hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2008. 12. 31. (XIII/1) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

A harc ideje

A legújabb közel-keleti válság kimenetele egyértelműen Izrael és a Hamasz kitartásán múlik majd. Egyelőre mindkét fél jelezte: a végsőkig kitart. Csak éppen mindkettőnek más a vég.

A Hamasz drágán megfizet

„Van idő a nyugalomra és van idő a harcra. Most ennek jött el az ideje” – jelentette be december 27-én délután Ehud Barak izraeli honvédelmi miniszter, miután a légierő három perc alatt csapást mért több mint 100 katonai célpontra a Gázai övezetben. Az „Öntött ólom” elnevezésű hadművelet lapzártánkkor is tart. A katonai akcióról az izraeli kormánypárt, a Kadima vezető politikusa a háborús helyzetet értékelő parlamenti ülés szünetében adott interjút a Hetek jeruzsálemi tudósítójának.

A Kreml fantomja

„Sznovim godom!”(Köszöntelek az Újév alkalmából!) – hangzott el az elmúlt napokban milliószámra Orosz­országban. Ám hogy mit hoz az új esztendő, arról erősen megoszlanak a vélemények. Van, aki attól tart, hogy alig fog emelkedni az idén a GDP és csak kis mértékben a munkanélküliség, van, aki viszont szociális robbanást prognosztizál. A publikált statisztikai adatok és az előrejelzések annyira ellentmondóak, hogy ember legyen a talpán, aki kiismeri magát bennük.

Kegyetlen karácsony

Karácsony napján Los Angeles közelében egy mikulásruhába öltözött férfi kegyetlenül lemészárolt egy családot és ünnepi vendégeit, házukat felgyújtotta, majd később magával is végzett. Először azzal a nyolcéves kislánnyal végzett, aki izgatottan ajtót nyitott a fehér szakállas, puttonyos látogatónak. A kilenc áldozattal járó megdöbbentő tragédia mögött az eddigi információk szerint egy viharos válás és anyagi csőd rejlik.

Ki védi meg az embert?

Vihart kavart XVI. Benedek pápa karácsony előtt elmondott üzenete, amelyben a társadalmi nemek elnevezésű elméletet kritizálta. A pápa véleménye szerint az elmélet elmossa a férfi és a női nem közötti különbségeket, ez pedig az emberi faj önpusztításához vezethet.

Belföld

Választási balekparádé

Visszautasítják a választási csalás vádját a ferenc­városi kopogtatócédula-botrányban érintett pártok. A védekező nyilatkozatok változatosak: az MDF szerint valaki szándékosan dobott be hozzájuk hamis szelvényeket; a szociális zöldpárt színeiben induló Tomcat beismerte, hogy fénymásoltak, de szerinte ez nem törvénytelen; a MIÉP pedig arra kíváncsi, hol készülhettek a hamis cédulák. Eközben az SZDSZ is védekezésre kényszerül, mivel nyilvánosságra került, hogy kampányfőnökük a cédulák hamisításáról beszélget egy magát aktivistának kiadó fiatalemberrel.

50 ezer árnyék

A kormány ígérete ellenére még mindig nem látott neki a Kenedi-bizottság jelentéséből adódó teendőinek, azaz 2009-re csúszik át annak eldöntése, hogy bővítik-e a kommunista diktatúra állambiztonsági iratainak megismerhetőségét vagy sem.

Jön a hét szűk esztendő?

Újabb megszorítócsomag, növekvő munkanélküliség, kultúrharc és ideológiai háború, kommunistázás, Fodor Gábor és Dávid Ibolya pártelnöki bukása – többek között ez várható 2009-ben Magyarországon.

Olasz meló

„Pancsolás” helyett ma már az olcsó, gyenge minőségű olasz importot használják borhamisításra egyes hazai borászati cégek – állítják lapunknak szakemberek, annak kapcsán, hogy a napokban a Borminősítési Igazgatóság bezáratta a Weinhaus Kft-t. Az igazi alföldi sikercégként számon tartott vállalkozás olasz import bort próbált eladni magyar termékként. A jelenség nem elszigetelt, hatására idén kis híján bedőlt a magyar szőlőfelvásárlási piac.

Négy fal és varázsdoboz

Minél boldogtalanabb valaki, annál többet tévézik. A kritikus határ legfeljebb napi 3 óra lenne, ehhez képest a magyar népesség napi átlaga 4 és fél óra tévénézés, ami a karácsonyi szünetben 6-7 órára is felmegy. Mindez nemzetközi viszonylatban is rengetegnek számít: a köztudottan tévécentrikus amerikaiak közül még a legboldogtalanabbak is „csak” 3,5 órát tévéznek naponta.

A hét eseményei

Stumpf jóslataElsöprő jobboldali győzelmet prognosztizált a jövő évi európai parlamenti (EP) választásra Stumpf István politológus, a Századvég Alapítvány elnöke, az Orbán-kormány egykori kancelláriaminisztere az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Hit és értékek

A szent város a világirodalomban

„Ha egyszer elindul a harc Kelet és Nyugat, vallás és civilizáció között, ezen a sziklán emeli fel Mohamed kardját egy új próféta. Ha ebben a mecsetben egyszer elordítják Allah és Mohamed nevét, akkor Európa meg fog tanulni újra imádkozni” – írta Jeruzsálemben járva Márai Sándor. A szent város évezredek óta arra ihleti a művészeket, hogy megfogalmazzák a maguk Jeruzsálem-képét, amely korszakról korszakra formálódik, hol a múlt, hol a jövő felé fordulva.

