hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2015. 06. 19. (XIX/25) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Per Jeruzsálemről

Az „utóbbi évek leghülyébb amerikai perének” nevezte a 444.hu a Legfelsőbb Bíróság döntését, amelyben kimondta, hogy a Jeruzsálemben született amerikai állampolgárok útlevelében a városnév mellett nem lehet feltüntetni az országot, vagyis Izraelt. Nos, a portál ennél nagyobb butaságot nem is írhatott volna. Az ügy ugyanis egyszerre két kérdést is érintett: az amerikai külpolitikai döntési jogkörök megosztását az elnök és a kongresszus között, valamint Jeruzsálem státusának meghatározását. Nem nehéz belátni, hogy egyik kérdés sem tét nélküli, sőt.

Lesz-e atombombája Szaúd-Arábiának?

Nukleáris fegyverkezési verseny indulhat el a Közel-Keleten, ha az Iránnal  június végéig megkötendő egyezménnyel nem sikerül leállítani az iráni atomprogramot. Szaúd-Arábia az utóbbi időben többször is utalt arra, hogy amennyiben a megegyezés lehetőséget hagy Iránnak atomprogramja folytatására, ők is urándúsításba kezdenének. A bejelentés hatására azonnal megindultak a találgatások és viták azzal kapcsolatban, vajon a Királyság valóban szert tudna-e tenni nukleáris fegyverarzenálra.

Teveláz - Nem csitul a dél-koreai MERS-járvány

Továbbra is kihívást jelent a májusban Dél-Koreában kitört, súlyos atípusos tüdőgyulladást okozó MERS-vírus okozta járvány, amely mára több mint 160 megbetegedést idézett elő, és lapzártánkig 20 halálos áldozatot szedett. A múlt héten Szlovákiában keltett riadalmat egy Koreából érkező beteg férfi esete, akinek a fertőzését végül nem a szóban forgó vírus okozta. A napokban pedig Csehországban vizsgálnak egy MERS- gyanús fertőzöttet, miközben fény derült egy június eleji, németországi halálesetre.

Haláltánc az Emberi Jogok Európai Bíróságán

Június 5-én ismertette várva várt döntését a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága a „Lambert et autres c. France” ügyben. A döntés helybenhagyja a francia Államtanács 2013. április 10-én hozott határozatát, mely szerint meg kell szüntetni a 39 éves, francia Vincent Lambert mesterséges életben tartását. Vincent Lambert-t volt kórházi ápolót 2008-ban érte autóbaleset, azóta éber komában van. Vegetatív életet él, gépekhez kötve Rheims város állami kórházában.

A dzsihád az új rock and roll?

Sajnálja, hogy utat nyitott a terrorcsoportokhoz való csatlakozás előtt – ezt állította a brit dzsihádista mozgalom keresztapjának tartott Abu Muntasir egy dokumentumfilmben, amelyet a héten mutattak be a szigetországban. Az 55 éves férfi az 1980-as és 90-es években aktívan kivette részét a szent háborúkból, és több ezer fiatal muszlim radikalizálódásához járult hozzá. Elmondása szerint akkor fordított hátat az erőszaknak, amikor Burmában harcolva fiatal muszlimok mészárlásával és kihasználásával szembesült.

Mindent elnyelő menekülthullám Európában

Egyre nagyobb feszültséget generál a bevándorlási kérdésről szóló vita az európai határországok között, de a bevándorlók hullámai is egyre nagyobbak. Franciaország egy hete lezárta határátkelőit az Olasz­országból érkező menekültek előtt, Olaszország viszont azzal fenyeget, hogy ha az EU nem veszi komolyabban a helyzetet, és nem lép, olyan intézkedéseket tesznek majd, ami „elsősorban Európának fog fájni.” A Szudánból, Szíriából, Eritreából érkezők pedig éhségsztrájkolnak, kamionokra kapaszkodnak fel, vonatokra bújnak, és az életüket kockáztatják azért, hogy eljussanak Észak-Európába.

Belföld

Tényleg egy tündérmese, de csak félig

A kormányzati politikusok folyamatosan arról beszélnek, hogy Magyarország kikerült a válságból, európai összehasonlításban kiugró a gazdasági növekedés, gyakorlatilag nincs infláció, a költségvetés feszes, emiatt nemsokára a nagy hitelminősítő intézetek felminősítik az országot. Róna Péter és Mellár Tamás közgazdász professzorokat kérdeztük, hogy az előbbiek ellenére miért nem érezni a közhangulaton ezt az elképesztő sikerszériát.

Megalázó és abszurd okirathamisítási ügy

Közokirat-hamisítás miatt jogerősen elítéltek egy férfit, mert úgy szállt ki az autójából, hogy egy percre a szélvédő mögött hagyta a gyermeke nevére szóló mozgássérült kártyát, a gyermek viszont nem volt az autóban. A férfi végig tagadta, hogy parkolni akart volna, a nyomozás után azonban vádat emeltek ellene. A rendőrségi bánásmód, a meztelenre vetkőztetés, illetve a testüregvizsgálat miatti panaszát viszont elutasították, ugyanis minden a törvényeknek megfelelően történt. Az ATV Tetthely című műsorában bemutatott eset jogi háttere is eléggé abszurd.

