A Medián felmérésével ellentétes eredménye lett a Tárki és a Századvég Politikai Elemzések Központja együttműködésével készült, szintén augusztusban publikált kutatásának. Eszerint a biztos szavazók és a pártot választók körében is csupán 5 százalék a Fidesz előnye az MSZP előtt, ám mivel az SZDSZ is épp 5 százalékon áll, így a felmérés szerint a kormánypártoknak sikerült lefaragniuk hátrányukat.
(Hetek)
Pünkösd után: a karizmák titkai
Hogyan alakult a Szentlélek ajándékainak megítélése az elmúlt 2 ezer évben »
Átmenvén a siralom völgyén
Trianon túlélése és ami ebből következik »
Sávuot: a törvényadás ünnepének eredete
Az Ószövetség egyik legjelentősebb nemzeti és vallási ünnepe volt – de az Újszövetség egyik meghatározó eseménye is ezen az ünnepen történt »