A Halloween eredete évszázadokkal nyúlik vissza a történelemben. A leginkább groteszk jelmezeiről és morbid tréfáiról ismert ünnep valójában hármas gyöker?: kettő a kereszténység előtti időkből, egy pedig a római katolikus tradícióból táplálkozik.

1517. október 31-én egy addig ismeretlen szerzetes hitújítást követelő tételeket szögezett ki a németországi Wittemberg vártemplomának kapujára. Hogy ekkor az addigiakhoz képest valami minőségileg új kezdődött, azt a későbbi századok egyértelműen és egybehangzóan bizonyították, s így mindmáig ezt az eseményt tekintik – Kolumbusz nevezetes fölfedezésével együtt – az Újkor kezdetének.

Helmuth Krätzl 1954 óta pap és 1977 óta püspök. Most megjelent, "Im Sprung gehemmt – Was mir nach dem Konzil noch alles fehlt" (Az ugrás gátjai – Ami a zsinat után még hiányzik nekem) cím? könyvében a katolikus egyház mai helyzetét elemzi. Bécsi tudósítónk többek között az egyházzal, és az egyháznak az "idősebb" testvérekhez, azaz a zsidókhoz való viszonyával kapcsolatban kérdezte a püspököt.

1998. október 11-én II. János Pál pápa szentté avatta Edith Steint. Általában nem a mi feladatunk, hogy megvitassuk ezeket a dolgokat, ám ez az eset a zsidókat is érinti. Éppen ezért helytálló lehet megvizsgálni azt a kérdést, hogy mit akart elérni a pápa ezzel a szokatlan lépéssel, és milyen motívumból cselekedett így.

Immár két éve folyik elkeseredett vita afelől, pontosan mi is legyen a helyszíne a második ezredforduló ünnepségeinek. A zsidók Jeruzsálembe várják a vendég- és zarándoksereget, egészen pontosan a Szent Sír Bazilikába. A palesztinok viszont arra hivatkoznak, hogy Krisztusnak nem a halálát és feltámadását, hanem születését ünnepeljük 2000-ben. Ennek megfelelően helyszínként csakis a jelenleg palesztin fennhatóság alatt lévő Betlehem jöhet szóba. A látszólag tisztán teológiai vita mögött persze most is inkább nagypolitikával és pénzzel kapcsolatos érdekek húzódnak meg. A betlehemi verzió szerint Palesztina, magához gyűjtve a világ vezetőit, de facto független államként lépne föl. Pedig most még nem független, és valószínű, hogy Izrael 2000-ben sem szándékozik magára szabadítani – persze addig még sok minden megváltozhat…

Mi is az öröm? Az a felhőtlen, gyanútlan és fénylő, gyermekkorunkból integető, távoli csupajó-birodalom? A játékba merülés időtlen, önfeledt állapota? Szökdécselés, ugrálás és kiabálás, ha valami szívdobogtatóan jó és izgalmas...? Igen! Az ünnep is ilyen öröm. A mi kultúránk azonban sajnálatos módon megfosztja ettől az örömtől az ünnepeket. Ám, ha mégis lenne öröm az ünnepeinkben, úgy e vén kontinensen az ész és a száraz ritualizmus mára leginkább a profán ünnepekbe száműzte azt. Ezekben az ünnepekben azonban az öröm közönségessé, vulgárissá válik. Manapság mintha magas fal emelkedne az ember előtt, amely elválasztja egymástól a szentet, a „zord erkölcsöt" a profántól, az örömtől.

Az ezredforduló küszöbén világszerte emberek százmilliói – keresztények és nem keresztények, felekezethez tartozók és "szabadúszók" – érzik szükségét annak, hogy szorosabb, személyes közösséget keressenek Istennel. Mind többen vélik úgy: a Biblia nem egy nép eredetmítosza, hanem egy olyan minta a Teremtővel való kapcsolatról, amely ma is megélhető. Miközben tömegek találkoznak személyes módon a Teremtővel, ezeket a keresztény körökben ébredésnek nevezett megújulási mozgalmakat számos kritika és támadás is éri. Írásunk a kilencvenes évek legnagyobb hatású és legismertebb ébredéseit és a velük szemben megfogalmazott kritikákat tekinti át.

