hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2005. 12. 16. (IX/50) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

T 369 z London közelében

Hatalmas robbanásra és az ennek következtében betörő ablakok robajára ébredt vasárnap hajnalban a Londontól északra fekvő Hemel Hempstead lakossága, miután felrobbant Nagy-Britannia legnagyobb, benzint, kerozint és más légi-közlekedési üzemanyagot tartalmazó kőolajraktára. A hatóságok a környék lakosságát evakuálták, mivel a raktárból felszálló hatalmas és mérgező anyagokat tartalmazó füstfelhő nagy része kelet felé nyomult. A közeli Luton repteret nem, de az M1 autópályát lezárták aznap, s ez nagy közlekedési káoszt okozott a környéken. 

Libanoni leszámolás

Szerdán több tízezren kísérték végső útjára Bejrútban Dzsebran Tueni keresztény képviselőt és neves újságírót, aki hétfőn bombamerénylet áldozata lett. A keresztényekből és muzulmánokból álló tömeg libanoni zászlókat lengetett és Szíria-ellenes jelszavakat kiabált a város egyik központi terén, ahol március 14-én Tueni mintegy egymillió ember előtt követelte a szíriai csapatok kivonását.

Faji zavargások Sydneyben

Az ausztrál rendőrség attól tart, hogy a Sydney déli külvárosában a múlt hét végén kitört rasszista jelleg? zavargások tovább fognak folytatódni a hét végén, miután az elmúlt napokban átterjedtek más városokra is. A következő napokban ezért mindenütt megerősítik a rendőri jelenlétet. Elsősorban a különböző istentiszteleti helyek környékét fogják biztosítani, mivel több templomot, imaházat és iskolát ért eddig támadás. 

Életveszélyes karrier

Az iraki választópolgárok januárban az ideiglenes nemzetgyűlés megválasztásával kezdték az évet, októberben pedig az alkotmány elfogadásáról szavaztak. Lapzártánk után, december 15-én – idén immár harmadszor – újra a szavazóurnák elé járulhatnak a demokrácia támogatói: ezúttal azonban négy évre választanak majd maguknak képviselőket.

Blair utolsó javaslata

Lapzártánkig nem született döntés a 2007–2013-as EU- költségvetésről, habár a brit ajánlatok bizonyos szempontból már nagyvonalúbbak. Érthető, mivel a soros elnökséget ellátó Nagy-Britanniának alapvető érdeke, hogy az év vége előtt megállapodás szülessen az új büdzséről – már így is sokan bírálják, hogy elszalasztotta a reformlehetőségeket. Egyelőre azonban nem látható a vita vége – túl nagy az ellenállás a javaslattal kapcsolatban, bár az ellenzők mellett támogatók és jóformán semleges álláspontra helyezkedők is akadnak. 

A legfiatalabb konzervatív

Új üstökös tört be a brit belpolitikai életbe. David Cameron a teljes ismeretlenségből fél év alatt a brit konzervatív párt első emberévé nőtte ki magát. A harminckilenc éves politikus nemcsak a mára igencsak megfakult, három választást sorozatban elvesztő toryk megújítását ígéri, de eltökélt szándéka, hogy sikerre is viszi a következő, várhatóan négy év múlva sorra kerülő választásokon. Célja a miniszterelnöki szék.

Belföld

Beszédes adatok

A szocialista képviselőjelöltek között a mérnökök, míg a Fidesznél a tanárok szerepelnek a legnagyobb számban. A jövő évi választáson az MSZP kétszer annyi nőt indít, mint a legnagyobb ellenzéki párt. 

Készek a küzdelemre

A szocialista politikus szerint a baloldal keresi 21. századi arculatát, míg a jobboldal a mai napig nem tud mit kezdeni őskonzervativizmusával. 

A hazugság mutatói

"Érezhetően romlott a hazai közélet morális állapota az elmúlt hat évben" – összegezte tapasztalatait Kovács Zoltán, az Élet és Irodalom főszerkesztője. Szerinte a csütörtökön megjelent Fiúk a szőlőben – A tokaji borcsaták cím? ÉS-könyv Orbán tokaji ügyleteinek példáján keresztül jól megragadja ezt a korjelenséget.

Mi fékezi az agresszort?

Komoly vita övezi a kormánynak a távoltartásra vonatkozó törvénymódosító javaslatát. A tervezet ellenzői szerint a családon belüli erőszakot egy teljesen különálló jogi kategóriaként kellene kezelni, s a távoltartást külföldi mintára kellene bevezetni. A törvényalkotók szerint a sokrét? jelenség visszaszorításához szükséges jogi háttér a meglévő keretek módosításával is biztosítható. "Ha egy mienkétől eltérő szabályozás valamelyik országban sikeres, az még nem jelenti azt, hogy automatikusan átültethető a magyar jogba" – állítja az igazságügyi tárca államtitkára. 

