Vlagyimir Putyin, korábban a KGB, ma Oroszország első embere. Magyarországról is kaphatott jelentéseket Fotó: archív
Csoportfőnökségek
A ma ismert formájában 1962-ben kialakult titkosrendőrség, vagy más néven III-as Főcsoportfőnökség 1990 februárjáig működött, és alapvetően öt részre tagozódott:
A III/I-es csoportfőnökségnek a hírszerzés volt a feladata, vagyis hogy külföldről szerezzen információt.
A III/II-esnek az volt a célja, hogy minden Magyarország ellen irányuló kémtevékenységet elhárítson, vagyis külföldi hírszerző szervezet ne tudjon az állam érdekeit sértő módon információhoz jutni.
A III/III-mas csoportfőnökséget azért működtették, hogy a Magyarországon lévő belső ellenzéket kontrollálja, szétverje, erkölcsileg bomlassza, demoralizálja.
A III/IV-es csoportfőnökség katonai hírszerzéssel és elhárítással foglalkozott. Információkat gyűjtött külföldi katonai objektumokról, repülőterekről, vasutakról, egy adott állam tartalékairól, a legújabb fegyverekről, csapatmozgásokról, illetve próbálta elhárítani a Magyarországra irányuló katonai kémtevékenységet.
A III/V-ös csoportfőnökség a műszaki csoportfőnökség volt, ez biztosította a többi csoportfőnökség munkájához szükséges technikai-műszaki eszközöket: kamerát, lehallgató készüléket; náluk működött a figyelőszolgálat, ők készítették a környezettanulmányokat, ők intézték a levelek felbontását.
Hierarchia
A különböző céllal létrehozott csoportfőnökségek felépítése nagyjából hasonló volt: csoportfőnök, csoportfőnök-helyettes, osztályvezetők, alosztályvezetők, operatív tisztek, a szigorúan titkos tisztek, aztán a társadalmi kapcsolatok, majd a társadalmi megbízottak, és végül az ügynökök.
Operatív tiszt
Az operatív tiszt a központban dolgozó tiszt, ő irányítja a fent megnevezett kategóriákba tartozó embereket. Ezek számára feladatot ad, ellenőrzi őket és az általuk szállított információkat. Az operatív tisztek hivatásszerűen végezték feladatukat: legtöbbjük a speciális kiképzés mellett civil szakmával is rendelkezett, és több nyelven beszélt.
Szigorúan titkos tiszt
A szigorúan titkos tisztek (szt-tiszt) a titkosrendőrségnél voltak főállásban, feladatuk információk szerzése és átadása volt. E célból fedőfoglalkozással is rendelkeztek, ahol szakemberekként dolgoztak, ugyanakkor specializáltan ismerték azokat a módszereket és eszközöket, melyek segítségével mélyebb információkhoz juthattak. Az szt-tiszt tehát civil munkahelyen dolgozott, de a belügyminisztérium állományához tartozott.
Társadalmi kapcsolat
Ezek azok az emberek, akik pozíciójuknál fogva kötelesek voltak együttműködni a III-as Főcsoportfőnökséggel: vállalati vezetők, igazgatók, főosztályvezetők, az országos tervhivatalban osztályvezetői szinten is. Munkaszerződésükben az is szerepelt, hogy kötelesek együttműködni a titkosszolgálatokkal. Ezzel együtt legtöbbjüket a passzivitás jellemezte, ezért sokszor születtek olyan jelentések, amelyeket valójában az operatív tisztek írtak, hogy a főnökeiknek el tudjanak számolni.
Társadalmi megbízott
Olyan civil személyek, akik nem munkaköri kötelességükből fakadóan, és nem is zsarolás hatására működtek együtt a titkosrendőrséggel. Kisebb részük a fennálló rendszer iránti elkötelezettségből, nagyobb részük a "megkeresés" esetleges elutasítása miatt érzett félelemből vállalta az együttműködést. Feladatuk a saját környezetükben, illetve munkahelyü-kön keletkezett információk gyűjtése és átadása volt.
Ügynök
Az ügynökök mindig kényszerítés hatására vállalták az együttműködést. Az illetőket különféle módon megzsarolták, majd tevékenységükért jutalmazták: vagy pénzt kaptak, vagy valamilyen korábbi törvénysértésért nem vonták felelősségre őket. Tipikus ügynök volt például az az ember, aki hajlandó volt
a III/III-nak dolgozni, hogy a szülei átjöhessenek Erdélyből Magyarországra.
Miután az ügynök elvégezte első munkáját, magával az ügynöki tevékenységgel is zsarolták, hiszen környezete elítélte volna tettét, ha nyilvánosságra kerül.
Hírszerzés
Hivatalos neve: külföldre irányuló támadólagos elhárítás, gyakoribb szóval kémkedés. Bázisai a Magyar Népköztársaság külföldön lévő követségei, kereskedelmi kirendeltségei, illetve az IBUSZ, a MALÉV és más nagy állami cégek külföldi képviseletei voltak.
Hírszerző tiszt
T, vagyis titkos állományú tisztek, akik a központban vagy külföldön dolgoztak. Feladatuk volt a külföldön működő ügynökök felügyelete, irányítása, ellenőrzése és feladattal való ellátása, jelentéstétel a központnak és újabb célszemélyek felkutatása.
Elhárító tiszt
Hasonló feladatokat végzett, mint a hírszerző tiszt, de azzal ellentétben kizárólag Magyarországon. Az ügynökök mellett társadalmi kapcsolatokat és társadalmi megbízottakat is "mozgatott".