„A hosszú nap". Az ünnepeket tartó zsidó családok életében általában csak így ismert Jom Kippur, azaz az engesztelés napja. Ezen a napon tartózkodni kell mindennem? étel és ital fogyasztásától, vagyis teljes böjtöt kell tartani a Mindenható haragjának kiengesztelésére, amely jogosan lobban fel az emberek bűnei láttán. Ugyanakkor ma már talán kevéssé ismert e jelentős ünnep bibliai háttere: mit jelentett az engesztelés napja abban az időben, mikor még Jeruzsálem látképét nem az aranykupolás Sziklamecset, hanem a Salamon idejében épített Szentély uralta.

Ezekben a napokban ünneplik a zsidó világban az új esztendőt, amely ünnepnapok egész sorát nyitja meg. A zsidó vallási év kezdete – eltérően a világ majd' minden pontján elterjedt, Julianus-naptár ritmusában gondolkodó kultúránkban megszokott újévtől – nem január elsejével köszönt be, hanem szeptember-október hónapban, Tisri hónap elsején.

II. János Pál pápa a tervek szerint október elején Horvátországban boldoggá avatja Aloijze Stepinac érseket. A néhai horvát főpap – hasonlóan sok más katolikus tisztségviselőhöz – abban hitt, hogy az egyház számára a legnagyobb veszedelmet a bolsevizmus jelenti. Számos történész szerint ez a magyarázata annak, hogy Stepanic a megérdemeltnél jóval több bizalmat és megértést tanúsított az usztasa vezetők iránt. A boldoggá avatás kapcsán ismét kiújult a vita a horvát katolikus egyház, tágabb értelemben a Vatikán második világháború eseményeiben játszott szerepéről.

A XX. század utolsó éveiben szemünk előtt játszódik le a helyi, ország- vagy kontinensméret? gazdasági rendszerek és kultúrák beolvadása abba a nemzetek feletti, valóban Föld-méret? (azaz globális) civilizációba, amely minden bizonnyal meghatározza majd a jövő évszázad generációinak életét. Amerikai szociológusok, társadalomkutatók már régóta vizsgálják a globalizációhoz vezető folyamatokat, illetve a globális civilizáció összetevőit. Peter L. Berger egy nemrégiben magyarul is megjelent tanulmányában ("A globális kultúra négy arca" – 2000, július-augusztusi szám) a kialakulóban levő egységes kultúra négy komponensét különbözteti meg: ezek közül az egyik az általa "evangéliumi protestantizmusnak" nevezett kultúra, amely ma az iszlám mellett a legdinamikusabban növekvő vallási mozgalom világszerte. A teljes evangéliumi egyházak valóságos kulturális forradalmat hoznak létre azokon a területeken, ahol teret nyernek a tradicionális vallásokkal szemben, így van ez különösképpen Észak- és Dél-Amerikában, valamint Kelet-Ázsiában, a Csendes-óceán déli partvidékén és Afrikának a Szaharától délre eső területein.

Mi, a XX. század végén élő emberek különleges helyzetbe kerültünk elődeinkhez képest. A történelem fordulópontján élünk, abban az egyedüli generációban, amely a viszonylagos fejletlenségből az űrkorszakba való átmenetet éli meg. Mindebben a természettudományok és az ezek eredményein alapuló technika és technológia – egyre gyorsuló, bizonyos területeken ugrásszer? – fejlődésének alapvető szerepe van. A tudomány súlyának szinte hihetetlen megnövekedését jelzik az alábbi, szintetizált statisztikai adatok: az utóbbi száz évben született az emberiség által elért tudományos eredmények 99,9 százaléka, de úgy, hogy első ízben 1900 és 1950 között kétszereződött meg az emberiség össztudása; majd az újabb megkétszereződésre már tíz év is elég volt. Ma ott tartunk, hogy minden második évben megduplázódik az emberi ismeretek összessége, a valaha élt összes tudós 80 százaléka ma dolgozik. Az informatika, amely a tudományos fejlődés egyik motorja, egyes becslések szerint 18 hónaponként kétszerezi meg a számítógépek teljesítményét.