Megkörnyékezte a Fidesz Medgyessy Pétert?

Sajtóhírek szerint az ellenzéki párt azt kérte Medgyessytől, hogy nyíltan forduljon szembe a jelenlegi kabinet politikájával, a volt miniszterelnök azonban nemet mondott az ajánlatra. Egy internetes portál megkeresésére Medgyessy Péter nem kívánta kommentálni az értesülést, azt azonban leszögezte: "Szociáldemokrata érzelmű, liberális beállítottságú ember vagyok, politikai nézeteimet nem szoktam úgy változtatni, mintha új nadrágot húznék." A Fidesz határozottan visszautasította a híresztelést. (Hetek)

Nem hajlandóak vállalni múltjukat a magyarok

"Nem hajlandóak vállalni múltjukat a magyarok" – nyilatkozta Esterházy Péter író a Le Nouvel Observateur cím? francia hetilapnak. Az író úgy véli: hazánkban mindenkit csak a másik múltja érdekel, és nem a sajátja, szerinte a magyarok ujjal mutogatnak egymásra. "Magyarország az Európai Unió tagjaként nem hajlandó a múltját vállalni" – mondta. 

Ne használják a gyerekeket díszletnek politikai demonstrációkhoz

Ne használják a gyerekeket díszletnek politikai demonstrációkhoz – szólította fel az iskolákat Magyar Bálint. Az oktatási tárca vezetője egy szentendrei iskola igazgatójának a leveléből idézett, miszerint a kormány újabb pénzkivonást tervez 2006-ban, s az egyházi iskolák fejkvótájának újabb lefaragását tervezik. Majd arra kéri a szülőket, hogy amennyiben megengedik, hogy gyermekük az egyházi iskolák tervezett demonstrációján részt vegyen, úgy azt csatolt nyilatkozat kitöltésével jelezzék, ám ellenkező esetben sem lesz semmi következménye a gyermek számára.

December 18-a a kisebbségek napja

Ez alkalomból adták át a Parlamentben az idei Kisebbségekért Díjat azoknak a hazai és határon túli személyeknek és egy közalapítványnak, akik a közélet, oktatás vagy kultúra területén végeztek kiemelkedő munkát az elmúlt évben. A tizenegy személynek – köztük Choli Daróczi József népművelőnek és Gábrity Molnár Irén egyetemi tanárnak – valamint a Magyarországi Nemzeti Etnikai Közalapítványnak megszavazott díjakat Gyurcsány Ferenc, Sólyom László és Szili Katalin együttesen adták át az Országházban. (S. L.)

Az eddigi legnagyobb DVD-másoló műhelyt leplezték le a rendőrök.

A XIII. kerületi lakásban egy fiatal pár összesen 6 darab – egyenként 3 DVD-íróval felszerelt – számítógéppel, 6 nyomtatóval és szkennerrel gyártotta a különféle CD-k és DVD-k kalózmásolatait. A helyszínen összesen több mint 5 ezer filmet, zenét és játékot tartalmazó DVD-t és CD-t foglaltak le. Érdekes módon a statisztikák szerint a jogtulajdonosoknak a legnagyobb kárt nem az internetes fájlcsere, hanem a hamisítás okozza. Hazánkban egy legális CD-re három másolt jut. (Hetek)

Hit és értékek

A tragikus álmodozó

"Lelőttek, lelőttek" – huszonöt évvel ezelőtt ezek voltak John Lennon utolsó szavai, miután New York-i otthona előtt Mark David Chapman hidegvérrel, öt lövéssel leterítette a huszadik század egyik legnagyobb hatású művészét. Az évfordulóra emlékezve az egyik magyar televízió is bemutatta azt a portréfilmet, amely részletesen, eredeti felvételekkel felidézi Lennon emlékezetes "népszerűbbek vagyunk, mint Jézus" nyilatkozata nyomán kirobbant vihart. 

Luca-napi rejtelmek

Ma már a legtöbb óvodában, iskolában hagyománnyá, szinte kötelező ünneppé vált december 13-án a "lucázás". Az ártatlannak feltüntetett hagyományőrző ünnep mögött egyszerre vannak jelen a katolikus Szent Lucia tiszteletéhez fűződő hagyományok és a pogány vallási kultuszok mágikus szokásai. 