Beszervezés
A beszervezés a munka egyik legkockázatosabb része volt, előfordult, hogy többéves előkészítés előzte meg, mely során a célszemélyről "mindent" megtudtak, és minden adatot leellenőriztek. A beszervezés alapját képezhette a fennálló rendszer iránti elkötelezettség, preszszió, illetve anyagi ellenszolgáltatás. Míg az elhárítás többnyire az első két módszerrel élt, a hírszerzés az anyagi motivációval is.
Párttagot csak a Központi Bizottság engedélyével lehetett beszervezni.
Illegális hírszerzés
A hírszerzés speciális formája. Magyarországhoz érzelmileg nem kötődő embereket választottak ki az egyetem első, második évfolyamáról. Felajánlották nekik, hogy bizonyos feladatok elvégzése fejében néhány éven belül lakáshoz juthatnak, illetve külföldi kiküldetésre kerülnek. Miután az illető elvállalta a feladatot, több éven át tartó, szigorú, szakmai és nyelvi képzésben részesítették, végül új identitással látták el. A célországba egy harmadik országon keresztül telepítették be. Az illegális hírszerző feladata a céltársadalomba való beilleszkedés, egy olyan iskola jó eredménnyel történő elvégzése, mely a későbbiekben lehetővé tette számára olyan munkakör betöltését, amely Magyarország számára hírérték? forrással rendelkezett: pártközpontok, minisztériumok, a NATO, illetve a Közös Piac intézményei.
Például keresnek Marokkóban – korábban olasz gyarmat volt – egy olyan elhalt olasz családot, ahol volt egy Giuseppe nev? gyerek. Ez a "Giuseppe" – azaz valójában a fenti tehetséges magyar fiatal – egyszer csak hirtelen megérkezik Marokkóból Olaszországba az olasz "rokonaihoz". Egy ideig a "rokonoknál" lakik, majd fél év után azt mondja az olaszországi rokonoknak: "Szeretnék Belgiumba menni."
Elutazik Brüsszelbe, öt év alatt kijárja az egyetemet, közben – például házasság révén – megszerzi a belga állampolgárságot. (A "tartótiszt" folyamatosan tartja vele a kapcsolatot.) Jó pár évig eltart ez a folyamat, de előbb-utóbb, mondjuk, harmincöt éves korában "Giuseppe" olyan pozícióba kerül, hogy már tud információt szerezni és adni, és innentől akár évtizedeken keresztül szállítja a híreket.
Visszavonulás
Amikor egy hírszerző pozíciója megszűnik, véglegesen megszakítják vele a kapcsolatot, vagy beutaztatják Magyarországra. Jellemző azonban, hogy a hírszerzők egy részét a több évtizedes külföldi tartózkodás már teljesen a célországhoz köti mind emberi, mind anyagi szempontból, ezért véglegesen a célországot választják lakóhelyül. A kinti letelepedést maga a szolgálat is támogatja, mivel így eszköze és módszerei felfedetlenül maradnak.
Bukás
Megtörténhet azonban, hogy minden elővigyázatosság ellenére fény derül az illegális hírszerző kilétére. Ilyenkor speciálisan képzett kollégák menekítik ki a célországból az anyaországba.
Megtörtént eset: egy hírszerző házaspár tagjai kerülő utakon jutottak Franciaországba, ott újra összeházasodtak. Letelepedtek, beépültek, évek óta küldték a jelentéseket haza. Időközben gyermekük is született, és amikor a gyermek már tizenhét éves volt, az anya lebukott. Egyetlen éjszaka alatt el kellett hagyniuk Franciaországot. A neheze azonban ezután jött: a tizenhét éves gyereknek el kellett magyarázni, hogy a szülei nem is franciák, hanem magyarok, és hogy onnantól a francia életszínvonalat fel kell cserélni a létező szocializmus kínálta lehetőségekre, Párizst pedig Békásmegyerre.
Gyilkosság
Hozzátartozik a szakmához. Vannak titokhordozók, akik dezertálásukkal olyan károkat okoznak, melyek helyreállítása több évtizednyi munkába kerülne, vagy hálózatok felszámolásához, illetve nemzetközi vagy bilaterális konfliktushoz vezetne. Ilyen esetben a titokhordozót inkább likvidálják. A szocialista táborban az efféle piszkos munkát általában a KGB végezte.
A megrendelők
A magyar titkosszolgálatok a szocialista táborban nem- csak a magyar, hanem a szovjet politika aktív kiszolgálói is voltak. Ezenkívül a Varsói Szerződés tagállamainak titkosszolgálati vezetői is rendszeresen találkozókon vettek részt, tapasztalatot és információt cseréltek, adott esetben egymás munkáját segítették. Minden szocialista ország titkosszolgálatánál delegált KGB-tiszt felügyelte az eseményeket.
A megrendelést a főcsoportfőnökségről a hierarchia útján osztották el a különböző csoportfőnökségekre, majd a munka elvégeztével az "eredmény" bekerült az elemző-értékelő osztályra, és innen bocsátották a Magyar Népköztársaság számára felhasználásra vagy eladásra.
Szakma
A szakma tényleg ősi, hiszen már Nagy Sándor is használta hódításai során az ellenség erejének felmérésére. Ugyanúgy jelen van a diktatúrákban, mint a polgári demokráciákban vagy monarchiákban. Ez a tevékenység minden esetben sérti az emberi jogokat, a magánszférát. Érdekesség, hogy míg a legtöbb ország titkosszolgálatait – érthető okokból – nem övezi túlzott megbecsülés, két kivétel akad: az izraeli Moszad és az MI 5 és 6, a brit titkosszolgálat. E két ország állampolgárai megtiszteltetésnek veszik, ha ezek a szervezetek igénybe veszik szolgálataikat.
Jelen
Minden ötödik évben minden titkosszolgálat belül átszerveződik. Csak az eszközök, módszerek maradnak ugyanazok.
2002. 06. 28. (VI/26)
