hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2005. 08. 26. (IX/34) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Fekete hónap

A polgári repülés utóbbi évtizedének legtragikusabb hónapjává vált az idei augusztus, miután a héten újabb utasszállító repülőgép zuhant le Dél-Amerikában. A perui járat valószínűleg műszaki okok miatt járt szerencsétlenül az őserdő felett. A zuhanást a gépen utazó 100 embernek több mint a fele, 52 ember sérülésekkel ugyan, de túlélte. 

Robertson vihart kavart

Diplomáciai vihart kavart az ismert amerikai televíziós személyiség, Pat Robertson egyik kijelentése, amelyben azt fejtegette, hogy sokkal olcsóbb lenne likvidálni a szélsőséges nézeteiről és a Fidel Castróhoz fűződő barátságáról hírhedt venezuelai elnököt, Hugo Chavezt, mint "háborút indítani ellene".

Földrengések a Földközi-tengernél

Két napon belül két közepes erősség? földrengés rázta meg a Földközi-tenger térségét. Előbb a Richter-skála szerinti 4,4-es erősség? földrengés okozott kisebb riadalmat Rómában. Az emberek az utcákra szaladtak, és több turista is pánikba esett. Károkról vagy áldozatokról nem érkezett jelentés.

Schröder, az újraegyesítő

"Nyugtalan a keleti front" – írja a Der Spiegel a közelgő németországi választásokat megelőző kampányt elemző cikkében. Mindkét kancellárjelölt, Angela Merkel és Gerhard Schröder is a keleti tartományokra összpontosít kampánya finisében annak érdekében, hogy megnyerje magának a kelet-németországi választókat, akiknek általános elégedetlensége meghatározó lehet a szeptember 18-ára kiírt választások végkimenetelét illetően.

Ki védi meg a fiatalokat?

Csak az ifjúság által tud az egyház megújulni és megfiatalodni – szólt II. János Pál felismerése, amellyel 1984-ben elindította a világ nagyobb városaiban két-három évente megrendezendő katolikus ifjúsági világtalálkozókat. A Kölnben tartott mostani, 20. világtalálkozó liturgiai csúcspontján csaknem egymillió ember, köztük főpapok és vezető német politikusok előtt pontifikált misét az első külföldi útjára látogató XVI. Benedek. Vallásra a modern embernek is szüksége van – hangzott a pápa egyik fő üzenete a szabadtéri zárómisén –, napjainkban azonban a vallási irányzatok valóságos robbanását éljük át, ami oda vezet, hogy a vallásos hit sok helyen egyenesen piaci termékké, a fogyasztói világ részévé válik, és egyesek profitszerzésre használják. "Kiválogatják maguknak, ami tetszik, s egyesek annak a módját is tudják, hogy miként lehet ebből hasznot húzni" – panaszolta XVI. Benedek. 

Tűz, víz és sár

Tűz és víz: e két őselem tépázza napok óta Európa nyugati és középső részét. Míg az erdőtüzek Portugáliában, Spanyolországban és Franciaország déli részén okoztak súlyos károkat és komoly fennakadásokat, addig Svájcban, Ausztria nyugati részén, Németország déli részén, Romániában, Szlovéniában, Horvátországban és Bulgáriában a hirtelen megáradt folyókkal kellett felvenni a harcot. A szélsőséges időjárási jelenségek idei sorozata minden kétséget kizáróan tovább folytatódik.

Elcsúszott a százmillión

A héten a szlovák kormányfő javaslatára az államfő visszahívta posztjáról a szlovák gazdasági minisztert, Pavol Ruskót, aki egyben a négyes kormánykoalíció egyik pártjának, az Új Polgári Szövetségnek (ANO) is az elnöke. Az önkéntes távozást visszautasító Rusko menesztése után fennáll a veszély, hogy összeomlik a koalíció, s ez akár előrehozott választásokhoz is vezethet az országban.

