hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2008. 08. 15. (XII/33) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Drámai bukás

Újabb szexbotrány rázta meg az amerikai politikai elitet. Ezúttal John Edwards vallotta be, hogy a hónapok óta tagadott vádak mégis igazak: a volt demokrata elnökjelöltnek – aki idén a kampány elején rengeteg szavazatot vitt el Hillary Clinton elől – 2006-ban viszonya volt azzal a hölggyel, aki kampányához a videó­anyagokat készítette, miközben a politikus rákbeteg feleségével együtt a családi értékek fontosságáról szónokolt a jelölőgyűléseken. Edwards ezzel elbúcsúzhat alelnökjelöltségi álmától, és sokak szerint félrelépése egyben politikai karrierje végét is jelenti.

Tíz politikusbotrány

Edwards nem az első politikus, akinek a karrierje múlhat a félrelépésén. A Times című napilap csokorba szedte az elmúlt évtizedek legnagyobb port felverő szexbotrányait.

Belföld

Tereprendezési szakaszban

A kormány a következő költségvetést szeretné megszavazni. A Fidesz ezt elutasítva új kormányt akar. Az SZDSZ eddig nem támogatja a kormányt, melynek léte így veszélybe kerül. Az MDF viszont megmentheti. Elindult a politikai tereprendezés. A tét: a második Gyurcsány-kormány léte.

