hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Újkori kori

2005. 12. 20.
Korcsolyázni megtanulni soha nem késő, tél mindig lesz, remélhetőleg hó és jég úgyszintén. Ha kedvelt tavaink vagy folyóink a híradások szerint még nem fagytak be eléggé, akkor számos mesterséges pálya közül is választhatunk. A legrégibb a Városligeti Műjégpálya. 1926 óta üzemel, és 12 ezer négyzetméteres alapterületével, oldalán a Vajdahunyad várával méltán számít Európa máig legnagyobb és legszebb fedetlen jégpályájának. 

Vigyázat, a létesítménynek szakaszos a nyitva tartása: mindennap délelőtt 9 és 13 óra között, délután 16 és 20 óra között tart nyitva, szombatonként pedig délután 13 órától 22 óráig várja a látogatókat, ilyenkor csak 18 és 19 óra között van szünet. Rendelkezésre áll büfé, melegedő, korcsolyaélezési és -bérlési lehetőség, valamint korcsolyaoktatás is zajlik felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. Állítólag 10 alkalom után már biztos, hogy megy a hokis fékezés is. A jegyek ára hétköznapokon 400 forint, péntek délutántól 800 forint, a korcsolyák bérleti díja 500 forint óránként. Érdemes 10 alkalomra szóló kedvezményes bérletet váltani, mert nem névre szóló, egész idényben bárki mehet vele.

A főváros második legnagyobb pályája hasonló élményt ígér: idén nyílt meg a Westend City Center tetején a 2200 négyzetméteres fedetlen Jégterasz. Korcsolyabérlés, -élezés s egyéb kiegészítő szolgáltatások biztosítottak, oktatásról nem tudni, a jegyárak napszaktól függően 390-690 forint között mozognak. Nyitva naponta 8–22 óráig. 

Jó hír, hogy idén is lesz korcsolyapálya az Országház előtt, a Kossuth téren. A december 22-étől január 1-jéig ingyen használható, 1500 négyzetméteres jégpályán egyszerre ötszázan korcsolyázhatnak majd, viszont koribérlés nincs. (M. R.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!