hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2002. 06. 28. (VI/26) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Arafatnak mennie kell

Akik azt remélték, hogy az amerikai elnök egy közel-keleti "vasúti menetrenddel" áll elő a hét elején Washingtonban, azoknak súlyosan csalódniuk kellett. A vágányok ugyan már a helyükön vannak, a vonat, annak vezetői és utasai, az egymás utáni állomások, megállóhelyek és az elérni remélt végállomás is jelölve vannak e virtuális térképen. Ám nem tudhatjuk, hogy elindul-e egyáltalában ez a vonat, s ha igen, meddig, mikor és hová jut el. A menetidő három év. A hangosbemondó indulásra buzdít.

Elúszott remények

Körülbelül hetven ember meghalt, nyolcvanhatezret kitelepítettek, és kétszázezer az anyagi kárt szenvedettek száma. Negyvennégyezer házat érintett az ár, ebből háromezer összedőlt, további négyezer súlyosan megrongálódott. Különböző mértékben károsodott kétszázharminc híd, kilencszázötven kilométer autóút, ötszáz kilométernyi villamos távvezeték, százhúsz kilométernyi gázvezeték és negyven kilométer vízvezeték. Száztíz település maradt ivóvíz nélkül – ezek a száraz tényei annak az áradásnak, amely az orosz föderáció kilenc tagjának területeit sújtotta. 

A határidő: szeptember 11.

Az Oszama bin Laden életben létéről szóló hírek nyomán Washington egyértelművé tette: következő búvóhelyéül egy koporsót látna szívesen – és minél hamarabb. 

A bomba nem válogat

Bart\'a falu nyugati fele Izraelben van, a keleti fele palesztin területen. Így van ez 1949 óta. Persze az 1967-es háború után megváltozott a helyzet: a falu mindkét része izraeli fennhatóság alá került. Státusuk mégsem volt egyforma. A nyugati rész lakosai izraeli állampolgárok voltak, a keleti rész sok évig katonai fennhatóság alá esett, majd a Palesztin Autonómiához tartozott. De a közepes nagyságú falu két részének lakosai között soha nem szakadtak meg a rokoni és baráti kapcsolatok. A Kavha család egy része az izraeli oldalon, a másik a palesztin oldalon él. Mindenki mindenkit ismer.

Ártatlanok krónikája

Az ötéves Gal Eizenman alig néhány órával halála előtt még vidáman táncolt a nagyanyjával az óvodai évzáró mulatságon. A göndör hajú, szőke kislányt és ötvenkilenc éves nagyanyját egy buszmegállóban érte a halál, hazafelé tartva. A múlt hét szerdai merényletben egy észak-jeruzsálemi buszmegállóban várakozó utasokat robbantott fel a merénylő a vállára erősített táskába rejtett bombával. Hét izraeli, köztük Gal és nagyanyja, Noah Alon vesztette életét a robbanásban, amelyben további mintegy ötven személy megsebesült. Gal édesanyja és másfél éves öccse is közöttük volt. 

Bush államot ígért feltételekkel

Bush elnök már egy hete készült arra, hogy ismertesse az amerikai néppel és a világgal állásfoglalását a közel-keleti helyzettel kapcsolatban, az izraeli polgárok ellen újra és újra elkövetett merényletek azonban több ízben halasztásra, illetve további megfontolásokra késztették. Végre hétfőn nyilvánosságra hozta véleményét. "A Közel-Kelet polgárai már túlságosan hosszú ideje élnek halál és félelem közepette. Néhány ember gyűlölete túszul tartja fogva sokak reményeit. A szélsőség és terror erői ártatlanok meggyilkolása árán tesznek kísérletet a haladás és a béke eltiprására" – kezdte beszédét az amerikai államfő, majd kifejtette: a palesztinoknak le kell váltaniuk Arafatot, mielőtt az Egyesült Államok hajlandó támogatni egy független palesztin állam létrehozását. Beszédében sokkal keményebb hangot ütött meg a palesztinokkal szemben, mint eddig bármikor, azzal a kifejezett céllal, hogy megszüntesse a majdnem tizenkilenc hónapja folyó véres támadásokat Izrael ellen, nem kevésbé a kemény katonai ellentámadásokat Ciszjordániában és a Gázai övezetben. 

