Nimród Bábel asztrális hitében összekapcsolta a szakrális tekintélyt a politikai hatalommal, és létrehozta az első globalista hatalmat. (Forrás: Wikipédia / ifj. Joos de Momper)
„Én Halak vagyok”, „én pedig Skorpió” – tárgyalják hazai honatyáink, és azt latolgatják, ennek van-e valamilyen befolyása a személyiségükre, közéleti pályájukra. Bár sokan talán játékosságnak szánják ezt, mások annál inkább komolyan veszik, hogy a csillagok és egyéb égitestek döntő hatásúak az emberi sorsra. Ez a felfogás azonban a Biblia alapján egy olyan világnézet részét képezi, ami merőben idegen a kereszténységtől, még akkor is, ha maga a kereszténység számos ágazata a történelem folyamán el is tévedt a csillagjóslás lápvidékén.
Ahhoz, hogy megértsük, miért is olyan ingoványos talaj az asztrális hitrendszer, meg kell vizsgálnunk, hogy a Biblia mit tanít az égitestek szerepéről, és azt, hogy a bibliai narratívában miként jelenik meg az asztrális hit.
A Teremtés leírása során rögvest a Biblia első fejezete leszögezi, hogy az égitestek nem többek teremtményeknél, amelyeket Isten helyezett az égboltra, méghozzá azért, hogy időjelzők legyenek számunkra. A Nap, Hold és csillagok szerepkörét így fogalmazza meg az 1Mózes 1:14–15: „Legyenek világító testek az ég mennyezetén, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek. És legyenek világítókul az ég mennyezetén, hogy világítsanak a földre.”
2025.11.21. (XXIX/47)
