Elon Musk agyba ültetett chippel készül a robotikus jövő kihívásaira
Implantátumaival gyógyítana, illetve biztosítaná, hogy „ne maradjunk le a gépekkel szemben”
Elon Musk agyba ültetett chippel készül a robotikus jövő kihívásaira

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 09. 01.
Elon Musknak nem elegek az elektromos autók, emberek föld körüli pályára állítása, a Mars benépesítésének, a forgalmi problémák föld alatti alagutakkal való megoldásának terve, az emberi agy problémáira is megoldást akar találni.

Neuralink startupja számítógépes chip implantátumokkal segítené az idegi rendellenességek kezelését – melyek egy nap olyan erőteljesek lehetnek, hogy lehetővé tegyék, hogy az emberiség nem maradjon le a jövő szuperintelligens robotjaival és számítógépeivel szemben.

Ettől a céltól azonban még meglehetősen távol van.

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix
Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

Pénteken azonban Musk egy Gertrude nevű disznón demonstrálta a pénzérménél valamivel nagyobb méretű eszközt, melyet az emberi koponyába terveznek majd ültetni, ahonnan extravékony vezetékek vezetnének egyenesen az agyba. A szerkezet egyik korábbi verziója a fül mögé került volna, hasonlóan a hallókészülékekhez.

"A disznók elég hasonlóak az emberekhez. Ha az emberekkel kapcsolatban akarunk kitalálni valamit, a disznó a megfelelő tesztalany… Amennyiben az eszköz sokáig bírja egy disznóban, ahogy ebben az esetben is, 2 hónapig, és továbbra is jól műlödik, akkor az jó jel arra, hogy az eszköz embereknél is jól fog működni”

- jelentette ki.

Még augusztusban írtunk az egyre népszerűbb chipbeültetésekről és azok alkalmazásáról. 

A startup még nagyon messze van attól, hogy a termék széleskörű gyártásába kezdjen, még hátra vannak az összetett emberi tesztelések és számos egyéb engedély megszerzése is.

A Tesla Motors elektromos autókat forgalmazó cég és a SpaceX magánűrkutatási vállalat alapítója számos alkalommal hangot adott a mesterséges intelligencia (AI) jövőbeni emberiségre gyakorolt veszélyeivel kapcsolatos aggodalmainak. Az AI kognitív képességbeli növekedése sokak szerint előbb-utóbb ahhoz vezethet, hogy a gépek okosabbak lehetnek, és kijátszhatják az emberiséget. Musk szerint a megoldás az, hogy az agyunkat a számítógépekhez kapcsoljuk, nehogy lemaradjunk a versenyben.

Az agy közvetlenül gépekhez csatolása nem újkeletű dolog. Orvosok agyhoz kapcsolt elektróda implantátumokkal gyógyítanak olyan betegségeket, mint a Parkinson-kór, az epilepszia vagy a krónikus fájdalom. Bizonyos kísérletek során beültetett szenzoroknak köszönhetően lebénult emberek számítógépeket sőt robotvégtagokat is képesek voltak iránytani. 2016-ban még olyan esetről is beszámoltak, hogy egy férfi egy hasonló implantátumnak köszönhetően részben újra képes volt mozgatni lebénult kezét.

Musk azonban egyel tovább lép, az agyi és idegi funkciók jelentős növelésén munkálkodik. A Neuralink először a súlyos gerincsérüléses embereknek segítene agyhullámaik segítségével beszélni, gépelni és mozogni.

Egy korábbi hetilap cikkünkben végigvettük, milyen kifutásai lehetnek a totális megfigyelésnek és adatgyűjtésnek, melyeket újabb szintre emelt a világméretű krízis.

Hasonló projekteken dolgozik több más cég is, többek között Bryan Johnson, aki 2016-ban alapított céget (Kernel) a cél elérése érdekében, Mark Zuckerberg, a Facebook vezérigazgatója pedig 2019-ben kezdett nem invazív idegi interface fejlesztéséve, ami „alapvetően változtatná meg azt, hogyan kommunikálunk az eszközökkel”.

(CBN)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!