Belföld

Együnk jól, gyerekek

Nyaralásból visszatérve az élménybeszámolóink fontos részét képezi a látottakon túl az is, hogy mivel kínáltak minket vendéglátóink. "Képzeljétek, reggelire olyan terülj-terülj asztalkám várt minket, hogy csak ámultunk", mesélik egyesek, míg másoknak a nyaralás alatt az itthon megszokott leves-főétel-édességből álló ebéd helyett egy mutatós, ám kevéssé kiadós szendviccsel kellett beérnie. Kevés olyan szokása van egy-egy országnak, népnek, amely szívósabban tartaná magát, mint az étkezéssel kapcsolatban kialakult szokások. Utazásaink során ezen a téren várható a legtöbb megpróbáltatás – vagy akár kellemes felfedezés. Kiderül például, hogy az étteremben az asztalra helyezett vizeskancsónak a fele sem tréfa: valóban ezt szánták az étkezéshez italként. A desszert helyett felszolgált sajt szintén nem vicc: a helyiek szerint tisztítja a fogakat, és segíti az emésztést. A Oktatási Minisztérium mindenesetre most hadat üzen a hazai szokásoknak, amikor foganatosítani igyekszik az Országos Élelmiszerbiztonsági és Táplálkozástudományi Intézet ajánlásait, amelyeknek célja a hagyományőrzés keretein belül egészséges szokások kialakítása. 

Ki szavatol a Rádióért?

Technikailag ugyan kivitelezhető lenne, egyelőre azonban nincs túl sok esély arra, hogy a következő hetekben sikerüljön új elnököt választani a Magyar Rádió (MR) élére. A héten felbontották az immár harmadik választási forduló 14 pályázati anyagát, ám eközben tovább folyik az ideiglenes elnökségről szóló jogi és politikai vita. A Heteknek Gellért Kis Gábor, az MR kuratóriumának elnöke, illetve Trombitás Zoltán, a kuratóriumi elnökség fideszes delegáltja értékelte a jelenlegi helyzetet. 

Hazánk fia

A hét elején ismét a volt nyilaskeresztes párt egy tagja miatt kerültek a magyarok a világ figyelmének középpontjába. A nyíltan holokauszt-tagadó, antiszemita Polgár Lajos ötven évig tudott háborítatlanul élni ausztráliai otthonában, amíg ezen a héten az ottani parlament egy munkáspárti képviselője, Michael Danby rá nem akadt. 

Ahol a víz az úr

A biztosítókhoz eddig több mint másfél milliárd forintos kárbejelentés érkezett. A szakemberek szerint a valódi károk ennek az összegnek a többszörösét teszik ki. A meteorológus szerint idén augusztusban a szokásos esőmennyiség két-háromszorosa hullott. 

Rávilágítottak a titkosszolgára

Egy nemzetbiztonsági átvilágítás folyamán derült fény arra, hogy Szatmári Ildikó, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) munkatársa a román titkosszolgálatnak dolgozott – adta hírül a Magyar Nemzet. Szatmári korábban az oktatási tárca által létrehozott Apáczai Közalapítvány kuratóriumi tagjaként is tevékenykedett, férje pedig az RMDSZ budapesti irodavezetője volt.

Veszélyesen közel repült egymáshoz

Veszélyesen közel repült egymáshoz a magyar légtérben augusztus 20-án két repülőgép. A jugoszláv JAT B737-es és az Air France A340-300-as gépe tíz kilométeres magasságban függőlegesen hatvan méterre megközelítette egymást. Szerencsére elkerülték az ütközést, így nem történt tragédia. Az ügyben vizsgálat indult, mely során ellenőrzik, hogy a repülés szabályos volt-e, másrészt felmerül az akkor szolgálatban lévő légi irányítók felelőssége is. Ugyanis az irányítók monitorjai előre jelzik, ha két gép veszélyesen közel kerülne egymáshoz. (Hetek)

Nőtt a Fidesz előnye

Nőtt a Fidesz előnye, egyúttal pedig csökkent a politika iránti érdektelenség. A Medián augusztus elején készült felmérése alapján egy most vasárnap esedékes szavazáson a megkérdezettek 54 százaléka szavazna a legnagyobb ellenzéki pártra, míg a kormánypártok együtt is csak a voksok 42 százalékát szereznék meg. E három párton kívül viszont nem lenne negyedik szereplője az így megalakuló, képzeletbeli parlamentnek.

