hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Égő gazdagok

2005. 12. 20.
Az USA leggazdagabb családjai nem örülnek neki, hogy a sajtó velük foglalkozik. Annak még kevésbé, hogy a médiumokban legtöbbször olyan extravagáns figurák képviselik a felső tízezert, akiknek az élete botrányok sorozata, derült ki egy most közzétett felmérésből.

Az amerikai Worth magazin megbízásából készült felmérésben ötszáz olyan család tagjait kérdezték meg, akiknek a készpénzvagyona meghaladja a 28 millió dollárt. A válaszadók túlnyomó többsége, 69 százalékuk úgy véli, a sajtóban megjelenő beszámolók, pletykák alapján a gazdagokról nagyon negatív kép rajzolódik ki. 62 százalékuk pedig egyenesen úgy érzi, hogy a média szándékosan rosszindulattal kezeli őket. Nagyon rossznak tartják, hogy a felső tízezert mindig olyan személyek jelenítik meg a sajtótermékekben, akiknek élete hemzseg a botrányoktól, vagy feltételezhetően nem tisztességesen jutottak a vagyonukhoz. A Paris Hiltonok és a Donald Trumpok lejáratják Amerika gazdagjait – mondta egyikük.

A felmérést összegző tanulmány egyik szerzője úgy nyilatkozott a Financial Times-nak: ezekből a véleményekből jól tükröződik, hogy a mai gazdag amerikaiak többsége a középosztályból indult el, és kisvállalkozóként kezdve szorgos munkával fokozatosan szerezte meg vagyonát. 81 százalékuk az utóbbi 15 év alatt került a leggazdagabbak rétegébe. Ők még a luxus szót is utálják, lelkük mélyén megmaradtak szorgos középosztálybelinek. A mostani leggazdagabbaknak mindössze 8 százaléka született bele a jómódba, állítják a tanulmány szerzői. (Forrás:
Reggel.hu)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!