hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2017. 06.09. (XXI/23) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Háborús hisztéria az Arab-félszigeten

Éppen azokban a hetekben, amikor a kurd vezetésű haderő már az Iszlám Állam „fő­városát”, Rakkát fenyegeti bekerítéssel Szíriában, a terrorszervezet pedig Nagy-Britanniától Ausztrálián át Iránig igyekszik bosszút állni az emberiségen a harctéri vereségekért, váratlanul rendkívül éles konfliktus robbant ki az Arab-félsziget szunnita monarchiái, elsősorban Szaúd-Arábia és Katar között.  A dzsihádista terrorszervezetekkel évtizedek óta bensőséges kapcsolatot ápoló Rijád terrorszervezetek támogatásával vádolta meg szomszédját – de vajon mi állhat a konfliktus hátterében?

A gyűlölet expója

Az elmúlt hetekben több véres terrortámadás is történt a szigetországban, ám a kormányt ez sem rettenti el attól, hogy a Westminster közvetlen szomszédságában adjon otthont egy terrorszervezetekkel cimboráló csoport gigantikus rendezvényének.

A klímavallás eretnekei

Ötszáz éve Luther Márton wittenbergi tételeinek kitűzését fogadhatták olyan megdöbbenéssel Rómában, mint ahogyan világszerte reagáltak Donald Trump bejelentésére, hogy kilép a párizsi klímaegyezményből. Hogyan jön ez a hasonlat? Nos, az amerikai elnök lépése a hardcore klímavédők szemében olyan, korábban elképzelhetetlen eretnekségnek számít, mint a német exszerzetes szakítása az egyedül üdvözítő anyaszentegyházzal.

Fel is út, le is út

Most megsülünk, vagy megfagyunk? – teheti fel a kérdést az ember, amikor nem tud megfelelően eligazodni a globális klímaváltozást övező viták meghökkentő érvei között. Bár a média és a tudóstársadalom időről időre igyekszik sokkolni az olvasókat rettenetes rémképekkel, a történelmi tapasztalatok és a jelen kor ellentmondásai nagyban árnyalják a képet.

Belföld

Lecsó helyett „paradicsom”

Másfél évvel ezelőtt nem sokan fogadtak volna rá, hogy a 2018-as választásra is Farkas Flóriánnal szövetkezve fordul rá a Fidesz. A hazai cigányság első számú vezetője körül olyan mennyiségű botrány látott napvilágot, hogy Lázár János miniszter egy nyilvános ülésen jelentette ki: egyéni karrierjének annyi, „az megy a lecsóba”. A Fidesz legfelsőbb szintjén azonban máshogy látták mindezt, és szövetséget kötöttek vele.

Panel-program újratöltve

Mióta két héttel ezelőtti hódmezővásárhelyi látogatásakor a miniszterelnök felvetette a panelházak visszabontásának ötletét, egyre-másra jelennek meg az alternatív panelprogramról szóló cikkek, elemzések. Még a mértékadó gazdasági hírportálok értekezései is inkább utópisztikusak, mint realisztikusak, kevés konkrétummal, annál több elmélkedéssel és számolgatással. Téma iránti fogékonyságuk azonban jelzi, hogy a miniszterelnök felvetése a hazai ingatlanpiac Achilles-sarkát találta telibe.

Hit és értékek

Nektek lett az ígéret

Tízezrek hallgatták Péter történelmi beszédét a Templom-hegyen, ahol reggeltől estig ezrek vették át a próféták pünkösdi ígéretét az „új szívről és az új szellemről”. Jeruzsálem sosem látott, eksztatikus örömünnepe megrázó köz­-életi esemény lett, ami újranyitotta a lezártnak hitt „Jézus-sztorit”, és demonstrálta a zsidóság előtt a keresztény hit természetfölötti erejét. A pünkösd története, második rész.

HÁTTÉR

„Megmaradtam véletlenül élve”

Lapunk ezzel az írással állít emléket az 1944. május 14-e és július 9-e között Magyarországról embertelen körülmények között elhurcolt vidéki zsidóságnak. Frank Erzsébet miskolci kozmetikusnőnek soha nem jutott eszébe, hogy 365 napon át verset írjon. Azt még kevésbé gondolta, hogy életének legnehezebb szakaszát rímekbe szedett sorai segítségével fogja átvészelni. Mégis így történt. (2017. 06.09.)  