Szörnyethalt két restaurátor Egerben

Szörnyethalt két restaurátor Egerben, amikor az Eszterházy Károly Főiskola könyvtárának freskóit restaurálták – tudatta lapunkkal a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Oravecz Éva százados elmondta: a két miskolci szakember kedden kora délután egy fából és fémből készült állványzaton dolgozott, amikor a tartószerkezet padozatát tartó egyik elem eltört. 

Lemondott tisztéről Petrovics Emil

Lemondott tisztéről Petrovics Emil, a Magyar Állami Operaház zenei főigazgatója, mivel nem látott garanciát az intézmény megfelelő működtetésére.

Hit és értékek

Csak Róma egyesíthet

Mint arról lapunk is beszámolt, múlt héten az esti áhítat során egy háborodott elméj? asszony késszúrással megsebesítette a taizéi szerzetesközösség vezetőjét, Roger Schütz testvért, aki néhány perccel később belehalt sérüléseibe. A keresztény egység megteremtése érdekében létrejött taizéi mozgalom alapítója központi szerepet játszott az ökumenizmus térnyerésében, halála pedig ráirányította a figyelmet a keresztény egységtörekvések jövőjére. 

HÁTTÉR

Bíróság előtt a brókerügy

Megtörtént a vádemelés Kulcsár Attila és társai ügyében. A köztudatban "brókerbotrányként" ismert panama a jövő évi választások egyik fő kampánytémája lehet. Különlegessége, hogy ez az első olyan pénzmosási ügy Magyarországon, ahol a beforgatott pénzt tényleges gazdasági tevékenység során fel is használták. Az ügyészség "önnön vállát sűrűn veregetve" a médiát vádolja félretájékoztatással, és a témában kialakult közéleti "zavarokat" is a sajtó munkatársaira igyekszik hárítani. A két hete napvilágot látott Kulcsár-videó azonban súlyosan veszélyezteti az állampolgárok közintézetbe vetett bizalmát, mely a Medián felmérése szerint amúgy sem valami biztató: csak augusztusban egy hét alatt öt százalékot zuhanva most ötvenöt százalékon áll. Ebben egyebek mellett az is közrejátszhatott, hogy a nyomozás során az erre feljogosított szervek együttműködése nem volt kifejezetten zökkenőmentesnek mondható.

A kivonulás ára

Öt nap alatt Izrael 21 település 8500 lakóját evakuálta szélsőséges incidensek és súlyosabb sérülések nélkül. Az erőszakos megnyilvánulásoktól tartó szakértők félelmei nem igazolódtak be, az utólagos értékelések szerint pedig az izraeli hadsereg és rendőrség jól vizsgázott a hadművelet során. Miközben a területeken az izraeliek már az utolsó "simításokat" végzik, a politikusok úgy vélik: új fejezet kezdődik a Közel-Keleten. Ariel Saron kabinetjének egyik tagja azt nyilatkozta: kilencven napon belül megkezdődhet az illegális ciszjordániai települések kiürítése is.

Orwellen túl

Az adatvédelemnek ma két fő kihívással kell szembenéznie: a csúcstechnológiával és a terrorizmus elleni küzdelem jelszava alatt elkövetett jogsértésekkel – nyilatkozta lapunknak Péterfalvi Attila. A csúcstechnológia adta kihívásokkal kapcsolatosan a biztos elmondta: napokon belül egy konferenciára utazik, melynek témája az lesz, hogy különböző cégeknek megengedhető-e olyan szoftver alkalmazása, amely egy telefonbeszélgetés alkalmával szerzett hangminta alapján bárkiről személyiségprofilt készít. Gyakorlatilag ez a grafológiának egy verbális változata – tudatta az ombudsman, aki szerint az adatvédők munkája Don Quijote-i küzdelemnek tűnhet, hiszen sok esetben csupán anynyit tudnak tenni, hogy késleltetik a csúcstechnológiával felszerelt rendszerek elterjedését; illetve megakadályozhatják azt, hogy illetéktelenek hozzájussanak az adatokhoz.

Mikor az ifjak tombolnak

2005. augusztus, Siófok, Ezüstpart. A víz nagyon finom. Estére a tömeg óriási, főleg fiatalok.  A főutakon végig lányok állnak. Két hónapon belül nyolcan haltak meg a városban. Közülük négyen stricik voltak, és hárman prostituáltak. Több szálloda így hirdeti magát: "Gyertek, fiatalok, ez a ti fővárosotok. Ez a szabadság városa!" 

