hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Egy illúzió vége
Brad Pitt leltárt készített eddigi életéről

2017. 06. 08.
Az ötvenes éveiben járó William Bradley (Brad) Pitt élete fordulóponthoz érkezett. A vörös szőnyegen nemegyszer feltűnt hírességnek a szakmai és párkapcsolati csillogás időszaka után komoly magánéleti törésekkel kell szembenéznie: tizenkét éves gyümölcsöző kapcsolata bomlott fel Angelina Jolie-val, akivel ez idő alatt hat gyereket neveltek együtt.

Angelinát és Bradet Hollywood olyan álompárként tartotta számon, akik hosszabb ideje élnek stabil párkapcsolatban. A Jolie–Pitt páros igyekezett a kiemelt közfigyelmet jó célokra felhasználni: örökbe fogadott gyermekeket neveltek, közös alapítványukon keresztül számos szükségben lévőt támogattak a celebmagazinokban megjelent képeik bevételéből. Angelina emellett 2012-ben az ENSZ különleges megbízottja lett, felszólalt a menekültek érdekében, míg Brad otthont építtetett a Katrina hurrikán New Orleans-i áldozatainak.

Kilenc év együttélés után a 2014-ben titokban megkötött házasságot 2016-ban válás követte. A válókeresetet Angelina nyújtotta be „kibékíthetetlen ellentétekre” és a gyerekek érdekeire hivatkozva. A pár azóta hallgatásba burkolózott a nyilvánosság előtt, a bulvárlapok sokasága ezért különbnél különb elméleteket próbált kreálni a válás mögött meghúzódó okokról. A hosszú csendet Angelina Jolie egy BBC-nek adott rövid interjúja törte meg, amit Brad Pitt őszinte feltárulkozása követett a GQ Style magazin hasábjain. A színész nyersen és kendőzetlenül mesélt Michael Paternitinek élete buktatóiról, saját hibáiról és a folytatásról.

Hollywood ünnepelt sztárja jelenleg a világtól elvonultan él a hollywoodi dombok között az egykori családi komplexumban a kutyájával, szobrászkodni tanul, terapeutához jár, és fél éve száműzte az alkoholt az életéből.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!