A proletariátus az osztálymessiás
Az ószövetségi gyöker? messianizmus és a modern forradalmi eszmék közötti
kapcsolat hosszú ideje a marxizmus körül folyó viták tárgyát képezi. Lucien
Goldmann egyike volt azon kevés marxistáknak, akik hajlandóak voltak ezt az örökséget
pozitív módon vállalni: "Olyan képzetek, mint a Messiás eljövetele, az égi királyság
stb., a transzcendencia vagy természetfeletti minden elemétől megfosztva megtalálhatók
ebben az immanens vallásban, a szocializmusban, ahol egy olyan immanens történeti jövőbe
vetett reménység és hit formáját öltik, amelyet az embereknek kell megvalósítaniuk,
saját cselekvéseik által" (Gazdasági demokrácia és kulturális alkotás). Goldmann
tehát a szocializmust "materialista vallásként" definiálja, amely megnevezés csak
látszólag ellentmondásos, valójában nagyon is fején találja a szöget. A bibliai próféták
által megjövendölt messiási korszak és a kommunista "próféták" által megálmodott
jövőkép között több ponton is hasonlóságokat lehet felfedezni. Ezek közül három
közös témát emelnek ki a történészek: a zsidó-keresztény és a kommunista
messianizmus is tartalmaz apokaliptikus elemeket ("a harag napja" – "forradalmi
terror szükségszerűsége"); mindkettő célja a múlt egy "aranykori" állapotának
visszaállítása ("édenkerti állapotok" – "osztály nélküli társadalom, úgynevezett
őskommunizmus"); végül mindkettő egy soha nem létezett, új jövőről beszél híveinek
("ezer éves messiási királyság" – "kommunista társadalom"). A kétféle
eszmerendszer közötti genetikus rokonságot már a zsidó messianizmus egyik modern szakértője,
Gershom Scholem is megemlítette A messiási eszme megértése a zsidóságban cím? művében:
"Korszakunkban a messianizmus pontosan azzal bizonyítja hatalmát, hogy forradalmi
apokalipszis formájában jelenik meg újra, s többé nem az örök haladás racionális
utópiájának képében, amely mint a megváltás pótléka szerepelt a felvilágosodás
korszakában." E "forradalmi messianizmus" legfőbb ideológusainak ő Ernst
Blochot, Walter Benjamint, Theodor W. Adornót és Herbert Marcusét tartotta. Ugyanígy vélekedett
Martin Buber is, akinek több írásában is megjelenik a messianizmus és a szocializmus
közötti elsődleges kapcsolat eszméje. Számára a "régi messianisztikus álmok tovább
élnek a zsidó szocialisták ideológiájában", és valójában "a szocializmus nem
más, mint csökkentett kiterjedés? és végessé tett messiási eszme" (Zsidóság és
emberiség).
De vajon hittek-e maguk a forradalmi eszmék kiötlői is messiási küldetésükben? Paul
Honigsheim német szociológus – aki Lukács György és Ernst Bloch barátjaként közelről
látta a forradalmárok tevékenységét –, így írt A misztika szociológiája cím?
könyvében (1924): "A müncheni és budapesti munkás-tanácsköztársaságok (1919)
bizonyos résztvevőit áthatotta az a tudat, hogy ők világmegváltó misszió betöltésére
hivatottak, és egy »kollektív messiás« részét alkotják." E megállapítása egyáltalán
nem túlzás, a korszak kommunista irodalmát teljesen áthatotta ez a felfogás. Lukács
egyes írásaiban a kommunisták messianizmusa abban áll, hogy a forradalmi erőszak
magasabb eszményének megvalósítása során erkölcsileg feláldozzák önmagukat a jövő
társadalmi igazságosságáért. A fent említett Ernst Bloch 1918-as Az utópia szelleme
cím? írásában úgy üdvözölte az oroszországi szovjeteket, mint amelyek "az
orosz forradalomban először állították fel Krisztus uralmát". Ugyanennek a művének
1923-as kiadásában azt írja, hogy a zsidóknak – a németekkel és oroszokkal együtt
– fontos szerepük lesz "az abszolút korszak" előkészítésében, lévén e három
nép arra rendeltetett, hogy "fogadja Isten születését és a messianizmust" (kiemelés
tőlem – G. T.). De a keresztény misztikusokon nevelkedett korai Lukács György számára
is "a testvériségen alapuló szocialista rend a megváltás előfeltétele". Egy
1918-as előadásán tiszteleg az anabaptisták emléke előtt, és magáévá teszi fő követelésüket:
"azonnal le kell szállítani Isten királyságát a földre". Ugyanebben az évben
egyik cikkében a proletariátusról mint a "világtörténelem osztálymessiásáról"
beszél. De vajon puszta retorikai fogások: szóvirágok, metaforák, irodalmi utalások
lennének csupán e kijelentések? Mik lehetnek e messiási küldetéstudat ideológiai gyökerei,
s vajon kimutatható-e a kommunizmus vallási jellege a gyakorlatban?