Ellehetetlenített jogászképzés?

Alaposan átrendeződik az állami felsőoktatási szféra, ha az Országgyűlés elfogadja a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről szóló törvény módosítását. Ennek értelmében ugyanis a nemzetközi tanulmányok alapszakot, valamint az államtudományi – végső soron a jogász – képzést kizárólag az NKE lesz jogosult folytatni, az állami intézmények között egyedüliként. Ez döntő lépés lehet a hazai felsőoktatás radikális átalakítása felé.

Gripen-balesetek és csúcsra járatott agyelszívás a magyar légierőnél

Rájár a rúd a magyar légierőre: a csehországi baleset után a múlt héten Kecskeméten egy másik Gripen vadászgépnek kellett kényszerleszállást végrehajtania. Az esetek kivizsgálása még zajlik, az azonban a Hetek információi szerint enyhén szólva nem növeli a repülésbiztonságot, hogy tömeges agyelszívás zajlik a repülő műszaki állománynál – sőt, a vadászpilóták közül is egyre többen kacsingatnak a polgári pálya felé, ahol a jelenlegi fizetésük többszörösét vihetnék haza havonta.

Kényszerházasság kormányzati akaratból?

Lehet, hogy az egyházi vezetők ellenállása sem mentheti meg a hazai szociális intézményi ellátórendszert attól, hogy idővel egyházi fenntartásba kerüljön. A szakmabeliek és az egyházak nem kis rémületére ezzel a hírrel tesztelik a közvélemény tűrőképességét, és ha máshogy nem megy, akkor a szaktárca különalkuk révén győzné meg az egyházi középvezetőket. Annyi bizonyos, hogy az elvben jelentős pluszforrást igénylő átszervezésre egy fillért sem szánnak a jövő évi költségvetésben.

Hit és értékek

A Saul fia vízválasztó: csak a lényegről szól

„Milyen nap van ma?” – kérdezte Jean-Valjean. „Kedd, október 14-e.”„Kedd. Milyen csodálatos nap!” „Miért?”„Mert én magam így döntöttem. Kell lenni egy olyan napnak, ami szebb, mint a többi, amire vársz. Remény nélkül az ember meghal.”„Ha véletlenül választotta a keddet, jó érzéke van hozzá. Ugyanis ez a mai nap, amikor szabadul.”

Hitler és al-Husszeini kapcsolata

1939-ben Hitler találkozott Abd al-Aziz Ibn Szaúd szaúdi király követével, Khalid al-Qarqanival és azt mondta neki: „A legmelegebb rokonszenvvel tekintünk az arabokra, három okból is. Először is, nincs semmiféle területi törekvésünk az arab földekkel kapcsolatban. Másodszor, ugyanazok a közös ellenségeink. Harmadszor, mindketten harcolunk a zsidók ellen. Én nem nyugszom, amíg az utolsó zsidó is el nem hagyta Németországot.”

HÁTTÉR

Soha nem látott népmozgás Európa határain

Összecsapások a francia–olasz határon, kamionokra kapaszkodó bevándorlók Calais-ban, négyméteres kerítés építése a magyar–szerb határszakaszon. Európát túlzás nélkül alapjaiban rázta meg a Földközi-tenger és Törökország felől érkező bevándorló- és menekülthullám. Pedig ez csak a kezdet: az unió százezer menedékkérővel nem tud mit kezdeni, miközben csak Törökország déli részén kétmillió szíriai és iraki várja sorsa alakulását.

KÁVÉSZÜNET

Egy regény ereje

Arisztotelész a költészetet – ami alatt általában a fikciót értette – jóval komolyabb dolognak tartotta, mint a történelmet. Úgy látta: míg a történész azzal van elfoglalva, hogy mi történt és mikor, addig a regények betekintést engednek számunkra abba, hogy mi is történhetett volna, így edzik a képzeletünket és a morális érzékünket egyaránt. Ez utóbbi tényt ma már tudományos vizsgálatok is bizonyítják.

Állati vakáció

Fejtörést okozhat a nyaralás tervezésekor, hogy vigyük-e vakációzni a család kedvencét, vagy jobb neki otthon. Sok minden befolyásolhatja a döntést az állat egyéniségétől kezdve az utazás módjáig, ráadásul egy sor szabálynak is meg kell felelni. Dr. Demjén Zsófia állatorvos segít eligazodni a témában.

Biztonságban a nyári szünetben is

A kulturált, tudatos közlekedésre felkészítést már gyerekkorban érdemes elkezdeni. A szünidő elérkeztével a gyerekek egy része többet van felnőtt felügyelete nélkül vagy számára idegen helyen, ezért életbevágóan fontos, hogy ismerjék az alapvető közlekedési szabályokat.

Szeretet és tisztelet a családban

Ember legyen a talpán, aki szülőként el tudja helyezni magát a Spárta–Vekerdy tengelyen. Hogyan legyek következetes? Mennyit engedjek? Mivel motiváljak? Rendszerint effajta kérdések körül forog minden szülő agya nap mint nap. Segítséget nyújthat a hétköznapok küzdelmeihez Emerson Eggerichs Szeretet és tisztelet a családban című könyve.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!