HÁTTÉR

Médiaoperett

Cenzúratestület – egy lapunknak nyilatkozó médiajogász szerint ez válna az Országos Rádió  és Televízió Testületből (ORTT), ha a T. Ház elfogadná a médiatörvény módosító tervezetét. Szakértők szerint rendezni kellene a közmédiumok finanszírozási helyzetét, hogy ne az aktuális kormányoldal jó szándékán múljon, csődbe megy-e az adott közmédium, vagy sem. Ki kellene iktatni az intézményesített politikai befolyást is.

Három hónap a bombáig

Az elmúlt napokban újabb Izrael-ellenes kirohanásokkal hívta fel magára a világ figyelmét Mahmúd Ahmadinezsád. Az iráni elnök a szaúd-arábiai Mekkában kétségbe vonta a holokauszt megtörténtét, és Izrael Európába deportálását javasolta. Ahmadinezsád kijelentette: nem hiszi, hogy a nácik hatmillió zsidót öltek volna meg a második világháború során, hanem "a holokauszt neve alatt egy mítoszt találtak ki az európaiak, hogy egy zsidó államot hozzanak létre az iszlám világ szívében". A Sunday Times értesülése szerint Ariel Saron izraeli kormányfő kiadta már a támadási parancsot az iráni atomprogram megakadályozására, a határidő állítólag 2006. március vége.

Chat-veszélyek

Lehet, hogy a házasság legfélelmetesebb riválisává az internet lép elő? A virtuális partnerkeresés mára bevett kapcsolatteremtési móddá, sajátos életformává vált, komoly veszélyt jelentve stabilnak tűnő párkapcsolatokra is. A fiatalok közötti legfőbb érintkezési formának számító chat leegyszerűsíti a hagyományos szerelmi kapcsolatokat, hiszen rövid úton bensőségessé válik a hangnem, hamar a lényegre lehet térni. Pszichológusok szerint a megoldatlan családi problémák elől az egyik legegyszer?bb menekülési útvonal a kiberkapcsolatokhoz vezet. Az alábbi – neve elhallgatását kérő – fiatalasszony házasságát is a "virtuális vírus" tette tönkre.

Útban a cenzúra-bizottság felé

Cenzúratestület – egy lapunknak nyilatkozó médiajogász szerint ez válna az Országos Rádió és Televízió Testületből, ha az Országgyűlés elfogadná a médiatörvény módosító tervezetét.

Megkerült a Tábornok

Letartóztatták a 250 ezer áldozattal járó balkáni háborúk során elkövetett emberiség elleni bűntettek egyik fő felelősét, a négy éve bujkáló Ante Gotovina tábornokot. A horvát parancsnokot már szombaton Hágába szállították, ahol megkezdődött a kihallgatása. A hír hatására nagy nemzetközi nyomás nehezedett Belgrádra is, hogy a szerb felelősök kiadatásában kövesse a horvát példát.

Újabb EU-segítség a palesztinoknak

Brüsszel most 14 millió euróval járul hozzá az Európai–Palesztin Hitelgarancia Alap felállításához, amely a palesztin kis- és közepes vállalatok helyi bankoknál igényelt hiteleit támogatná. Az EU a gázai kivonulást követően többek között vállalkozói hitelek nyújtásával próbálja segíteni a konszolidációt. Az alap teljes összege 29 millió euró, ebből 14 millió az Európai Bizottság (EB), 5 millió a Német Fejlesztési Bank (KfW), további 10 millió pedig az Európai Befektetési Bank (EIB) hozzájárulása. Az EB az idén összesen 280 millió euróval támogatta a palesztin népet.

Elbocsátások a Hollóházinál

Száz embertől válik meg a Hollóházi Porcelángyár (HP). Ez az ára annak, hogy a "maradék" 270 munkahely megmaradjon, és az ÁPV Rt. többségi tulajdonában lévő gyár tovább működhessen. A most bejelentett leépítés főként a termelést érinti. A cég 2005-re 1,05 milliárd forint belföldi és 100 millió forint exportárbevételt tervezett, a valóságban azonban jelentősen elmaradt ettől. A HP-nek jelentős eladatlan készletei vannak, és az utóbbi négy évben összesen 250-260 millió forint veszteséget halmozott fel.

Tőzsdejelentés 2005. 12. 08–14.