"Nagy vagyok, mint Isten"
"A legszégyenletesebb mű, ami valaha Marx ellen írtak." E szavakkal méltatta a néhai
kelet-német Deutsche Lehrerzeitung (Német tanítók lapja) Richard Wurmbrand 1986-ban
megjelent Marx és a Sátán cím? kötetét, amelyben a Romániából származó,
jelenleg az Egyesült Államokban élő lelkész – állítása szerint – feltárta a
marxizmus valódi ideológiai gyökereit. Wurmbrand összesen tizennégy évet töltött a
román diktátor, Ceausescu börtöneiben, s ezalatt volt alkalma alaposan megismerkedni a
marxizmus irodalmával. Marx verseit, korai drámáit, levelezését és életrajzi
dokumentumait átvizsgálva Wurmbrand rádöbbent arra a felismerésre, hogy a tudományos
ateizmus atyja valójában nagyon is hitt a természetfeletti létezésében. Hogyan is
fogalmazhatna ilyen mondatot olyasvalaki, aki tagadja Isten létezését: "Leghőbb vágyam,
hogy bosszút álljak azon, aki a magasban uralkodik." Vagy: "Az istenekhez hasonlóan
járhatok, / Győztesként vonulok végig rombirodalmukon, / Minden szó tűz és
cselekedet, / Keblem a teremtő kebléhez hasonló." Egy Hegelről írt korai epigrammájában
Marx így fogalmaz: "Mivel felfedeztem a legmagasabbat, / és elmélkedve a mélységet
megtaláltam, / nagy vagyok, mint Isten, / És sötétségbe burkolódzom, mint ő."
Halovány leány cím? versében írja: "Hogy a mennyet eljátszottam, / pontosan
tudom. / Lelkem, mely Istené volt egykor, / most a Pokol számára rendeltetett."
Fiatalkori drámájának, az Oulanem-nek, már a címe is figyelemre méltó: az Emanuel
(héberül: "velünk az Isten") bibliai név kifordítása a szatanisztikus boszorkányság
régi hagyományának megfelelően – míg a bibliai nevet a Messiással azonosítják,
Oulanem magát Marxot jelöli a drámában. A m?ben ráadásul egy sátánista feketemisét
is celebrálnak, ami felettébb elgondolkodtató
A konvertita zsidó családból származó
Marx – nagybátyja és nagyapja is rabbiként tevékenykedett – hívőként kezdte pályafutását,
amiben Engels, Lenin sőt Sztálin is hasonlított hozzá. A zsidó-kereszténységgel történő
szakítását így vallotta meg apjának 1837. novemberében kelt levelében: "Egy függöny
hullott le, a Szentek Szentje hasadt ketté bennem; új isteneket kellett odahelyezni."
A hivatalos marxi–lenini tanítás szerint nem létezik természetfeletti: sem Isten,
sem Sátán. Ám az utóbbinak mégis megvolt a helye a szocialisták panteonjában.
Bakunyin – Marx harcostársa az Első Internacionáléban – egyfajta szocialista
hitvallásként fogalmazta meg a következőket: "Az ördög a világ első
szabadgondolkodója és üdvözítője. Azáltal, hogy engedetlenné teszi, az ördög
megszabadítja Ádámot, és homlokára nyomja az emberiesség és a szabadság bélyegét."
Egy másik ismert szocialista gondolkodó, Proudhon így írt a Jogosság a forradalomban
és az egyházban cím? művében: "Gyere Sátán, te alattvalóktól és királyoktól
megrágalmazott! Isten ostobaság és gyávaság, Isten zsarnokság és szegénység,
Isten képmutatás és álnokság, Isten egyszerűen rossz." Marx később ugyan
szembekerült Proudhonnal, és könyvet is írt ellene, de csak gazdasági jelleg? tanításait
bírálta.
