hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nincs nagy gáz, csak robban a benzinár

2002. 06. 30.
Újra elérkezett a sokak által nem várt szokásos nyári benzináremelés időszaka: azzal a különbséggel, hogy most emelkedik is, meg csökken is. A szezon előtt egy héttel beharangozott árcsökkentés némi vigaszt jelenthet az autósoknak, motorosoknak vagy a motorcsónakkal közlekedőknek: június 28-án, pénteken éjféltől a Mol Rt. a motorbenzin árát literenként 4 forinttal, a gázolajét 3 forinttal csökkenti, július 1-jétől azonban már 13 forinttal kell majd többet fizetni a kutaknál.



Tankolásra várva. Elszaladtak az árak Fotó: Somorjai L.

A gázárak emelésétől, minden ellenkező híreszteléssel szemben ebben az évben nem kell tartanunk – derült ki Szalay Gábor politikai államtitkár határozott kijelentéséből. A Mol szorosan követi a nemzetközi kőolajpiaci árak alakulását, ennek köszönhető az áremelkedés. Ez némileg enyhít a júliusi áremelésen, amit a benzinárban levő jövedéki adó közel másfél éve halogatott megemelése tett indokolttá. Az adóhatóságok által kivetett sarc mértéke országonként változó ugyan, de legtöbb helyen meghaladja az 50 százalékot. A tengerentúlon ez az arány 30, hazánkban közel 70 százalék. A gázolaj jövedéki adója azonban a tervezettnél kisebb – 6 százalékkal emelkedik majd, így 9 forint helyett 4,80 forinttal emelkedik ez az összeg. 

A gázárszabályozás területén is változások várhatók, hiszen június 30-án lejár a rendelkezés hatálya. Az új törvényről szóló tervezet legközelebb ősszel kerülhet a parlament elé. Szalay Gábor, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium politikai államtitkára az iparienergia-fogyasztók fórumán kijelentette, hogy az idén nem lesz a háztartásokat vagy a távfűtést érintő gázáremelés. Ugyanakkor halaszthatatlannak minősítette a költségarányú ármechanizmus kidolgozását és ezzel együtt a megfelelő kompenzációs rendszer kialakítását. 

A gázár rossz megállapítása ugyanis évente 150 milliárd forint veszteséget okoz az országnak. A megoldást a bányajáradék új megállapításával, költségvetési hozzájárulással, illetve önkéntes alapon gondolják.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!