A hírhedt keceli bulik

Sebestyén István A keceli Club Korona neve fogalomnak számít nemcsak a hazai, hanem a határainkon túli diszkókedvelõ fiatalok köreiben is. A nemegyszer akár napokon keresztül (péntek estétõl vasárnap délelõttig egyfolytában) tartó bulikon több mint ötezren fordulnak meg – érkeznek vendégek az ország egész területérõl, sõt Romániából, Szerbiából, de még Ausztriából is. A szórakozóhely – és a város – neve azonban nemcsak a világhírû lemezlovasok, a mega- és gigapartik miatt vált ismertté, hanem különféle drogbotrányok miatt is. (Lásd keretes írásunkat!) Az alföldi kisvárost újra a vezetõ hírek közé emelte, hogy a múlt hétvégén kis híján tragédiába fulladt a Korona péntek éjszakai bulija. Szombat reggel ugyanis mentõt kellett hívni a diszkó parkolójába egy eszméletlen fiatalemberhez. A kiérkezõ orvosi ügyelet másik négy, hasonló állapotú személyre bukkant a szórakozóhelyen – mindannyiuk életéért hosszú ideig küzdöttek a helyszínen. A környéken lakók azt mondják, ennél többen lettek rosszul, de nem mindenkit kellett kórházba szállítani. Erre utalhat az is, hogy öt mentõautó és két mentõhelikopter érkezett a helyszínre. Azt is kiemelik, hogy két hete egy lány lett rosszul ugyanitt. A fiatalokat a szakszerû orvosi ellátást követõen rövid idõn belül kiengedték a kórházakból, így sor kerülhetett rendõrségi kihallgatásukra. A nyomozók azonban egye­lõre még nem tudják pontosan, mi állhatott a rosszullétek hátterében, annyi bizonyos, hogy többféle partidrog váltotta ki a nem várt hatást. Az egyik fiatal zsebében egy fiola gamma-butirolaktont (GBL) találtak, ami nem minõsül drognak, bár a szervezetbe jutva hasonló hatást vált ki, ezért folyékony ecstasynak is nevezik. Az esetre reagálva Kecel jegyzõje a rendõrségi eljárás befejezéséig, de legfeljebb egy évig bezáratta a Club Koronát. Ennek elõzménye az volt, hogy az illetékes kiskõrösi rendõrkapitányság azzal a kéréssel fordult az önkormányzathoz, hogy a szórakozóhellyel összefüggésbe hozható bûncselekmények, valamint a határértéket messze meghaladó zajártalom okán vizsgálják felül az intézmény mûködési engedélyét. A rendõrségi érvelés szerint ugyanis az elmúlt idõszakban a diszkók ideje alatt a környéken megszaporodtak a lopások, a garázdaságok és a kábítószerrel való visszaélések. Ez utóbbival összefüggésben idén eddig 13 fõt vontak eljárás alá. A rendõrök elõtt korábban sem volt titok, hogy sok „érdekességre” bukkannának a keceli diszkóban egy razzia során – ám erre egy ombudsmani állásfoglalás miatt nem lehetett módjuk. A törvényértelmezés szerint ugyanis ezzel sértenék a droggal nem élõ fiatalok szórakozáshoz való jogát. Ezért a közúti igazoltatás és a járõrözés volt az egyetlen eszköz a rendõrök kezében a bûn elleni küzdelemben. A rendõrségi véleményt meg-erõsítette a húszas évei elején járó Zoli is, aki ugyan nem merte vállalni az arcát és az igazi nevét az interjúhoz, de készséggel elmondta a keceli diszkóban szerzett tapasztalatait. A helyi illetõségû fiatalember több éven keresztül rendszeresen látogatta a Koronát, tavaly 5-6 bulin volt ott. „Nem mondom, hogy mindenki használ drogot, de megdöbbentõen sokan vannak, akiknél ez is hozzátartozik a szórakozáshoz. Többször is láttam, hogy az orrom elõtt sodorták a füves cigit – mesélte, nem titkolva, hogy õ is kipróbálta a tiltott szereket. Mint mondta, hozzájutni rendkívül könnyû volt, baráti kapcsolatain keresztül ma is tudna szerezni szinte bármit. Ehhez képest a Club Korona vezetõi közleményükben értetlenségüknek adtak hangot a hétvégi esettel kapcsolatban, és hangsúlyozták: elítélik a kábítószer-fogyasztást. Szerettük volna õket errõl részletesen is megkérdezni, ám elérhetetlennek bizonyultak. A diszkó bezárásának vélhetõen a szomszédok örülnek leginkább. A környéken élõk már tavaly is tiltakozó aláírásokat gyûjtöttek a szórakozóhely „ártalmai” miatt, levelüket át is adták a város polgármesterének – ám nem történt semmi. „A zaj elképesztõ, az esetenként három napon keresztül tartó bulik idején többen el is költöznek innen, hogy tudjanak aludni. És akkor még nem beszéltünk a fiatalok nyilvános drogfogyasztásáról, de volt már itt erõszakos közösülés is – fogalmazott egy szomszéd. A nevét nem engedte leírni, mert mint mondta, nem akarja, hogy „baja essék”.

Hit és értékek

Vallási hidegháború

Miközben Grúziában a tankok vívják a csatát, zajlik a hidegháború a szomszédos Ukrajna és Oroszország között. A média propaganda- hadjárata, a diplomáciai jegyzékváltások, a kölcsönös tömegtüntetések rendezése után a felek immár az ortodox egyházakat is harcba küldték egymás ellen. Erre jó ürügyül szolgált egy mesterségesen kereknek nyilvánított évforduló: 1020 éve vette fel a keresztséget a Kijevi Rusz.

Fogytán a vallásszabadság Oroszországban

Oroszországban az 1997-ben elfogadott lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény szerint a kereszténység, az iszlám, a judaizmus és a buddhizmus számít bevett, tradicionális vallásnak. A jogszabály szerint ezek a vallások „elválaszhatatlanok az Oroszország területén élő népektől”, de a tradicionális vallások közé számítja a Távol-Kelet, Szibéria és a távoli észak őslakosainak pogány hitét is.