Wurmbrand szerint egyre-másra szaporodik azon dokumentumok száma, amelyek azt bizonyítják,
hogy Marx egy sátánista szekta beavatottja, sőt, talán főpapja is volt. A lelkész
kutatásai szerint Marx abban az időben még sajátosnak számító frizurája egy titkos
okkult–teozófiai–spiritiszta kultusz tagjainak volt jellemző viselete. A kommunizmus
főideológusának egyik életrajzírója, Robert Payne tőle idézi e sorokat: "A jelek
mögött, amelyek a középosztály, az arisztokrácia és a meghátrálás prófétái körében
zavart keltenek, derék barátunkat, Robin Goodfellow-t (körülbelül: "Robin Cimbora")
ismerhetjük fel, az öreg vakondokot, aki olyan jól tud a föld alatt dolgozni – a
forradalmat." Hogy ki is Marx barátja, Robin Goodfellow, akivel a forradalmat azonosítja?
Az angol népnyelvben ez maga az ördög. Shakespeare Szentivánéji álom cím? darabjában
"hajigálószellemként" emlegeti (ez a diabolosz pontos fordítása), aki "éjjel a
vándorokat félrevezeti és még ki is neveti". Találóan fogalmazta meg Sztálin
egykori mindenható oktatási minisztere, Lunacsarszkij: "Marx megszakított mindennem?
kapcsolatot Istennel, és a menetelő proletárcsapatok elé a Sátánt állította"
(Szocializmus és vallás). Marx – úgy tűnik – egyáltalán nem tagadta Isten létezését.
A Német ideológiában – Hegel nyomán – "abszolút szellem"-nek nevezi Istent,
és azt írja: "Egy nagyon érdekes kérdés foglalkoztat bennünket: az abszolút
szellem felbomlasztása."
"Istent a mennyből űzzük ki!"
Platón óta minden filozófus álma, hogy létrejön egy állam, amely saját filozófiáján
alapszik. A "filozófusok állama" eddig két ízben valósult meg a történelemben:
a felvilágosodáskori Franciaországban (korai és hamar elvetélt kísérletképpen) és
az 1917-es bolsevik forradalom következményeként. Figyelemreméltó, hogy mindkettő
deklaráltan ateista, pontosabban a zsidó-keresztény kinyilatkoztatást merőben elutasító
filozófiára épült. A szovjethatalom csupán Marx szellemi végrendeletének kivitelezője
volt, amikor még a kezdet kezdetén meghirdette a jelszót: "A kapitalistákat a földről,
az Istent a mennyből űzzük ki". Lenin kijelentette: "Az ateizmus a marxizmus
szerves része. A marxizmus – materializmus. Le kell győznünk a vallást. Ez minden
materializmus ábécéje, így a marxizmusé is."
Ennek ellenére érdekes, hogy a hivatalosan ateista állam mégis bőven élt okkult
manipulációs eszközökkel. Sheila Ostrander és Lynn Schröder PSI cím? kötetében
(1972) számos példát gyűjtött össze ezzel kapcsolatban. A KGB-nek "agyhullámcsapá-
sokra" szakosodott parafenomén alosztálya is volt, akiket az 1980-as évek elején a
gdanski munkáslázadások ellen "vetettek be". Úgy tűnik, Marx jó öreg "Robin
Cimborája" is szabadon garázdálkodhatott. 1979-ben a Komunyizma Uzvara (A Kommunizmus
Győzelme) cím? lap arról számolt be, hogy Lettország iskoláiban ateista körök
alakultak, ahol a 4-6. osztályos gyerekeket "kis ördögöknek", a 7. osztályosokat
pedig "az ördög szolgáinak" nevezték. Összejöveteleiken a gyerekek ördögnek öltözve,
szarvakkal és farkkal jelentek meg.