Belföld

Gyengülő kémhatás

Annak ellenére, hogy a múlt héten nem sikerült megdönteni a kormányt, az ellenzék továbbra is lendületesen akciózik a cél érdekében. Az MDF Medgyessy Péter múltjával foglalkozó parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte, a Fidesz törvénymódosítással távolítaná el a kormányfőt. Mivel azonban az álmok megvalósításához szükséges parlamenti többséggel nem rendelkeznek, az ellenzéki pártok erkölcsi prédikációkkal, nemzetközi hivatkozásokkal és utcai demonstrációkkal igyekeznek melegen tartani a D–209-es elvtárs ügyét. A hét elejére az MSZP is "magához tért", és megkezdte az ellencsapásokat: három képviselőjük Orbán Viktor anyagi helyzetének átvilágítását kezdeményezte, leváltották az utóbbi időkben csak "Fidesz-házibank"-ként emlegetett MFB vezérigazgatóját, és tovább dagad a szintén Fidesz-közeliként aposzt-rofált Defend őrző-védő cég megfigyelési botránya. Nyolc nappal a "D-day" után aztán tárgyalóasztalhoz ültek a pártok, hogy egyeztessék elképzeléseiket. A leleplezés és a bűnbánat óráiban tett nagy fogadalmakról kezd kiderülni: alig vannak, akik még most is komolyan gondolják a kártyalapok kiterítését. Az ellenzék vezetői elcsendesedtek, miután a kormányfő "nagy meglepetéseket" ígért az ügynöklisták kapcsán, az MSZP pedig újragondolásra visszakérte a már benyújtott törvényterveze-tét. Úgy látszik, napról napra gyengül a nemrég még elsöprő erejűnek gondolt kémhatás.

Hamarosan hullanak a maszkok

A Medgyessy Péter kémelhárítói múltját nyilvánosságra hozó újságcikkek után a miniszterelnök kijelentette: kezdeményezni fogja a rendszerváltás előtti teljes III-as Főcsoportfőnökség, más szóval titkosrendőrség átvilágítását és az érintettek közül jelenleg is közszereplőként tevékenykedők nevének jogi következmények nélküli nyilvánosságra hozatalát. A Fidesz és az MDF szintén törvénymódosítást szeretne: az ellenzéki pártok elképzelése szerint az érintett közszereplőknek – így például a jelenlegi miniszterelnöknek is – le kellene mondaniuk állami tisztségükről. A két javaslat lényegéről kérdeztük Lendvai Ildikó szocialista, és Répássy Róbert fideszes képviselőt. 

Legyen világosság?

"A rendszerváltást lényegében lezárná az egyházi vezetők átvilágítását célzó törvény" – fogalmazott a Heteknek Tordai Péter, a zsidó hitközség képviselője. Hozzátette, hogy a zsidó felekezet vállalja az átvilágítást, tehát amennyiben törvény születik erről, ebben a kérdésben is törvénytisztelő magatartás várható a felekezet részéről. "Mind a világi, mind a vallási vezetőink erről többször megnyilatkoztak, munkájukat, hozzáállásukat értékeljük, ilyen jelleg? problémáink tehát házon belül nincsenek" – mondta Tordai. Hasonlóan nyilatkoztak a többi történelmi egyház részéről is. Az átvilágítás egyházi személyekre történő kiterjesztéséről a lelkiismereti aspektuson túlmenően azonban egyikük sem szívesen nyilatkozott. Mind a katolikus, mind a református egyházi képviselő a közös zsinati állásfoglalás kivárására hivatkozott. Igaz, maga a parlament sem döntött még végérvényesen. Donáth László szocialista képviselőtől – aki evangélikus lelkészként is szolgál – megtudtuk, hogy kétféle változat került a döntéshozók elé, és még nem dőlt el, hogy a megengedőbb vagy a szigorúbb irány lesz-e mérvadó. 

Marad a Terror

A Fővárosi Bíróság elsőfokú végzésével elutasította a Terror Házát működtető közalapítvány és a debreceni fideszes vezetés? önkormányzat által létrehozott alapítvány egyesítési kérelmét, és ezzel – úgy tűnik – pontot tett annak a történetnek a végére, amelyben a Fidesz megpróbálta "lenyúlni" a múzeumot.

HÁTTÉR

A győri Ábel

Mindkét barát, a gyilkos és az áldozat is Erdélyből települt át Győrbe: Barcza Attila (30 éves) és Kristály Csaba (26 éves). Ugyanannál a zöldségesnél dolgoztak, majd útjaik szétváltak. Attila zűrös életét hátrahagyva karriert, egzisztenciát teremtett. Csabának ez nem sikerült, bűnözésbe, onnan a francia idegenlégióba menekült. Ezután – bár küzdött ellene – gyógyszer és alkohol nélkül már nem tudott élni. A két fiú nemrég újra összetalálkozott, s Attila befogadta pár napra az otthonról éppen kidobott Csabát. Június 16-án, vasárnap este megvacsoráztak, később tévét néztek. A film közepén Csaba kiment a konyhába egy késért, és visszatérve mellbe szúrta barátját. Az megpróbált védekezni, de Csaba újra használta a kést. Attila összeesett. A gyilkost idegesítette az áldozat halálhörgése, ezért leragasztotta a száját ragtapasszal. Ezután még hússzor szúrt. Végül fölrakta a holttestet az ágyra és mellére tette Bibliáját. Majd betakarta.