Hit és tudás, teológia és természettudomány kapcsolata legalábbis ellentmondásosnak nevezhető a "keresztény Európa" elmúlt kétezer éves történetében. Kopernikusz tanainak katolikus és protestáns részről történő teljes elvetése; a világmindenség végtelenségét állító Giordano Bruno máglyahalála; a kopernikuszi megfigyeléseket továbbvivő Galilei inkvizíciós pere – a hosszú és korántsem teljes lista láttán nem is csoda, ha sokan úgy vélik: hit és tudomány két különböző, összeegyeztethetetlen valóságot képvisel. A természettudományokban a XX. században bekövetkezett forradalmi változások azonban – úgy tűnik – ismét közelítik egymáshoz e két antagonisztikus világot. "Valami elképesztő dolog zajlik e két öreg csataló, a tudomány és a vallás körül" – írta a Newsweek júliusi összeállításában, melynek címe is sokatmondó: Science finds God (A tudomány rátalál Istenre). A teológusok hittételeik bizonyítására buzgón tanulmányozzák a kvantumfizika alaptételeit; a természettudósok pedig egyre gyakrabban állítják: az anyagi világ alapvető szinten nem materiális, hanem "szellemi" törvényszerűségeknek megfelelően viselkedik.

Az egyik tényező, amely lehetővé tette a zsidó állam fennmaradását, sőt gyarapodását a Közel-Kelet nyilvánvalóan ellenséges környezetében, az, hogy az arab világ mind etnikai, mind vallási szempontból megosztott. Nem minden közel-keleti muzulmán arab, s a nem arabok között vannak törökök, kurdok, irániak, azerik és berberek is. Az iszlám valláson belül pedig számos egymással szembenálló irányzat létezik.

"Elveszett Paradicsom, Elsüllyedt Atlantisz, Eldorádó, Boldogok szigete, Tündérvölgy, Utópia" – koronként ilyen és ehhez hasonló néven emlegették az emberiség letűnt aranykorszakát. Szinte valamennyi nép körében születtek mítoszok csodálatos tájakról, szigetekről, amelyek többnyire a korlátlan örömök és lehetőségek birodalmának álomképeibe ringatták hallgatóikat. A különféle mítoszok mellett a Biblia is megőrizte ennek a letűnt, boldog korszaknak az emlékét. A Teremtés könyvének elbeszélése szerint Isten az első emberpárt egy kertbe helyezte, amelyet úgy hívtak: gán Éden, azaz "Éden kertje". Manapság a legtöbben úgy vélik, a bibliai "Édenkert" sem több puszta legendánál. A közel-keleti régészet legújabb felfedezései azonban ezen a ponton is megerősíteni látszanak a Biblia történeti hitelességét.

Tatabánya – kertváros. A Verebély és a Szőlődomb út mögötti dombos, kutyasétáltató vidék egészen a tejüzemig és a Tatabányát Oroszlánnyal összekötő vasútvonalig húzódik. Egy magaslatról lenézve döbbenetes látvány tárul az ember szeme elé: szadizmus és sátánizmus jelei. Hatalmas kör, a közepén kövekből kirakott, fordított ötágú csillag, szikladarabokból kialakított, fordított kereszt, a kör közepén tűznyom. A mellette álló hatalmas fák egyikén csonkított, akasztott rókatetem. Lógtak már itt denevérek, kutyák, macskák.

Izraelben és a Közel-Keleten minden régészeti felfedezésnek óriási tétje van: tudósok és laikusok egyaránt a Biblia történeti hitelességének bizonyítását vagy cáfolatát várják a kutatásoktól. A bibliai régészetről annak vezető szaktekintélyét, Amihai Mazart, a jeruzsálemi Héber Egyetem tanszékvezető professzorát kérdeztük, aki évek óta Izrael legnagyobb régészeti feltárását vezeti Bét-Seanban, ezt megelőzően pedig ő tárta fel Tel Kaszilát.

Az ősi kelta vallás követői, a druidák fő ünnepüket a Szentiván-éjen, a nyári napforduló idején tartják, június 21-én. Legszentebb helyük pedig a dél-angliai Stonehenge, ahol a kőkorszak titokzatos tudással bíró csillagászai több mint négyezer évvel ezelőtt a Nap mozgásának megfigyelésére szentélyt építettek. Az Angliában mind népszerűbb napkultusz körül az utóbbi évtizedben támadt politikai vihar hátterét a Washington Post című napilap beszámolója alapján foglaljuk össze.