HÁTTÉR

Vallásügyi figyelmeztetés

Balról is, jobbról is odapörköltek karácsonyi üdvözletként az egyházaknak. Ez is arra figyelmeztet, hogy csaknem két évtizedes többpárti berendezkedés ellenére sem jutott még nyugvópontra az egyházak társadalmi szerepének megítélése, és a vallásszabadság lényege sem tudatosult még teljesen. Rávilágít, hogy meglehetősen törékenyek még a vallási nyugalom alapjai.

A hét eseményei

Karcsúbb adományok

A válság mindent átértékel

Gratulálok a kitüntetéséhez! Mit jelent az ön számára ez a cím?–ŰNagyon nagy megtiszteltetés. Különösen azért, mert ez végső soron a szakma értékítéletét tükrözi. Negyvenhárom bankvezető titkos szavazással dönt a díjazottról. Mivel olyan személyek után kaphattam meg, mint Csányi Sándor vagy Felcsuti Péter, szakmai alázattal fogadtam.

A sors kegyeltje vagyok

Enyhén szólva meglepődtem, amikor beléptem a Kőbányai Spartacus épületébe: itt dolgozik Turi György, a világ egyik legjobb úszóedzője, aki Egerszegitől kezdve Cseh Lászlóig „ontja” a bajnokokat, miközben ez a környezet olyan, mintha 1973-ba repültünk volna vissza. –ŰMondjunk 1983-at, mivel akkor adták át az uszodát. De nincs ebben szégyellnivaló. Úgy gondolom, nem a szép irodákon, a nagy apparátuson van a hangsúly, hanem azon a munkán, ami bent az uszodában zajlik. Kinyitjuk az ajtót, és ebből a lepukkant irodából átlépünk a „szentélybe”, ahol nem számít más csak a komoly szakmai teljesítmény. Az más kérdés, hogy két edzés között adminisztratív ügyekkel is foglalkoznom kell, mert nemcsak a Kőbánya FC vezetőedzője vagyok, hanem a magyar úszóválogatott szakosztályvezetője is.

Kölykök között az utcán

Akikkel én foglalkozom, azokat nem kérdezik meg, hogy éppen mit is csinálnak, hova mennek. Leengedik őket a házból, és ezzel vége is!” – mondja Kis Bence ifjúsági szociális munkás.

Sólyom nem írta alá a médiatörvény módosítását

Akár a jövő héten – azaz napokkal a moratórium január elsejei lejárta után – kiírhatja a pályázatot a két országos kereskedelmi rádió, a Danubius és a Sláger frekvenciájára a médiahatóság. Sólyom László köztársasági elnök ugyanis aláírás helyett véleményezésre az Alkotmánybírósághoz utalta a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény pályázat nélküli újrázást lehetővé tévő módosítását.

09: Bármi megtörténhet

Egy évvel ezelőtt, az amerikai előválasztásokra készülve az elemzők azt latolgatták, hogy az iraki kivonulás kérdése vagy a nemzetközi terrorizmus fenyegetése fogja inkább mozgósítani a szavazókat. Mint kiderült, egyik sem. Nem véletlen, hogy a szakértők most óvatosabbak.

KÁVÉSZÜNET

Csoda Hoffenheimben

Hoffenheim kicsi, de erős! Viccelhetnénk ezzel is a féltávnál járó német bajnokság táblázatára pillantva, melynek első helyén a Hoffenheim TSG-t találjuk. A németországi futballhívek számára egy egész ősz állt rendelkezésre, hogy emésztgessék a kiscsapat sorozatos győzelmeit, gólzáporos találkozóit. Ennek ellenére könnyen lehet, hogy a borsos hoffenheimi „előétel” egyelőre megakadt a torkukon.

Ezzel még tartozom

December 30-án, húsz év „különélés” után újra együtt lépett színpadra egy igazi szupergroup. A V’Moto-Rock 1977-ben alakult, tizenkét éves fennállása alatt 7 nagylemezt készített, melyből az egyik angol nyelven jelent meg. Európa számos országában számtalan sláger fűződik a nevükhöz, ezek közül a Várj, míg felkel majd a nap hónapokig vezette a slágerlistát. Az együttes alapítóját nemcsak a régi szép időkről, hanem a jelenről és a jövőről is kérdeztük.

A hedonizmus prófétái

A zenés vígjátékok, a romantikus musicalek a zűrös napokban igen kelendőek – a nagy gazdasági válság idején is nőttek a sorok az amerikai mozik előtt. A valóságból elvágyódás igénye ma újra fokozott. Nyáron a Mamma Mia! könnyeztetett, ősszel a High School Musicalen lehetett olvadni, most pedig a Valami Amerika 2. tarol. A célközönség kissé más, a hatás receptje azonos: könnyű zene és boldog vég.

Szóbeli bántalmazás a családban

A családon belüli erőszak említésekor sokan automatikusan a nők elleni erőszakra gondolnak, holott – bár erről keve-sebb szó esik – a férfiak elleni erőszak is létező probléma.

Hollywood öreg rókája

Tolcsva, Petőfi utca 10. Egy község Tokaj-Hegyalján, ahol egy rossz állapotú épület áll a düledezés határán. Mint kiderült, a ház nagy valószínűséggel a hazánkból emigrált filmmogul, William Fox szülőháza. Emlékhely felállításával és a borvidék propagálásával vonzóbb idegenforgalmi célponttá válhat a hazánkba látogató amerikai turisták számára is.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!