hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Behatolás az agyba: az egész emberiséget Mesterséges Intelligenciára kötné Elon Musk
Újabb mérföldkövet értek el a transhumanisták
Behatolás az agyba: az egész emberiséget Mesterséges Intelligenciára kötné Elon Musk

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 09. 03.
Nemcsak agyi és gerincbetegségeket gyógyíthat majd Elon Musk agyimplantátuma, hanem új szintre emelheti az ember agyi képességeit – legalábbis a techguru reményei szerint. A sertésen már bemutatott eszköz megosztja a szakértőket, de ezzel együtt is újabb mérföldkőnek tekinthető a transzhumanista jövőbe vezető úton.

Gondoljuk el, hogy vakok visszanyerhetik látásukat, süketek a hallásukat, mozgáskorlátozottak újra járhatnak; felturbózhatjuk felfogóképességünket és memóriánkat, az Alzheimer- és Parkinson-kórnak pedig búcsút inthetünk; bármikor letölthetjük az emlékeinket és újra visszajátszhatjuk azokat; beszéd nélkül kommunikálhatunk akár más nyelvű emberekkel is; vagy a látható és hallható tartományon túl is láthatunk és hallhatunk; nem utolsósorban pedig egyetlen gondolattal magunkhoz hívhatjuk a legújabb Teslánkat. Mindehhez nem kell majd mást tenni, csak néhány ezer dollárért megvásárolni a Neuralink névre hallgató agyi interfészt, majd a pénzérme nagyságú eszközt egy robot beülteti a koponyánk alá, ahol a hajszálnál tízszer vékonyabb elektródákkal csatlakozik az agyunkhoz. Mindez nem egy sci-fi sorozat felvezetője, hanem a közeli jövő, ahogy Elon Musk látja. A világ harmadik leggazdagabb embere, aki előszeretettel fektet be futurisztikus, és egyben az emberiség életét megkönnyíteni szándékozó technológiákba, múlt héten már be is mutatta, hol tart a Neuralink fejlesztése. 

 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!