Még idén valóra válhat Elon Musk álma az emberi agyba ültetett chipről?
Majmokon már sikeresen tesztelték a Neuralink-eszközt, melyet főleg a gyógyászatban alkalmaznának
Még idén valóra válhat Elon Musk álma az emberi agyba ültetett chipről?

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 04. 15.
A Tesla és a SpaceX milliárdos tulajdonosa, Elon Musk néhány hónapja tett utalást arra, hogy már 2021-ben megkaphatja a Neuralink agyi chipje a megfelelő engedélyeket ahhoz, hogy majmok után embereken is tesztelni kezdjék. 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Musk emberi koponyába pénzérménél valamivel nagyobb méretű  implantátumot tervezett, azért, hogy az embereknek segítsen "nem lemaradni a gépekkel szemben", tavaly szeptemberben egy Gertrude nevű disznón demonstrálta, a közelmúltban pedig megtanított vele egy majmot videójátékokat játszani.

Az eszközből extravékony vezetékek vezetnének egyenesen az agyba, és a Neuralink startup többek között ezzel a chippel segítené az idegi rendellenességek kezelését.

Az agy közvetlenül gépekhez csatolása nem újkeletű dolog. Orvosok agyhoz kapcsolt elektróda implantátumokkal gyógyítanak olyan betegségeket, mint a Parkinson-kór, az epilepszia vagy a krónikus fájdalom. Bizonyos kísérletek során beültetett szenzoroknak köszönhetően lebénult emberek számítógépeket sőt robotvégtagokat is képesek voltak iránytani. 2016-ban még olyan esetről is beszámoltak, hogy egy férfi egy hasonló implantátumnak köszönhetően részben újra képes volt mozgatni lebénult kezét.

Musk februárban egy Twitter-üzenetében, melyet most szúrt ki a sajtó, utalást tett arra, hogy hamarosan, még idén elindulhat a majmok után az emberek való tesztelés is.

"A Neuralink rendkívül keményen dolgozik azon, hogy biztosítsa hogy az implantátum biztonságos legyen. Ennek érdekében szoros kommunikációban áll az amerikai Élelmiszer‑ és Gyógyszerfelügyelettel (FDA). Ha minden jól megy a kezdeti emberi tesztelés még idén elindulhat."

A milliárdos korábban 2020-ra ígérte ugyanezt. 

(IBTimes/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!