HÁTTÉR

A birodalom megindult

Minden globális esemény a háttérbe került, még maga a pekingi olimpia is,miután Grúzia megtámadta Dél-Oszétiát, majd válaszul az orosz hadsereg egységei bevonultak Grúziába. A rendkívüli nemzetközi érdeklődés is jelzi: a konfliktus fontos következményekkel bír majd nemcsak ezen országok számára, hanem az egész nemzetközi közösségre nézve is. Az információáradat gyakran ellentmondásos, mint ahogy eltérő a megtörténtek megítélése is, de sokan úgy látják: lezárulóban van a Szovjetunió felbomlása utáni átmeneti korszak, amelyben az Egyesült Államok egymaga határozhatta meg a nemzetközi válságokra adott válaszokat.

Gyilkos és hűtlen szerető

„Az emberek, különösen a fiatalok nem hiszik el, vagy nem akarják elhinni, hogy ők meghalhatnak” – nyilatkozta Funk Sándor pszichiáter addiktológus annak kapcsán, hogy noha közismertek a drogok veszélyei, mégsem jelent ez visszatartó erőt a fiatalok számára. A Nyírő Gyula Kórház főorvosa szerint a ’90-es években a betegei magasabb erkölcsi szinten álltak, mint a jelenlegiek. Volt lelkiismeretük, tisztességük és bizonyos szabályokat betartottak. Valami fura okból ma már nincs így. Mint fogalmazott: „Nin-csenek hősök, nem kell elszámolni a lelkiismerettel. Olyan, mintha nem lenne bent a levegőben a korrektség, a tisztesség.”

Háború után, béke nélkül

A grúz-orosz konfliktusban a katonai győzelem az oroszoké és védenceiké, az információs háború kimenetele azonban már nem ennyire egyértelmű.

Politikai vagy szakmai vita?

Szolidaritási tüntetést tartottak Papp Lajos szívsebészprofesszor szimpatizánsai Pécsett. A megmozdulás mozgatórugója az elmúlt hetekben a professzor és a pécsi egyetem vezetősége között kialakult konfliktus volt. A tömeg élt a véleménynyilvánítás jogával, hiszen – a szónok szavaival élve – megfulladtak volna, ha nem szólalnak meg.

Csapdák turistáknak

A múlt héten letartoztattak három férfit, mert erőszakkal több mint 400 ezer forintot fizettettek ki svéd turistákkal néhány italért. Ez az eset ismét ráirányította a figyelmet arra, hogy a vendéglátósok egy része csupán megkopasztani való balekot lát a külföldiekben. Bizonyos helyeknek arra is jól bevált módszereik vannak, hogy a pénzes kuncsaftok akkor is hozzájuk térjenek be, ha esetleg nem is oda indultak, és sokat költsenek akkor is, ha ez nem állt szándékukban.

A költségvetés

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a 2009. évi költségvetés parlamenti tárgyalása minden korábbinál nagyobb kockázatokat rejt magában. Ezek közül a kockázatok közül talán a legsúlyosabb az, hogy a rendszerváltás óta most kerül sor először arra, hogy egy soron lévő költségvetést kisebbségi kormány nyújt be. Az eddigiekben a regnáló kormányok nagyjából biztosak lehettek abban, hogy a parlamenti többség (annak rendje és módja szerint) megszavazza majd a büdzsét, míg az ellenzék (ugyancsak a szokásoknak megfelelően) elutasítja azt. Most azonban ilyen előre leosztott lapok nincsenek.

Besúgók reneszánsza

Ahogy nehezül az élet a konvergenciaprogram miatt hozott intézkedésekből fakadóan, úgy jön meg a kedve a magyar embereknek a besúgásra. Legalábbis ez olvasható ki az adóhatóság által közreadott adatokból. Az elmúlt két év során ugyanis háromszorosára ugrott az Apeh-nek címzett bejelentések száma.

Nadrágzsebben az Apeh

Egyre inkább szorul a hurok, az adóhatóság egyre nagyobb hatáskört kap, informatikai rendszere révén pedig egyre messzebb nyúlik a keze. Ennek is betudható, hogy egy év alatt közel háromszor annyi letiltást kezdeményezett a fizetésekből, mint egy évvel korábban.

