hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tíz politikusbotrány

2008. 08. 20.
Edwards nem az első politikus, akinek a karrierje múlhat a félrelépésén. A Times című napilap csokorba szedte az elmúlt évtizedek legnagyobb port felverő szexbotrányait.

Akik belebuktak…

1. John Profumo brit hadügyminiszter volt 1963-ban, amikor viszonyba keveredett
egy Christine Keeler nevű hölggyel, akinek viszont ugyan­ebben az időben egy
orosz kémmel is viszonya volt. Profumo hazudott viszonyáról az alsóházban,
később pedig ezért lemondott. Sokak szerint magával rántotta Harold Macmillan
kormányát is.

2. Gary Hart 1988-ban indult az amerikai elnökválasztáson. Azzal kérkedett az
újságírók előtt, hogy őt akár nyomon is követhetik, semmi kivetni valót nem
fognak találni nála. Ennek ellenére találtak: Hartnak viszonya volt a 29 éves
Donna Rice nevű modellel. Hart ezek után kénytelen volt kiszállni a ringből.

3. Az egyik leghíresebb elnöki botrány Bill Clinton nevéhez fűződik. Bár Paula
Jones és Jennifer Flowers állításait még sikerült kivédenie, a 22 éves Monica
Lewinsky nevével fémjelzett botránya azonban már megtépázta hitelességét.

4. Anthony Lambton brit konzervatív államtitkárt egyszerre két prostituálttal
érték tetten 1973-ban. Röviddel ezután lemondott.

5. Eliot Spitzer New York kormányzójaként a manhattani vállalati korrupciók
felszámolásával került hatalomra. Később kiderült, hogy ő ma­ga 80 ezer dollárt
költött luxusprostituáltakra. Miután egyik légyottját lehallgatták, rövidesen
lemondott.



És akik megúszták…


1. François Mitterrand hosszú távú viszonyt folytatott egy Anne Pingeot nevű
nővel, aki közös lányukkal jelent meg Mitterrand temetésén. A franciák nem
csináltak botrányt az ügyből.

2. Ami az afférokat illeti, J. F. Kennedy felülmúlja Clintont és Edwardsot is,
ám ennek ellenére egyetlen szexbotrány sem rontott igazán az ázsióján. A
legfiatalabb amerikai elnök megdobogtatta a légikisasz­-

szonyok és modellek szívét, de leghíresebb mégis a Marilyn Monroe-

val folytatott viszonya lett. A köztudatban mégis feleségével, Jackie-vel együtt
emlékeznek rá leginkább.

3. Franklin Delano Roosevelt felesége, Eleanor titkárnőjével, Lucy Mercerrel
folytatott viszonyt 1914-től. Roosevelt tanácsadói gondoskodtak róla, hogy
Mercer eltűnjön a színről, ám 1941-ben újra felbukkant olyannyira, hogy
Roosevelt halálos ágyánál Lucy virrasztott, nem Eleanor.

4. Lord Boothby tory politikus volt, aki több házas nővel folytatott viszonnyal
kapcsolatos vádat kivédett. Egyesek szerint a miniszterelnök, Harold Macmillan
negyedik gyermekének is ő volt az apja. Ennek ellenére sikeres politikai pályát
futott be.

5. John Major brit miniszterelnök 1984 és 1988 között folytatott viszonyt egy
Edwina Currie nevű nővel. Major elismerte az állításokat, de hozzátette:
felesége évek óta tudott róla.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!