Tiger Woods: Egy brand hanyatlása

2017. május 29-én, hajnali 3 óra tájban otthona közelében letartóztatták Tiger Woodsot, minden idők egyik legjobb golfozóját. Az autójában az út közepén aludt, amikor egy rendőr rátalált. Woods azt állítja: nem tudta, hogy az orvosa által felírt gyógyszerek ilyen módon hatnak a szervezetére. Azt, hogy valójában mi történt, a július 5-én esedékes pert követően fogjuk megtudni, ám az már most világos: a legendás sportoló súlyos krízisen megy át éppen, amiből minden bizonnyal megtépázott hírnévvel kerül ki.

Interjú Bochkor Gáborral

„A legnagyobb feladat mindig az, amikor a legnagyobb tömeget akarod elérni” – mondja Bochkor Gábor rádiós műsorvezető, szerkesztő, akivel többek között a berlini falról, kereskedelmi rádiózásról, szakmabelivel való párkapcsolatról, médiahatóságról, Friderikuszról és Tilláról is beszélgettünk.

Múlt századi élmény és ízek Budapest szívében!

A két világháború közötti pezsgő budapesti zsidónegyedbe kaphatnak betekintést a Hanna Glatt Kóser étterembe látogatók! Az autentikus zsidó ételek, remek kiszolgálás és a csodás környezet együtt járul hozzá az egyedi élményhez.

Drakula él, és elég jól keres

A hollywoodi filmek legendás rémalakjáról, Drakula grófról rengeteg film és írás született. Népszerűsége ma Románia egyik legfontosabb turistacsalogatója, de az eredeti személyről, a középkorban élt Vlad „Dracula” Tepesről, és az ő igaz történetéről csak kevesen hallottak. A kegyetlen vajdának szinte semmi köze a Bram Stoker által alkotott vámpírhoz.

Világraszóló visszatérés

Akit egy picit is érdekel a labdarúgás, az talán már mind tudja, hogy a Bajnokok Ligája 1992–93-as elindulása óta nem volt példa rá, hogy egy csapat meg tudja védeni címét. Zinédine Zidane lett az első vezetőedző, akinek ez sikerült csapatával (korábban, amíg a legrangosabb európai kupát BEK-nek nevezték, ez többször is előfordult). Pedig a francia edző alig másfél éve ül a blancók kispadján. Tavaly, szezon közben váltotta Rafael Benítezt, és rögtön megnyerték a BL-t. Idén pedig a duplázás mellett – öt év szünet után – begyűjtötték a spanyol bajnoki címet is.

„Elrontottuk”

Húsz éve az Ő kezében volt az ország vagyona, ma pedig egy kávé mellett beszélgettünk vele a rendszerváltásról, a privatizációról, a jobb- és baloldalról, valamint holo­kauszttúlélő családjáról.

KÁVÉSZÜNET

Egy illúzió vége

Az ötvenes éveiben járó William Bradley (Brad) Pitt élete fordulóponthoz érkezett. A vörös szőnyegen nemegyszer feltűnt hírességnek a szakmai és párkapcsolati csillogás időszaka után komoly magánéleti törésekkel kell szembenéznie: tizenkét éves gyümölcsöző kapcsolata bomlott fel Angelina Jolie-val, akivel ez idő alatt hat gyereket neveltek együtt.

Úti patika

Hamarosan itt a nyár, a szabadságolások időszaka. Egy kellemes kikapcsolódást ígérő nyaralást azonban könnyen beárnyékolhat egy váratlan rosszullét, fertőzés vagy betegség. Ezért – különösen külföldi utaknál – kulcsfontosságú, hogy vigyünk magunkkal egy úti patikát, és állandóan szedett gyógyszereink mellé tegyünk be néhány alapkészítményt.

Kirándulás a só városába

Egy hétvégi szikrázó napon szerencsénk volt ellátogatni Salzkammergut leghíresebb tavához, a hatalmas hegyek ölelésében fjordszerűen tekergőző Hallstatti-tóhoz. A kristálytiszta vízű tavat csaknem minden irányból 2-3000 méteres hegyek veszik körül változatos túralehetőségek korlátlan tárházát biztosítva. A festői tavat délről a közel 3000 méteres Dachstein határolja híres barlangjaival és merész kilátóival.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!