Titkosszolgálati kislexikon

A Medgyessy-ügy kirobbanása óta számos titkosszolgálati kifejezés került be a köztudatba. Valószín? azonban, hogy a nem beavatottak nincsenek pontosan tisztában az ügynök, szigorúan titkos tiszt, operatív tiszt és ezekhez kapcsolódó más szavak pontos jelentésével. Az alábbiakban ezért lexikonszerűen tekintünk át néhány mostanában divatba jött kifejezést. 

Bombafinanszírozás

Az Európai Unió köztudottan a Palesztin Autonómia Hatóság egyik kiemelt pénzügyi támogatója. Ámde mindarról, amit Jasszer Arafat és szervezete az európai adófizetők pénzével művel, eddig jószerével alig lehetett tudni valamit. A Die Zeit cím? rangos német lap a közelmúltban éppen annak járt utána, hogy a Palesztin Autonómia Hatóság és személy szerint Arafat vajon mire költi az Európából érkező támogatásokat. Összeállításunk a német lap "Az EU fizet, Arafat robbant" cím? írása alapján készült.

Közülünk senki nem tud felemelkedni

2000. augusztus 11-én az Északi Flotta hajói gyakorlatot tartottak. A Kurszk is véghez vitt egy sikeres kilövést a Gránit típusú rakétával. Másnapra torpedó-lőgyakorlat volt előirányozva. A Kurszk ebből a célból indult a Barents-tenger kijelölt körzetébe, kissé délebbre a főerőktől. A nehéz felszíni hadihajók, élükön a Nagy Péter atomrakéta-cirkálóval, ez idő szerint, a maguk előírt programját követték. A Nagy Péteren tartózkodott az Északi Flotta parancsnoka, Vjacsesz-lav Popov tengernagy – a hadgyakorlat az ő közvetlen irányítása alá tartozott.

Rossz lóra tettek

Számos meglepetéssel szolgált az idei focivébé, nemcsak azért, mert klasszis csapatok véreztek el a középdöntőben, hanem azért is, mert a szponzorok dollármilliókat fizettek ki "feleslegesen". A Datamonitor brit piacelemző cég tanulmányából kitűnik, hogy az olyan nagy cégek, mint a Fiat, Renault, Adidas, Nike okulva a történtekből, a jövőben átgondoltabb stratégiával választják majd ki a támogatandó személyeket vagy csapatokat.

Utánuk az özönvíz

Drága mulatság lett a kormányváltás. Eddig is az volt, de nem ennyire, mint most. Idén ugyanis a szokásos végkielégítések, juttatások mellé olyan "búcsúajándékok" is felsorakoztak, mint például a csere előtti utolsó pillanatban adott évi 330 milliós támogatás a Terror Házának. Ide sorolhatók továbbá a kormánnyal együtt bukó állami vállalatok vezetői végkielégítései és az ésszerűtlen intézményi költekezések is.

Nincs nagy gáz, csak robban a benzinár

Újra elérkezett a sokak által nem várt szokásos nyári benzináremelés időszaka: azzal a különbséggel, hogy most emelkedik is, meg csökken is. A szezon előtt egy héttel beharangozott árcsökkentés némi vigaszt jelenthet az autósoknak, motorosoknak vagy a motorcsónakkal közlekedőknek: június 28-án, pénteken éjféltől a Mol Rt. a motorbenzin árát literenként 4 forinttal, a gázolajét 3 forinttal csökkenti, július 1-jétől azonban már 13 forinttal kell majd többet fizetni a kutaknál.

Újabb vállalatbirodalom a tönk szélén

Újabb több milliárd dolláros könyvelési csalást lepleztek le az Egyesült Államok második legnagyobb, távolsági hívásokra szakosodott telekommunikációs cégénél. Az Enron energia-nagykereskedelmi cég csődje után a héten a WorldCom telekommunikációs vállalatbirodalom hattyúhalála vette kezdetét. A WorldCom megtévesztette a részvényeseket, amikor közel 4 milliárd dollárral nagyobb nyereséget közölt a valósnál. Szakemberek szerint az ügy, melynek szálai ismét az Arthur Andersen könyvvizsgáló céghez vezetnek, felülmúlhatja még az Enron-botrányt is. Értékpapírpiaci elemzők egyre többet beszélnek az Enron-szindróma után elnevezett WorldCom–vírusról. Az óriásvállalat által felhalmozott adóssághegy ugyanis eladási járványt indíthat el a vállalati adósságpiacon.

Egymás zsebében turkálók

A személyeskedésig fajuló parlamenti "munka" a zsebekben való kotorászásig "nemesítette" a honatyákat: úgy tűnik, a politikai elit az ellenfél vagyonnyilatkozatának felülvizsgálatában látja erejének és igazának fitogtatását. A politikai játszmák mindenesetre arra kiválóak, hogy porfelhőt generálva eltereljék a valós problémákról és feladatokról a figyelmet. 
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!