: az értékeket létrehozó és védelmező alkotók, innovátorok, a civilizációnk építői. A másikon a dögevők – az élősködés, a tolvajlás, a pusztítás ügynökei.
A találkozás sátra vagy a szent város – mint földi realitás és mint prófétai eszmény – egy transzcendens végpont felé kalauzol, ahová minden kor minden messiáshívő embere vágyott és vágyik, a megváltott nép örök ünnepe felé. A földi Jeruzsálem aranykorában, a békekorszakban, amit a Messiás hoz el, az igazságosságra épül a béke: „Népem békesség hajlékában lakozik, biztonság sátraiban, gondtalan nyugalomban.” (Ézsaiás 32:18)
„Lássad Siont, ünnepeinknek városát, szemeid nézzék Jeruzsálemet, mint nyugalom hajlékát, mint sátort, mely nem vándorol, melynek szegei soha ki nem húzatnak, s kötelei soha el nem szakadnak.” (Ézsaiás 33:20)
Az engesztelés ünnepe (jóm kippur) az emberiség közös kincse, isteni adomány és ajándék, a nemzetek és Izrael jövőjét paradigmatikusan hordozó kijelentéscsomag része. Cikkünkben a tórai együttélési normák között felbukkanó, titokzatos megváltó vérrokon szerepe felől közelítve, illetve a mindenki számára kilátásba helyezett végső ítélet elhárításának szempontjából próbáljuk megragadni aktuális lényegét.
A Szentírásban rögzített őszi ünnepek mindig a prófétai várakozás időszakai. A kürtzengés ünnepe – a sorban az első – egy olyan korszakváltó pillanatot jelez előre, amikor Isten maga fog beavatkozni a történelem folyásába. A népek és egyének ezekben a napokban is – akár tudják, akár nem – cselekedeteikkel határozzák meg, hogy az Úrnak e bizonyos napja milyen messzemenő következményekkel jár majd rájuk nézve.