Mindeközben az ateista–szocialista ideológia is félreérthetetlen vallási jegyeket
öltött magára. A szent ünnepnap május elseje lett. A Szovjetunió Kommunista Pártjának
Agitprop Osztálya gigászi erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a régi vallás
liturgiáját és ünnepeit új rituálékkal helyettesítse, miközben maga is okkult
cselekményeket hajtott végre. 1922. december 25. és 1923. január 6. (karácsony és vízkereszt)
között a Bezboznyiki (Istentelenek) nev? önkéntes ifjúsági szervezet 184 városban
tartott felvonulásokat, amelyen különféle vallások jellegzetes figuráit bábok formájában
cipelték végig: papokat, pópákat, rabbikat, a pápát, Buddhát stb., majd a felvonulás
végén a figurákat egy hatalmas máglyán elégették. Ez volt a Komszomolszkaja
Rozgyesztvo, a "Komszomolkarácsony". A "munkásosztály ünnepévé" avanzsált május
elsejét tudatosan használták a keresztény húsvét és a zsidó pészah elleni
propagandára. Az "antihúsvét-hét"-nek is nevezett napokon vallásellenes
ismeretterjesztő előadások hangzottak el (például megrendezték a Biblia "politikai
perét"), felolvasóesteket rendeztek, zenés-táncos összejöveteleket tartottak,
amelyeken többek között olyan vallásellenes dalokat énekeltek, mint például "A gyár
füstje jobb, mint az oltár füstje". A többi hagyományos egyházi ünnepet is
igyekeztek az új ideológia szolgálatába állítani. Ekkor született az "elektromosság
napja", az "erdő ünnepe", az "ipar napja" stb.
Megkezdődött a "szocialista embertípus" kinevelése, amelyre a születéstől a halálig
tartó program lett kidolgozva. A csecsemőknek új neveket adtak a munkásosztály és a
párt iránt elkötelezett szülők. Lenin után egyre több Iljics és Iljina született,
majd később a Sztalina, Bugyonna (Bugyonnij hadvezér nevéből) vált népszerűvé.
Vagy itt van a vadonatúj Melor név, amely a "Marx, Engels, Lenin, Októberi forradalom"
szavak kezdőbet?iből alkotott mozaikszó. A kommunisták találékonysága nem ismert
határt e téren sem. Mutatják ezt olyan nevek, mint a Barrikada, Gijotin, Revmir (utóbbi
a "forradalom és béke" szavakból), az Atyeiszt ("ateista"), vagy az előkelően
csengő Elektrifikácija ("elektromosság"). Az új rituálék az élet minden területére
kiterjedtek. Íme, egy "vörös menyegző" 1924-ből: a házasságkötő teremben vörös
posztóval letakart asztal, mögötte Lenin-kép. A menyasszony és a vőlegény felesküszik
az egymás és a párt iránti hűségre, majd szónoklatok következnek. Ezután átadják
az ajándékot az ifjú párnak: Lenin és Zinovjev műveit. Végül közösen eléneklik
az Internacionálét. (A szertartás Moszkvában kiegészült a Lenin-mauzóleum kötelező
megtekintésével és előtte való fényképezkedéssel.)
"Ő nem is ember, hanem ördög"
A bevezetőben említett biblikus–messianisztikus nyelvezet természetesen nem puszta
retorika. A messianizmus lázában égő forradalmárok közül egyesek egészen komolyan
vették a Bibliát. Buharin – a Kommunista Internacionálé főtitkára és a marxizmus
egyik elméletírója – például már egészen fiatalon tudta, hogy "antikrisztus
akar lenni". Önéletrajzában írja, hogy mikor a Jelenések könyvéből megtudta,
hogy az Antikrisztus a Nagy Parázna fia, mindenképpen megpróbálta anyjára bizonyítani,
hogy ő is szajha volt valaha
Mint azt az előző fejezetben láttuk, az élet minden területét uraló Párt egyre inkább
az Egyház szerepében tetszelgett. Aligha meglepő hát, ha annak legfőbb vezetői az
Egyház Fejének jellemvonásait igyekeztek magukra ölteni. Lenin apoteózisa az 1920-as
évek közepén kezdődött el, és halála után nem sokkal, 1924-ben már nemzeti méreteket
öltött. A Lenin-kultusz tudatos kialakításában Sztálin is tevékeny részt vállalt
– hasonlóan ahhoz, ahogy a rómaiaknál Augustus megalapította a "megistenült"
Caesar kultuszát, amellyel önmaga uralmát legitimizálta. A "halhatatlanság" felé
tett első lépésként Lenin holttestét bebalzsamozták. (A balzsamozást végző
Leonyid Kraszin a forradalom előtt az "Istenépítők" nev? szekta tagja volt.) A
testet őrző szarkofágot Melnyikov tervezte, mint mondta: "hálószobául egy alvó
hercegnek". Végül Scsusev, aki régebben főként ortodox templomokat épített, a –
Jelenések könyve által a Sátán trónjának nevezett – pergamoni Zeusz-oltár mintájára
megtervezte a mauzóleumot. (Az ötletet állítólag Friedrich Poulsen régésztől
kapta.) A híres avantgárd festő, Kazimir Malevics teljes kör? kultuszt javasolt
bevezetni: Lenin-dalokkal, Lenin-ünnepekkel és a mauzóleum kicsinyített másával
valamennyi szovjet ember otthonában. A Lenin-kultusznak ezt a formáját azonban Sztálin
a 30-as évek közepén átalakította: "Lenin-isten" helyett "Sztálin-istent"
kellett imádni a szovjet embereknek, több mint húsz éven keresztül.