1,25 százalékkal esett a BUX-index az elmúlt kereskedési héten, az index utóbbi hetekbeli gyenge teljesítményével a régió legjobbjából a leggyengébben teljesítő tőzsdéjévé degradálta a BÉT-et. Blue chipjeink közül egyedül az OTP tudott emelkedni, a T-Com-nak nem használt az ING felminősítése sem, több mint 3 százalékot veszített értékéből. A frissen bevezetett Állami Nyomda részvényei 3,5 százalékos drágulással debütáltak, és a "kicsik" közül jól teljesített a Fotex is, amely részvényenkénti 1600 forinton vételi ajánlatott tett a Domus részvényeire.

Suzuki: Európa slágere

A stagnáló európai autópiac novemberi nyertese a Suzuki, legnagyobb vesztese a Renault volt. A brüsszeli adatok szerint a múlt hónapban Európában (éves összevetésben) 2,8 százalékkal kevesebb, 1,17 millió új autót értékesítettek. Az EU huszonhárom tagállama mellett Norvégiát, Svájcot és Izlandot szondázó felmérés szerint november a távol-keleti gyártók hónapja volt: a Suzuki 18,7 százalékkal, a Kia 18,3 százalékkal több autót értékesített, mint egy évvel korábban. Az európai autógyártók közül a Volkswagen 0,5, a DaimlerChrysler 1,9, a BMW 6,5, a Fiat pedig 6,7 százalékkal javított. A Renault éves viszonylatban 15,3 százalékkal kevesebb autót adott el, hiába nyerte el a Clio III-mal az év autója címet.

KÁVÉSZÜNET

Függő játszmák

Magyarországon becslések szerint egymillió alkoholbeteg él, a rendszeres kábítószer-használók száma pedig a több százezret is elérheti. A szenvedélybetegek gyógyítása óriási kihívás, amelyben bevallottan kevés a sikerélmény. A veszprémi Alkohol-Drogsegély Ambulancia noszlopi rehabilitációs otthonában járva közelebbről is megnéztük, hogyan küzdenek a függőségek ellen betegek és szakemberek. 

Az idő – avagy János bácsi – vasfoga

– Tessék mondani, ez valami ékszer? – Nem, János bácsi, ez fogszabályzó.

Égő gazdagok

Az USA leggazdagabb családjai nem örülnek neki, hogy a sajtó velük foglalkozik. Annak még kevésbé, hogy a médiumokban legtöbbször olyan extravagáns figurák képviselik a felső tízezert, akiknek az élete botrányok sorozata, derült ki egy most közzétett felmérésből.

Háromszor is Arany Laci

Négy arannyal és egy bronzéremmel tért haza a trieszti rövidpályás Európa-bajnokságról a magyar úszóválogatott. Ehhez hasonlóan sikeres kontinensviadalt még nem tudhatott maga mögött eddig a honi úszósport. 

Bunda télen-nyáron

Van úgy, hogy a zakó igazából bunda. Sportban kevésbé tájékozottak kedvéért: egy-egy váratlan vereség csak a nézők számára meglepő, a résztvevők előzetesen megegyeztek. Árban és eredményben.

Cím nélkül

A lapzártánk után sorra kerülő orosz–magyar összecsapás eredményétől függetlenül női kézilabda-válogatottunk világbajnoki elődöntőbe jutott. Németh András szövetségi kapitány lányai eddig veretlenül szerepeltek Szentpéterváron, a középdöntő mérkőzései közül lapzártánkkor már csak az oroszok elleni összecsapás van hátra. Csapatunk tehát a döntőbe jutásért játszik, kérdés, hogy a románokkal vagy a dánokkal kerülünk-e össze. Mindenesetre a labdajátékok tekintetében a vízilabdázók után legsikeresebb válogatottunk közel van ahhoz, hogy tovább gyarapítsa világbajnoki éremgyűjteményét. A vitrinben eddig egy arany-, négy ezüst- és három bronzérem díszeleg.

Újkori kori

Korcsolyázni megtanulni soha nem késő, tél mindig lesz, remélhetőleg hó és jég úgyszintén. Ha kedvelt tavaink vagy folyóink a híradások szerint még nem fagytak be eléggé, akkor számos mesterséges pálya közül is választhatunk. A legrégibb a Városligeti Műjégpálya. 1926 óta üzemel, és 12 ezer négyzetméteres alapterületével, oldalán a Vajdahunyad várával méltán számít Európa máig legnagyobb és legszebb fedetlen jégpályájának. 

Pihenés a horvát határnál

A Somogy és Zala megye déli határánál található kedvelt kirándulóhelyek télen is felejthetetlen látnivalókat nyújtanak az odalátogatóknak. 

Programajánló

Észak csodái – norvégiai természetfotók kiállítása december 23-áig a Magyar Természettudományi Múzeumban. (VIII., Ludovika tér 6.) 
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!