A sajtó végzi a dolgát: ontja magából a szaftos pletykákat, melyek a gyakori fricskák ellenére is inkább növelik, mintsem gyengítik az énekesnő népszerűségét. Tóth Gabival beszélgettünk a megasztáros időkről és a ma „viharairól”.
A legtöbb nemzetben létezik olyan tevékenység, amit igazán a magukénak éreznek az emberek. Japánban két sportág emelkedik a népszerűség csúcsára, a baseball és a szumó, amelynek neve a „küzdeni”, „versengeni” jelentést hordozza magában. Mégis sokkal többről szól, mint a küzdelem és a győzelem.
A szülő és gyermeke közötti ragaszkodás egy természetes folyamat része, ami az együttélés során jön létre. Ám ez ennél sokkal komplexebb. Vida Ágnes pszichológussal beszélgettünk a témában.
Szokták mondani, hogy Párizs a világ egyik legszebb és legromantikusabb városa, amely különleges hangulatával hamar rabul ejti az ember szívét. Itt található a legdrágább sugárút, a világ egyik legnagyobb múzeuma is, és a kihagyhatatlan Disneyland, ami egyedülálló Európában.
Vajon honnan ered az az igény az emberben, hogy ijesztő filmeket nézzen? A közelmúltban megjelenő és elsöprő sikert arató, gyerekek körében is népszerű Wednesday című horrorvígjáték-sorozat kapcsán beszélgettünk Mikecz Ráhel pszichológussal.
„Töltsünk minőségi időt gyermekeinkkel!” – szól a hangzatos és egyben már-már frusztráló klisé, amikor azon fáradozunk, hogy tökéletes szülőkként tökéletes gyermekeket neveljünk.
Ámbár a moziipar több mint 120 éves történelemmel büszkélkedhet, azonban a streamingsorozatok napjainkban egyre nagyobb teret nyernek. Milyen pszichológiai folyamatokat idéz elő a binge-watchingnak nevezett sorozatdarálás jelensége társadalmainkra nézve?
A Bud Light több embernek segített leszokni az ivásról, mint az Anonim Alkoholisták – ezt a csípős Twitter-üzenetet Kevin Sorbo keresztény színész tette közzé, miután az Egyesült Államokban az egyik legnépszerűbb sörmárka egy transznő arcképét helyezte el promóciós dobozainak oldalán.
„Elfogadta a magyar parlament azt a törvényjavaslatot, mely lehetővé teszi az állampolgárok számára, hogy a hatóságoknak névtelenül jelentsenek a gyermeket nevelő azonos nemű párokról” – kezdődik a Bloomberg News nemrég megjelent cikke. Az amerikai hírügynökség nem először jelentet meg negatív hangvételű cikket hazánkról.
Tavasszal, az ünnepek, a (sí)szünet és a nyári vakáció között viszonylag kevés időnk jut a nyugodt feltöltődésre. A következőkben szeretnénk olyan úti célokat és tippeket ajánlani, amelyek fiatal pároknak vagy többgyermekes családoknak is könnyedén megvalósíthatóak.
Közhelyszámba megy az a megállapítás, hogy egy társadalom minőségét semmi sem mutatja meg jobban, mint az, hogyan bánik a kiszolgáltatottjaival, rászorulóival. Manapság inkább úgy fogalmaznék, hogy a legsebezhetőbbekkel való bánásmód leplezi le igazán egy közösség, egy kultúra valódi természetét.
Sok szülő nem veszi komolyan, míg mások aggódnak a gyermekük túlsúlya miatt, ugyanis meredeken emelkedik az elhízottak aránya. Dr. Halmy Eszter táplálkozási szakértőt, a Magyar Elhízástudományi Társaság elnökét kérdeztük, hogyan lehetne változtatni ezen.
Ígéretes úti cél bármelyik régió felfedezése, de ha rendkívüli élményekkel akarunk gazdagodni, akkor érdemes ellátogatni az „Európa Kulturális Fővárosa” címet viselő településekre.
Éles társadalomkritika, szomorú állatkísérletek, pszichopata istenek és lelkisérült, meggyalázott életek – bemutatjuk a Marvel és a Disney Studios legújabb „nincs isten” propagandaalkotását.
Mintha észbe kapott volna a jómódú, nyugati értelmiség egy része, mert mostanában egyre több képviselőjük hangoztatja: ha nem kezdenek el szaporodni, bizony eltűnhetnek a történelem süllyesztőjében.
Puglia az a régió, ahol a történelem minden sziklafalnál visszaköszön. Székhelye Bari, repülővel másfél órányi távolságra van hazánktól, ideális úti cél akár egy hosszú hétvégéhez.
Az elmúlt években egyre inkább reneszánszát éli a vonatos utazás. Az igény a kiruccanni vágyók részéről egyre csak nő, az úti célok listája pedig folyamatosan bővül. A karbonkibocsátás visszaszorítása mellett a kényelem is hozzájárult ahhoz, hogy ma már Európa-szerte – de jóformán azon kívül is – szinte bárhová eljuthatunk vasúttal.
Augusztus 20-ig tekinthető meg a Magyar Nemzeti Múzeum által életre hívott Magyar EXPO sikerek kiállítás, mely – egyfajta időutazásként – 170 éves távlatban mutatja be a kiemelkedő hazai alkotók, feltalálók, cégek, művészek, mesteremberek sikereit a globális porondon.
A tavasz beköszöntével virágba borulnak a rétek, friss, zsenge hajtásokat hoznak a növények. A szabadban már az orrunkban érezhetjük a napsütés által ébredező, frissen hajtó növények illatát. A piacok megtelnek színes, ropogós, friss alapanyagokkal, amely szezonális élelmiszerek ízükben verhetetlenek.
A Balaton-Felvidék és a Tanúhegyek között megbújó Tapolcai-medence mikroklímája hasonlóan különleges, mint a Káli-medencéé, amelynek a levendulamezőit egyre többen keresik fel minden évben.
Melcsivel az idei Forbes Woman Summit konferencián találkoztam először. Lenyűgöző kedvessége és bája pillanatokra feledteti, hogy egyébként egy bronzérmes kick-box bajnokkal állok szemben. Ki is gondolná, hogy e gyönyörű és egyben szerény karakter mögött egy harcos és küzdő sportoló áll? Melinda nehéz gyerekkora ellenére eldöntötte, hogy nem vesztesként, hanem győztesként fogja élni az életét.
„Ne pénzért imádkozz, hanem a világért” – így írt médiatörténelmet Pat Robertson
Az amerikai tévés személyiség műsora 60 éve fut »
„Kell egy biztonságos hely, ahol megélhetjük a fájdalmat”
Mélységek és magasságok: beszélgetés Sterczer Hildával, Erőss Zsolt özvegyével »
A pünkösdi tűz fogadtatása a XX. századi Európában
A keresztényüldözések története (31. rész) »