"Vezérünk és tanítónk" – "A tudomány és a technika korifeusa" – "Minden
kor és minden nép legnagyobb lángelméje" – ezek voltak Sztálin állandó jelzői,
de a nyilvánvalóan messiási jegyeket tükröző "Bolygónk napja" sem hiányzott közülük.
Sztálin kedvenc írója, Pjotr Pavlenko a Nagy Honvédő Háborút követően két olyan
filmforgatókönyvet írt, amelyet a Gazda (így nevezték Sztálint bizalmasan) a "szovjet
művészet gyöngyszemének" nevezett. Ez a két film Az eskü (1946) és a Berlin
eleste (1947). Az előbbi azért is fontos, mert fennmaradt forgatókönyve sűrűn tele
van írva Sztálin megjegyzéseivel, vagyis a filmen ő maga alakította ki saját alakját!
Sztálin rettegett belügyminisztere, Lavrentyij Berija, a következő szavakkal adta át
a Vezér által javított példányt Csiurelinek, a rendezőnek: "Az eskünek magasztos
filmnek kell lennie, amelyben Lenin az evangélium Keresztelő Szent Jánosa, Sztálin
pedig maga a Messiás." Hozsannás írások százezrei dicsőítették őt messiási
nyelvezeten. Némelyike a korakeresztény Krisztus-himnuszok hangvételét idézi: "Minden
kor emberei segítségül fogják hívni nevedet, amely erős, szép, bölcs és csodálatos.
Neved fel van vésve minden gyárra, minden gépre, mindenhol a földön, és minden
emberi szívre." – "Ó, nagy Sztálin, ó, népek vezére, / Te vagy, akitől születnek
az emberek, / Te vagy, akitől termékeny a föld, / Te vagy, aki helyreállítod a századokat,
/ Te vagy, akitől virágba borul a tavasz
" – "Korszakunk úgy vonul be az
emberiség történetébe, mint Sztálin korszaka, mint az emberiség életének legragyogóbb
korszaka. Lenin és Sztálin győzhetetlen fegyvert adott az emberiség kezébe és a
marxizmus–leninizmus soha ki nem húnyó fényével világította meg az emberiség útját.
Lenin–Sztálin tanítása él és századokon át élni fog."
De valójában milyen is volt ez a "népek messiása"? Buharin írja róla említett
önéletírásában: "Ő nem is ember, hanem ördög." Tulajdon sógora és közeli
munkatársa, Kagánovics, ezt írta róla naplójában: "Elkezdtem megérteni, hogyan
volt képes Sztálin istent csinálni önmagából. Egyetlenegy emberi ismertetőjegye sem
volt. Érthetetlen módon meggyőződésem volt, hogy örökké fog élni. Ő egyáltalán
nem volt emberi." Milovan Gyilasz, Sztálin személyes ismerőse is démoni energiákról
beszél, amellyel a Vezér népét a zűrzavar és kábultság állapotába vitte és
megteremtette rémuralmát. (Sztálin forradalmárként először a Demonosvili és
Besosvili álnevek alatt írt, amelyek grúz nyelven azt jelentik: "démoni", "ördögi").
Ebben nem különbözött példaképétől – később legfőbb ellenségétől –,
Adolf Hitlertől. A "barna fasizmus" szellemi hátterével – különösen okkult
kapcsolataival – mára kiterjedt szakirodalom foglalkozik, ugyanúgy a vallások és a nácizmus
egymáshoz fűződő viszonyával. A "vörös fasizmus" és az ideológiai hátterét
szolgáltató marxista–leninista filozófia ilyen irányú alapos vizsgálata máig várat
magára. Vajon meddig?
1999. 02. 06. (III/5)
