hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Biztonságban a nyári szünetben is

2015. 06. 27.
A kulturált, tudatos közlekedésre felkészítést már gyerekkorban érdemes elkezdeni. A szünidő elérkeztével a gyerekek egy része többet van felnőtt felügyelete nélkül vagy számára idegen helyen, ezért életbevágóan fontos, hogy ismerjék az alapvető közlekedési szabályokat.

Érdemes már az iskolai időszak végén, nyár elején megtervezni a vakációs programokat, valamint átbeszélni csemetéinkkel a nyár kockázatait, az önálló közlekedéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. Az elmúlt években átlagosan 600 fő vesztette életét hazánkban közúti közlekedési balesetben, gyermekek körében a közlekedési és háztartási balesetek vezető halálokként szerepelnek.  De nem csak a szomorú statisztikák javítása a cél, ha a közlekedésről van szó.

„Sok forgalomban résztvevő bírálja a közlekedési morált, viszont tenni kevesen hajlandók annak fejlődéséért. A megkérdezettek jelentős hányada csak a többi közlekedő hozzáállásában látja a problémát. Egyesületünk célja a hazai közlekedési kultúra fejlesztése. Hiszünk benne, hogy a nyugati országok útjain tapasztalható tolerancia itthon is nagyobb teret nyerhet, csökkentve ezzel a baleseti sérültek számát, illetve a közlekedési stressz másodlagos hatásait. Ez úgy lehetséges, ha már gyerekkorban formáljuk a közlekedési morált” – mondja Varga Róbert, a Tudatos Közlekedők Egyesületének (TUKE) titkára.

Nyáron a közösen töltött idő alkalmat adhat arra, hogy észrevétlenül, játékos formában neveljük gyermekeinket a biztonságos közlekedésre. Kisebbek számára rendelkezésre áll hangoskönyv mesékkel és dalokkal, valamint kifestő is a TUKE kiadásában. Tóbiás és Balambér, a két kutyakölyök segít elsajátítani a tudnivalókat a gyermekek szintjének megfelelően, például, hogy milyen kerékpáros kiegészítőket szükséges viselni, vagy hogyan lehet felkészülni az önálló bringázásra. A foglalkoztató füzet adta alap mellett természetesen egy KRESZ-parkban is megtárgyalhatjuk gyermekünkkel a táblák és útburkolati jelek jelentését, miközben a kerékpárjával ügyességi játékokat játszik. „Erősen ajánljuk a gyerekeknek a sisak használatát, a legjobb, ha a legkisebbek megszokják már a kismotoron, illetve a futóbiciklin. Én még gyermekülésben is mindig ráadtam a kislányomra és egy idő után, amikor mondta, hogy »Apa menjünk bicajozni«, már hozta is a sisakot. Neki teljesen magától értetődő lesz, hogy biciklizéshez sisakot kell húzni” – meséli Róbert. Nagyon hasznos kiegészítő még a készletben kapható térdvédő, csuklóvédő, könyökvédő hármas. Ez görkorizásnál is jól jöhet!

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!