Arab milliárdosok és a Mercedes

Mi sem mutatja jobban, hogy sikeres döntés volt a Mercedes autókat gyártó Daimler részéről Kecskemétet választani. A bejelentés megmozgatta néhány arab milliárdos fantáziáját is.

KÁVÉSZÜNET

Phelps egy kiemelkedő klasszis

„Igazából kezd az úszás technikai sport lenni. Most már egyre inkább a fürdőruhagyártó sportcégek világharcáról szól a történet” – vélekedett a Heteknek adott interjújában Kovács Ágnes olimpiai, világ- és Európa-bajnok sportoló, akivel arról is beszélgettünk, hogy mitől lettek látványosan gyorsabbak az úszók Pekingben.

Divatbolond férfiak

Melírozott hajtincsek, szőrtelen mellkas, karcsúsított öltönyök és szűk felsők – ezek a stílusjegyek jellemzik a huszonegyedik századi férfiideált, amely a reklámokból, a magazinok címlapjairól belépett mindennapi életünkbe. Nőies jegyeivel, túlzott érzékiségével mára lelkes követőkre és rajongókra talált: a 35 év alatti férfiak 40 százaléka a nőies divatot követte 2004-ben, és a stílus egyre népszerűbb.

Kitálalt a legendás doppingdíler

A dílerek királya volt: Angel Heredia látta el doppinggal a könnyűatlétika világának elitjét, még olimpiai bajnokokat is. A mexikói ma az amerikai igazságszolgáltatás koronatanúja, a Spiegel német magazinnak adott interjút.

Se egy álom, se egy világ

Számos trükköt vetett be Kína az olimpia megnyitóján: akadt playbackben lenyomott óda és egy évig stúdióban előkészített „élőkép”. Bár az olimpia mottója az „Egy világ, egy álom”, az elmúlt napok történései éppen ennek mondanak ellent. A kommunista retusálásokat idéző hamisításokon megdöbbent a fejlett világ, a grúzok az orosz agresszió miatt fontolgatják a versenytől való visszalépést, miközben világszerte tüntetnek Kína ellen, az emberi jogok tiszteletben tartását követelik a kommunista országtól. A demonstrálók szerint az olimpiát beárnyékolja a rendszer által elnyomott emberek „vére és szenvedése”.

Nem kell türelmetlennek lenni

Az olimpia első hetében még várni kellett az első magyar aranyra, de Cseh László úszónak sikerült – lapzártánkig – két ezüstérmet szereznie, Mincza-Nébald Ildikó párbajtőrözőő bronzérmet harcolt ki magának. Vitray Tamást és Kovács Istvánt az eddigi benyomásairól kérdeztük.

Aranyéremért utaztak öttusázóink

Az új évezred olimpiáján egyetlen nap alatt kell öt, teljesen eltérő sportágban maradandót alkotnia egy öttusázónak. Ennek ellenére Magyarország a sportág egyik nagyhatalma.

A Kanári-szigetek világa

A „Boldogság szigetekre” az év minden szakában érkeznek vendégek a rendkívül kedvező és egészséges éghajlatnak köszönhetően. A mediterrán-szubtrópusi klíma és a Kanári-áramlat kiegyenlíti a hőmérsékletet, míg a passzát-szelek távol tartják a közeli Szaharából érkező forró légáramlatokat. Emiatt kapta a terület az „Örök tavasz szigete” elnevezést is. Kolumbusz Kristóf egyik kedvenc vidéke sokoldalú: kedves őslakosok, vulkanikus eredetű sziklák, meredek hegyoldalak, egzotikus virágpompa és káprázatos sivatagi dűnestrandok váltakoznak.

Tanítványból mester

Volt egy kórus Magyarországon, amelynek az egész világ csodájára járt. Egy kórus, amely már akkor vendég­szerepelt Japánban, amikor magyar ember az ország­határt nem nagyon léphette át. A Magyar Rádió Gyermek-kórusának alapító karnagyával, Botka Valériával nyolcvanadik születésnapja alkalmából beszélgettünk.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!