Ismeretlen ellenség Ázsiában

"Békés misszió – 2005" néven megtartották az első orosz-kínai közös hadgyakorlatot. Az elemzők többsége szerint a manőver a kapcsolatok új szintjét jelzi: úgy tűnik, Eurázsia két legnagyobb állama egyre szorosabb szövetségbe forr, és ez várhatóan komolyan befolyásolja majd a nemzetközi politikát a Közép-Ázsiát és a csendes-óceáni régiót érintő kérdésekben.

Meglepő lépés

Igencsak meglepte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a piaci szereplőket. Hétfőn a Monetáris Tanács úgy döntött, 50 bázisponttal csökkenti az alapkamatot, ami augusztus 23-től 6,25 százaléknak felel meg. A pénzpiaci elemzők jó esetben 25 bázispontos csökkenésre számítottak, a "meglepi" azonban szerencsére nem ingatta meg a forint árfolyamát. 

Cím nélkül

Néhány napja Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter kezdeményezésére közös nyilatkozatot írt alá Magyarország gazdaságpolitikai céljairól a két kormánypárt és az MDF parlamenti frakcióvezetője. Az eseményen részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is. A parlamenti pártok nyilatkozatukban – többek között – célul tűzték ki a gazdaság és a társadalom versenyképességének javítását, az euró 2010. évi bevezetését, az állami bürokrácia csökkentését, az oktatási rendszer korszerűsítését, illetve az állami újraelosztás visszanyesését. Az ünnepi aláírástól elhatárolódó legnagyobb ellenzéki párt álláspontját Varga Mihály ismertette. A Fidesz képviselője "hiteltelennek" és "nemes általánosságokat megfogalmazó tizenkét pontos nyilatkozatnak" nevezte a megmozdulást, mivel – mint mondta – a konkrét kormányzati döntések éppen ellentétes irányt mutatnak ezekkel. Fotó: Vörös Szilárd

Csöbörből vödörbe

Pénz nélkül vásárolni? Ma már nem lehetetlen. Ennek köszönhetően a magyar lakosság döntő része mindent hitelre vesz. Színes tévé, hifitorony, digitális fényképezőkép, nyári kalandtúra, 20 kiló virsli a sarki szupermarketből szinte kezdőrészlet nélkül, nulla forintért elvihető… De kinek jó ez? A jövőjét elzálogosító vásárlónak biztosan nem, még ha eleinte meg is van győződve arról, hogy jó bizniszt csinált. A bankok azonban gondoskodnak arról, hogy a delikvens lehetőleg fel se ocsúdjon ebből a mámorból. Az idei év tavaszán dobbantott hazánkban a Budapest Bank (BB) új "találmánya", az Adósságrendező Hitelek, amelyek a "meglévő tartozásaikat, hiteleiket kiváltják, és egyetlen hitellé alakítják úgy, hogy közben akár havi törlesztései is csökkennek". Nagy eséllyel azonban ezzel is csak csöbörből vödörbe jutunk. 

Elektronikus diktatúra

Jön az új Windows Vista a Microsoft legújabb operációs rendszere. Bill Gates dollármilliárdokat adományoz jótékonysági célokra, nyíltan kiáll a homoszexuálisok érdekei mellett, s kósza hírek szerint indulni kíván az amerikai elnökválasztáson. Ha mindez nem lenne elég, újabb könyvet készül megjelentetni az elektronikus munkahelyek jövőjéről. Billel mindig történik valami. Mit forgathat a fejében az agyafúrt üzletemberből, a zseniális programozóból összegyúrt computer diktátor, akit a számítástechnikai világban csak "Bunny Man"-nek (Tapsi Hapsi) hívnak, s aki mellesleg a világ leggazdagabb embere? 

KÁVÉSZÜNET

Üvöltő ebek

„Vissza a természetbe!" – írta Rousseau, pedig ő még nem hallott a panelről, a pingpongütőnyi vastag falakról, az éjszakai liftkoncertről, a kedves szomszéd drum&bass mélynyomóiról vagy a gyengébbik nem meggyőzését szolgáló bel cantóról. Ezt elkerülendő, tömegesen választják a kertes házak által nyújtott magasabb komfortosztályt, csakhogy...…
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!